John Milton
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
John Milton (1608. december 9. - 1674. november 8.) angol költő, a barokk irodalom egyik legnagyobb alakja. Legismertebb műve az Elveszett Paradicsom című eposz (Paradise lost, 1667). Erőteljes, szónoki prózája és költészetének választékossága hatalmas hatást gyakorolt a 18. század irodalmára. Költeményei mellett Milton több röpiratot publikált az emberi jogok és a szabad vallásgyakorlás védelmében.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Ifjúkor, tanulmányok
John Milton Londonban született. Édesanyja, az erősen vallásos Sarah Jeffrey egy kereskedő hajós leánya volt, édesapja - maga is John - pedig törvényszéki írnokként kereste a kenyerét, emellett szabadidejében zenét is komponált. A család elég tehetős volt ahhoz, hogy vidéken is legyen egy házuk.
Milton első tanítómestere édesapja volt, akitől örökölte a művészetek szeretetét, illetve a Saint Andrew's University-n (Szent András Egyetem) végző Thomas Young oktatta gyermekkorában, aki maga is író lett a későbbiekben. Tizenkét évesen Miltont felvették az otthonához közel eső Szent Pál iskolába, majd a Cambridge-i Egyetem Christ's College-ének lett tanulója. Ekkortájt kezdett el latinul, olaszul és angolul verselni. Egyik legelső műve (On the Death of a Fair Infant, azaz egy Szőke gyermek halálára, 1626) akkor született, amikor nővére, Anne Philips elvetélt.
Milton nem tudott alkalmazkodni az egyetemi élethez. Kiérdemelte a „Krisztus asszonya” gúnynevet, majd miután összetűzött oktatójával, kicsapták. Cambridge-et elhagyva Milton végleg feladta korábbi tervét, hogy papi páláyra lépjen. Ezután hat évig nem dolgozott, hanem apjánál lakott és írt. Ekkoriban született a L'allegro és az Il penseroso (1632), a Comus (1634) és a barátja, Edward King halála alkalmából megírt Lycidas (1637).
[szerkesztés] Politikai pályán
1635-ben a Milton család Hortonba (Buckinghamshire) költözött, ahol John folytatta görög, latin és olasz tanulmányait. Az 1630-as évek végén Franciaországba és Itáliába utazott. Párizsban találkozott a teológus és jogász Hugo Grotiusszal, Firenzében pedig Galileo Galileivel - a csillagász teleszkópjáról az Elveszett Paradicsomban is megemlékezett, egyik beszélgetésüket pedig később feljegyezte híres előterjesztésében (Areopagitica, 1644), mely a szólásszabadság érdekében született. Ebben írta, hogy a könyvek mintegy fiolákként őrzik meg az elme legnagyobb teljesítményeit.
1639-ben Milton visszatért Londonba, ahol iskolát alapított unokaöccsei és még néhány diák számára. Tanárkodása alatt nem írt, és a hamarosan kitörő angol polgári forradalom 20 évre eltérítette az irodalmi pályáról, így az Arthur királyról tervezett eposzát sem írta meg. Milton a polgárháborúban az Oliver Cromwell vezette puritánok mellé állt, így több pamfletet írt pl. a püspökségek intézménye ellen (1642), a válással (1643) és a sajtószabadsággal (1644) kapcsolatban. 1649-ben támogatta I. Károly lefejezését. Közben Cromwell mellett az idegen nyelvek titkára lett.
1651-ben aztán a Cromwell mellett mindvégig kitartóan dolgozó Milton megvakult. Parlamenti tevékenységét továbbra is folytatta, ráadásul vaksága szókészletének és kifejezőkészségének fejlődéséhez vezetett, amit később művészetében kamatoztatott is. 1660-ban, II. Károly restaurációja idején letartóztatták, mint a protektorátus védelmezőjét, de hamarosan elengedték. Mindemellett bőségesen megfizetett ellenzékisége miatt: műveit nyilvánosan elégették és meglehetősen elszegényedett.
