IV. Fülöp francia király

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szép Fülöp portréja

IV. (Szép) Fülöp (Fontainebleau, 1268. - Fontainebleau, 1314. november 29.) a középkori Franciaország egyik legjelentősebb királya (uralkodott 1285. október 5-től haláláig), III. (Merész) Fülöp és Aragóniai Izabella másodszülött fia, X. (Civakodó) Lajos, V. (Hosszú) Fülöp és IV. (Szép) Károly, valamint Izabella angol királyné édesapja volt. Már kortárs ellenfelei és tisztelői is Vaskirálynak vagy Márványkirálynak nevezték. Számos jelentős tett fűződik a nevéhez, így az első francia rendi gyűlés összehívása, a pápaság Avignonba telepítése és a templomos lovagrend feloszlatása is.

[szerkesztés] Útja a trónig

Azután lett trónörökös, hogy Lajos nevű bátyja 1276-ban elhunyt. Édestestvérei közül csak kegkisebb öccse, Károly, Valois grófja érte meg a felnőttkort. Három, Brabanti Máriától származó féltestvére közül Lajos Évreux grófja, míg Margit angol, Blanka pedig cseh királyné lett. Fülöp 1284. augusztus 14-én vette feleségül Navarrai Johanna királynőt, így maga is a Navarrai Királyság uralkodója lett (1284 – 1305), egyúttal megszerezte a Champagne-i Grófságot. Atyja 1285-ös halálát követően lett király, bár felszentelésére csak 1286. február 6-án került sor Reims-ben.

[szerkesztés] Háborúk és területi nyereségek

I. Edward hűséget esküszik Szép Fülöpnek 1286. június 5-én. 15. századi ábrázolás

Fülöp uralkodására kevéssé voltak jellemzőek a háborúk, és főleg uralkodása elején hadakozott az angolok, illetve még inkább a melléjük álló lázadó Flandria ellen. (Első területi szerzeménye Chartres grófsága volt, amit 1286-ban vásárolt meg hajdani nagybátyja, I. Pierre d'Alençon özvegyétől, Jeanne de Blois-Châtillontól.)

Az angol konfliktus oka az volt, hogy I. Edward igyekezett megerősíteni szuverenitását Gascogne-ban, amit hűbérura, a francia király nem nézett jó szemmel, és támogatta az angol király ellenében John Balliol skót királyt. Edward 1297-ben haddal indult Fülöp ellen, ám William Wallace skóciai lázadása hatására kénytelen volt azonnal békét kötni. Wallace az angol bosszú elől Franciaországba menekült, de visszatérve 1305-ben végleg vereséget szenvedett. 1303-ban Gascogne felett is sikerült megállapodnia a két koronás főnek.

1300-ban a francia csapatok megszállták a textilipara révén rendkívül meggazdagdott Flandriát, a gyapjútermelő Anglia szövetségesét, azonban 1302-ben a helyiek fellázadtak az arrogáns tisztviselők és erőszakos katonák ellen (a szicíliai vecsernye mintájára az esetet brüggei matutinumnak szokás nevezni). A flandriai franciák lemészárlását megtorló csapás követte, ám Courtrai (Kortrijk) mellett az ún. aranysarkantyúk csatájában 1302. július 11-én a francia lovagsereget lemészárolta a flamand polgárság. A hatalmas presztízsveszteséget csak az 1304-es Mons-en-Pévèle-i csata során sikerült megtorolni. 1305-ben sikerült békére kényszeríteni a flamandokat, de eleve teljesíthetetlenül kemény feltételekkel. Ekkor került Lille, Douai és Béthune városa először királyi fennhatóság alá. Fülöp 1313-ban és 1314-ben is kénytelen volt hadfelkelést hirdetni a flandriai grófság ellen.

1292-ben Lyon polgárai számos sikertelen lázadást követően Fülöp gyámsága alá helyezték magukat a lyoni érsek hatalma alól. A helyzetet csak 1312-ben törvényesítették, amikor is a város a királyság, a város és az érsekség szerződése értelmében Franciaország részévé vált.

[szerkesztés] Konfliktus az egyházzal

Fülöp háborús kiadásai fedezésére megadóztatta a római katolikus egyház jövedelmeit is. III. Ince pápa óta bevett szokás volt az egyház hozzájárulását kérni, de ezúttal a konzultáció elmaradt a tized kivetése előtt.

