Jozef Tiso
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Jozef Tiso (1887. október 13. - 1947. április 18.), szlovák lelkész és politikus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Egyházi pályán
Tiso a Trencsén vármegyében levő Nagybiccsén (szlovákul Veľká Bytča; ma Bytča) született. 1910-ben végzett teológusként a bécsi Pasmaneumban, eztán több szlovák városban katolikus kurátor lett: szlovák nyelvtant tanított, színielőadásokat és más kulturális rendezvényeket szervezett. Az I. világháború elején tábori lelkész volt, majd 1915-ben a nyitrai teológiai szeminárium igazgatója és a helyi piarista gimnázium tanára lett. 1921-1924 között, tehát meglepően fiatalon püspöki titkár és a nyitrai Istenség Szeminárium tanára volt. 1924-ben Bán káptalanja és parókiája került irányítása alá. Ez utóbbi vezetését még elnöksége idején is ellátta (1924-1945).
[szerkesztés] Pap és politikus
Tiso emellett a római katolikus Szlovák Néppárt egyik vezetője (1930-1939 között alelnöke, majd elnöke) is volt, ami 1923 óta Szlovákia legnagyobb pártja volt, és a szlovák területek autonómiájáért harcolt Csehszlovákiában. A Szlovák Néppártot 1913-ban alapította Andrej Hlinka atya, amikor a szlovákság még Magyarország területén élt. Hlinka halála (1938) után Tiso de facto a párt vezetője lett, bár hivatalosan csak 1939. október elsején lett pártelnök. 1925-1939 között a prágai parlament elnökhelyettese volt, 1927-1929-ben pedig még a szövetségi kormányba is bekerült, mint egészségügyi- és sportminiszter.
[szerkesztés] Az autonóm szlovák köztársaság
Miután Hitler megszállta a Szudéta-vidéket 1938. október 1-10. között, a csehszlovák elnök, Edvard Beneš pedig elmenekült, a káoszt kihasználva a szlovák nép deklarálta autonómiáját. Ennek miniszterelnöke a Hlinka Szlovák Néppártja vezetője, Jozef Tiso lett egészen a következő év március 9-ig. A helyzetet kihasználva Magyarország kamatoztathatta revizionista politikáját: Német- és Olaszországot rábírta az első bécsi döntés meghozására (1938. november 2.), aminek eredményeképpen visszacsatolhatta a mintegy 85%-ban magyar lakosságú déli területeket, Szlovákia kb. egyharmadát. Ezt látva az összes szlovákiai párt (a kommunistákon kívül) önként egyesítette erőit, és létrehozta a Hlinka Szlovák Néppártja – Szlovák Nemzeti Egységpárt nevű szervezetet, ami magában hordozta a későbbi önkényuralmi rendszer kialakulásának lehetőségét (két héttel később ugyanez történt Csehországban is). 1939. januárjában hivatalosan betiltottak minden pártot a HSzNP – SzNEP-n, a Deutsche Partei-on és az Egyesült Magyar Párton kívül.
[szerkesztés] A „független” Szlovákia kikiáltása
1939. februárjában a Szilézia, Morva- és Csehország megszállását tervező németek képviselői győzködni kezdték a szlovák vezetőket, hogy kiáltsák ki Szlovákia függetlenségét. Ennek hatására március 9-én cseh csapatok szállták meg Szlovákiát, Tisót pedig lemondatták. A türelmét vesztett Hitler március 13-án magához hívatta a politikust, és megparancsolta, hogy azonnal kiáltsák ki Szlovákia függetlenségét német védnökség alatt, és azzal fenyegetőzött, hogy különben az országot felosztatja a magyarok és a lengyelek között. Tiso telefonon megegyezett Emil Hácha cseh elnökkel és Karl Sidor szlovák miniszterelnökkel a parlament összehívásáról, hogy döntsön ebben a kérdésben. Március 14-én a szlovák parlament egyhangúlag kikiáltotta a függetlenséget, a német csapatok pedig másnap bevonultak Cseh- és Morvaországba. Ez a „függetlenség” messze nem volt reális, csak a Prágával fennálló viszony változott. Szlovákia német protektorátus lett. Közben a magyar hadsereg megszállta a saját függetlenségét kikiáltott Kárpátalját (március 15.).
Tiso a független Szlovákia miniszterelnöke volt 1939. március 14. - október 26. között, majd az állam elnökének feladatát látta el. A Szlovák Néppárt – melynek Tiso már elnöke volt – gyakorlatilag az egyetlen politikai erő volt Szlovákiában.
[szerkesztés] Tiso elképzelései a kormányzásról
Az új államfő katolikus, korporativista államot akart szervezni Szlovákiából, és ezért természetesen szemben állt mindenféle nemzetiszocialista törekvéssel. A helybéli német nácikkal együttműködő, paramilitáris Hlinka Gárda vezetőivel fennálló konfliktusát végül a Németországgal kötött salzburgi szerződésben rendezték (1940. június), mellyel a németek véglegesítették a kettős hatalmat, melynek ellenőrzésére birodalmi biztost küldtek Szlovákiába. Hiába alakította át Tiso a Szlovák Néppárot keresztény-korporativista szellemben, a Hlinka Gárda szélsőséges irányba tolta el a szlovák politikát.
[szerkesztés] II. világháború és zsidópolitika
Az új szlovák állam német nyomásra antiszemita törvényeket vezetett be. Tiso maga is antiszemita volt, ez magánlevelezéséből is kiderül, de katolikus papként elutasította az erőszak minden formáját. Szerepe a holokausztban vitatott, de bizonyos, hogy sem kitervelője, sem szervezője nem volt a zsidóellenes cselekményeknek. Sőt, jó néhány (maximum 2000) zsidót fel is mentett a törvények hatálya alól. Egyes források szerint a deportálások csendes támogatója volt, míg máshol az olvasható, hogy nem tudott ezekről. Mindenesetre 1942 márciusában megkezdődött a szlovák zsidóság deportálása, de már októberben leállították a német tiltakozás ellenére. Ekkor ugyanis a szlovák parlament olyan hatalmat adott Tiso kezébe, hogy az állam minden ügyét egymaga irányíthatta. Ezzel sikerült a Hlinka Gárdát háttérbe szorítani és a Szlovák Néppárt irányítása alá vonni. A németek nem avatkoztak közbe, helyette az ország hadiiparát igyekeztek fejleszteni, ami kezdettől fogva birodalmi irányítás alatt állt. Így aztán két évig egyfajta menedékké vált Szlovákia a zsidók számára, ahová a környező államokból is érkeztek menekültek. Ennek ellenére összesen kb. 70000 zsidót és cigányt szállítottak munka- és haláltáborba a világháború során Szlovákiából.
Ez a súlyos áron fenntartott „békés” állapot 1944-ben megváltozott, amikor a Vörös Hadsereg elérte Szlovákia határát, és felkelés tört ki. A németek Tiso hívására megszállták a bábállamot, leverték a lázadást, és - immár megállíthatatlanul - újrakezdődtek a deportálások.
1945. április 4-én a szovjetek elfoglalták Pozsonyt. Az április elsején elmenekült államfőt az amerikai hadsereg fogta el Németország területén, majd kiadták Csehszlovákiának. A „klerofasisztának” kikiáltott Tisót hazaárulás vádjával 1947-ben halálra ítélték, és a pápa tiltakozása ellenére Pozsonyban felakasztották. Bűnösségét tagadta. Kivégzésekor fellángoltak a szlovák nacionalista indulatok.
Based on work by 