[szerkesztés] Milton családja
John Milton először 1642-ben nősült. Választottja a 17 éves, műveletlen és királypárti Mary Powell volt, aki alig egy hónap után külön költözött Miltontól. Az elhagyott művész ekkor írta meg később elhíresült pamfletjét (The doctrine and discipline of divorce = A válás elmélete és gyakorlata) a válásról, melyben kifejtette – emiatt több egyházi kritika illette – hogy a szerelem a kegyes lelki vonatkozás mellett testi aspektussal is rendelkezik. A polgárháború hatására végül Mary a következő évben visszatért férjéhez, és 1652-ben bekövetkezett haláláig három gyermeket szült a költőnek.
1656-ban kezdődött Milton második házassága: Katherine Woodcock a neki szült leánygyermekkel együtt azonban már 1658 folyamán meghalt. A költő szonettben emlékezett meg róla. A megkeseredett költő ekkor írta meg monumentális eposzát, az Elveszett Paradicsomot, amit azonban a pestisjárvány és az 1666-os londoni tűzvész miatt csak 1667-ben publikáltak.
[szerkesztés] Öregkor
Az 1660-as években új, szintén fiatal feleségével, Elizabeth Minshullal a mai Burnhill Rowra költözött. A nagy korkülönbség ellenére a házasság boldognak bizonyult. Milton élete hátrelévő részében itt is maradt egy Chalfontba tett utazást (1665) kivéve, amit a pestis elkerülése érdekében tett. Kései verseit a vak költő rokonainak és tanítványainak címezte. Nyugodt, békés körülményeiről tanúskodik leghíresebb művének folytatása, az 1671-ben megjelent Megtalált Paradicsom. Ugyanekkor írta meg egyik legszebb művét, mely A küzdő Sámson címet viseli. Témája a megalázott győzedelme a megalázók fölött. Ez a győzelem a megvakított ember diadalmas, önként vállalt halálával teljesedik be.
1674. november 8-án hunyt el Chalfontban (Saint Giles, Buckinghamshire). Édesapja mellé temették Cripplegate-ben, a Saint Giles templomban. Több forrás állítása szerint sírját később megszentségtelenítették: fogait és hajának nagy részét ellopták a templom felújítási munkálatai közepette.
[szerkesztés] John Milton jelentősége
Lásd még: Elveszett Paradicsom, Megtalált Paradicsom
Milton költői jelentőségét nagy általánosságban az Elveszett Paradicsom megjelenése után ismerték fel. (Előtte még maga Milton is kétségekkel viseltetett művészetével kapcsolatban.) Személyisége és eredményei így is a kritikusok vitatémájává vált.
Milton Elveszett Paradicsomának hőse a Sátán, aki Isten elleni harcában alulmarad. Ő a bűn maga, de lelki keménysége vonzóvá teszi. Ádám és Éva az isteni-démoni ellenfelek játékszere. Az üdvösség ugyan elvész, de megindul az emberi út. Milton óriási műveltsége és fantasztikus képzelőereje együtt érvényesül a magasztos, egyben kalandosan érdekes történetben. Milton eredetileg drámának, égi és földi tragédiának képzelte. Mire befejezte, tízénekes eposz lett belőle.
Az Elveszett paradicsom témabeli és eszmei folytatása a közvetlenül utána felépített Megtalált Paradicsom. Itt a bűnbeesés tragikumát kiegyenlíti a megváltás elnyerése. Hőse Jézus Krisztus, itt ő áll szemben a Sátánnal. És ez a befejezés egységes történetté teszi a bűnbeeséstől a megváltásig húzódó emberi utat. Talán a tragikum hiánya miatt kevésbé izgalmas a Megtalált paradicsom az elveszettnél.
Milton művészete és szemlélete nagy hatást gyakorolt a későbbi korok művészetére. A romantikus William Blake és Percy Bysshe Shelley a Sátán megformálásáért tartotta nagyra Miltont (Blake azt mondta róla, hogy „igazi költő, aki anélkül állt az Ördög pártján, hogy tudatában lett volna”). Mellettük fontos megemlíteni még George Byron, John Keats és Alexander Pope művészetére gyakorolt hatást. Feltehetően Joseph Haydn Teremtés-oratóriumához Milton eposzából merített ihletet. Elvont, eszmei kapcsolat mutatható ki Friedrich Nietzsche Zarathusztrája és Milton Elveszett Paradicsoma között.
Based on work by 