Fülöp VIII. Bonifác pápa személyében méltó ellenfélre akadt. Az egyházfő ugyanis tiltakozott az egyházi javak engedély nélküli megadóztatása ellen: Clericis laicos című bullájában kijelentette, hogy szentszéki hozzájárulás nélkül ilyesmi nem történhet, és leállította a kifizetéseket. Erre Fülöp megtiltotta bármiféle pénz kivitelét királyságából, ezzel a Pápai Állam jövedelmei sem juthattak el Róma kincstárába. Privilégiumokat ígérve Fülöp országa prelátusait is megnyerte saját ügyének, akik kérvényezték az egyházfőnél, hogy tizedet fizethessenek.

IV. Fülöp főellensége, VIII. Bonifác pápa szarkofágja. A király embereinek durvasága elősegítette az egyházfő halálát

Bonifác ekkor még meghátrált, és engedélyezte, hogy vészhelyzet esetén a francia uralkodó kérés nélkül megadóztathassa az egyházi jövedelmeket. Mintegy megpecsételve a békét, 1297-ben szentté avatták a király nagyapját, IX. Lajost. Az ellenségeskedés azonban hamarosan ismét kiújult.

Szép Fülöp 1301-ben elfogatott egy languedoci püspököt, aki állítólag szervezkedett ellene. VIII. Bonifác Ausculta fili kezdetű bullájában ellenséges hangnemben emlékeztette a királyt, hogy a pápa a világi uralkodók felettese, és zsinatot hívott össze Rómába a probléma megoldására. A francia király azonban 1302. április 11-én Párizsban megrendezte országa első rendi gyűlését, amely hűségéről biztosította. A római zsinat kudarcba fulladt, de a pápa a courtrai-i vereséget isteni jelnek nyilvánította, és az év végén kiadta Unam sanctam kezdetű bulláját, mely a pápa mindenek feletti primátusának legnyíltabban megfogalmazott dokumentuma.

1303 márciusában Bonifác kiátkozta a királyt, így annak alattvalói elvileg mentesültek minden neki irányuló szolgálattól. Fülöp erre csapatot menesztett Itáliába, hogy az általa tervezett egyetemes zsinatra, ha kell, erőszakkal is elvigye a pápát, akit a második rendi gyűlés június 13-án eretnekként elítélt. A Guillamue de Nogaret vezette különítmény, amelyhez a pápa esküdt ellenségei, a Colonnák is csatlakoztak, szeptember 17-én Anagniban tört a pápára. Ekkor történt meg a híres anagni merénylet, amikor a pápát állítólag pofonütötték, de szóban mindenképpen inzultálták. Bonifác a sokkba hamarosan belehalt.

Utódja, XI. Benedek rövid uralkodása alatt visszavonta a Fülöpöt sértő intézkedéseket, majd a halála után francia érsekként trónra emelt V. Kelemen pedig készséggel engedelmeskedett Fülöp azon követelésének, hogy a még III. Fülöp által az egyháznak adományozott Avignonban telepedjen le 1309-ben. Erre már csak azért is szükség volt, mert Itáliában nem volt bázisa, sőt a helyi elit ellenségesen viszonyult hozzá.

[szerkesztés] A templomosok

A templomosok megégetése. 14. századi ábrázolás

Kelemen készséggel asszisztált a templomos lovagrend ellen hozott intézkedésekhez. A lovagrend valóban óriási birtok- és pénzmennyiség felett rendelkezett, és már egy ideje számos gyanús szóbeszéd terjengett körülöttük mindenféle perverziókról, istengyalázásról és egyéb bűnökről. Fülöp vagy az óriási kincstár megszerzése, vagy saját szakrális tekintélyének megóvása vágyától hajtva 1307. október 13-án váratlanul Franciaország minden templomosát elfogatta és börtönbe vettette.

Vallatások kezdődtek, amelyek a vezetők esetében hét éven át húzódtak. Az uralkodó eljárását 1309-ben ismét rendi gyűlés hagyta jóvá, ezúttal Tours-ban és Poitiers-ben. A meggyötört lovagok végül mindent beismertek, és végül két vezetőjüket, Jacques de Molay nagymestert és Geoffroy de Charnay-t, Normandia praeceptorát 1314. március 18-án megégették. Geoffroy de Paris, a krónikás feljegyezte a nagymester máglyáról szórt átkát:

„Isten tudja, ki tévedett és ki követett el bűnt, és a a balszerencse bizony lesújt azokra, akik tévesen ítéltek el minket. Isten meg fogja bosszulni a halálunkat. Tudja meg az Úr, hogy igazság szerint mindazok, akik ellenünk vannak, miattunk fognak szenvedni!”

Maurice Druon híres regényciklusában, Az elátkozott királyokban mindezt úgy adja vissza, hogy Molay személyesen Kelemen pápát, Nogaret-t és Fülöpöt átkozza el tizenharmadíziglen. A három illető valóban még abban az évben meghalt, és a király rövid ideig uralkodó utódai alatt káosz állandósult, amit a Capetingek kihalása és a százéves háború kitörése tovább fokozott.

[szerkesztés] Pénzügyek és államigazgatás

Szép Fülöp tours-i livre-je

Szép Fülöp féllivre-ese

Szép Fülöp harmadlivre-ese

IV. Fülöp sem hadjáratait, sem az állam egyéb ügyeit nem személyesen intézte, helyette tehetséges és elsősorban jogilag képzett tanácsadói, a 19. századtól legistáknak nevezett, közel sem egységes főtisztviselői hálózat, amelynek tagjai bármilyen feladatot elláthattak. Így pl. ők irányították a templomosoktól függetlenített királyi kincstárat, és nagy szerepük volt a parlement (bíróság) és a számvevőszék irányításában. A legisták zömmel kisnemesi (pl. az utolsó években a pénzügyek felett teljes ellenőrzést gyakorló Enguerrand de Marigny vagy Guillaume de Nogaret pecsétőr, Pierre de Latilly kancellár, Raoul de Presles királyi titkár, Raymond de Poujoulat, Guillaume de Plaisians) és polgári (Pierre Flotte kancellár és pecsétőr, Philippe le Convers, Gilles Aycelin narbonne-i püspök) származásúak voltak.

A király és az adminisztráció legsúlyosabb gondja a háborúk fedezéséhez szükséges anyagi utánpótlás előteremtése volt, hiszen a francia lovagsereg zsoldért szolgált. A legfontosabb pénzszerzési forrás a pénzrontás volt (1295 – 1303), amelynek haszna olykor a királyi összbevétel kétharmadát is kitette. Ez azonban inflációhoz és elégedetlenséghez vezetett, amit az 1295 után 9 alkalommal kivetett hadiadó a jobbágyokra is történő kiterjesztése csak tovább fokozott. Békeidőkben rendkívüli jövedelemforrásokat kellett keresnie (1306: a zsidók kiűzése és vagyonuk elkobzása; 1307: a templomos rend feloszlatása; 1309–1311: a lombard bankárok megadóztatása).

A megnövekedett terhek miatti elégedetlenséget volt hivatva enyhíteni a tisztviselők 1302-es ellenőrzése és az 1303-as rendelkezés visszaéléseik megakadályozására, illetve a rendi gyűlések összehívása. Ez kezdetben csak jóváhagyta a királyi rendeletet, de már 1314-ben beleszólhatott az adókivetés mértékébe – igaz, egyértelműen csak az uralkodó tetszésének függvényében. Az egyes nagyhűbéresekkel és az egyházzal továbbra is meg kellett alkudni a rájuk kirótt terhekről. 1314-ben ez utóbbi berkekből kezdődött ellenállás az adóterhek miatt.

1313-ban az elmaradt flandriai hadjárat miatt az adószedést megszűntették, és az addig beszedett jövedelmeket is visszaszolgáltatták, ám 1314-ben ugyanilyen helyzetben a király megfeledkezett erről. Hűbéresei követelésére is csak leállította az új adók beszedését, de nem kívánta visszafizetni az addig megszerzett pénzt. Az eset hatására a nagybirtokos egyháziak, lovagok és főrendek, sőt egyes városok is konspirálni kezdtek, de cselekvésüket nem hangolták össze. A válság megoldása már X. Lajosra hárult, mivel Szép Fülöp 1314-ben vadászbalesetet szenvedett, és nem sokkal később szülőhelyén elhalálozott. A nagyformátumú uralkodó instabil államot és üres kincstárat hagyott tehetségtelen fiára.

[szerkesztés] Utódok

Szép Fülöp egyetlen felesége Navarrai Johanna volt, akit 1284. augusztus 14-én vett feleségül. Hét gyermekük született, közülük négy érte meg a felnőttkort: hárman francia királyok, egyikük pedig angol királyné lett.