Csokonai Vitéz Mihály

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.) költő.

Csokonai a magyar irodalomnak egyik legjelentősebb költője volt. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai közepette lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkozását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Ugyanakkor jelentőségét, éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte föl, a magyar irodalomban azonban rövidesen elfoglalta méltó helyét.

Tartalomjegyzék

1 Életrajza
2 Művei
3 Kiemelkedő alkotásai
4 Hivatkozások
- 4.1 Lásd még
- 4.2 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Életrajza

Az evangélikus református főiskolai tanár, nemes Csokonai Vitéz József jóhírű seborvos és Diószegi Sára fia. Atyja 1786. február 20-án meghalt, édesanyja gondjaira maradt (aki 1810. május 23-án hunyt el). A debreceni evangélikus református főiskolán tanult, ahol 1785. április 18-án, az alsóbb osztályok elvégzése után, a felsőbbekbe lépett; tanára volt Budai Ferenc és Budai Ezsaiás, a költészeti osztályban Háló Kovács József, az Aeneis fordítója; 1786-ban Fodor Gerzson oktatta a felsőbb szónoki, s metafizikai osztályban.

Elvégezvén 1788-ban a gimnáziumot, április 18-án az akadémiai tanfolyamot kezdte el, és Milesz Józseftől hallgatta az alkalmazott mértant, természettant és bölcseletet; a teológiai szakon Ormós András oktatta, a héber és arab nyelvet s az Ó- és Újszövetségi szentírás-magyarázatot Sebestyén Istvántól, az ágazati, erkölcsi és lelkipásztori hittudományt az egyháztörténettel Szilágyi Gábortól hallgatta. Mindnyájuk közül a Budaiaknak, kik a hazai történelmet adták elő, és Sinay Miklósnak, kitől az általános világtörténelmet és régi irodalmat hallgatta, volt reá legtöbb hatásuk. Tanulótársai közül kis kört alakított ki maga körül, hogy egymással az újabb irodalmat megismertessék; mindenik más-más nyelv tanulását vállalta el, ő az olaszt választotta. Gyenge szervezete mellett is éj-napot olvasással és tanulással töltött és kisebb-nagyobb költeményeket szerzett. A Békaegérharcot már 18 éves korában írta, Homérosz után ugyan, de az akkori politikai viszonyokra alkalmazta. 1793-ban Kazinczy Ferenc már barátai között említi. 1794 tavaszán nyilvános tanítónak választották, már ekkor a görög, latin, olasz és magyar költészetben járatos volt. A következő iskolai téli félévben (1794. december 6.) a főiskola ítélőszéke azzal vádolta őt, hogy az istentiszteletről elmaradozik, "társait magához híván az időt borozással és pipázással vesztegeti"; ezért azzal fenyegették, hogyha több ilyen kihágást tesz, tanítói hivatalától megfosztják. 1795-ben az elöljáróság a húsvéti ünnepekre Kiskunhalasra bocsátotta, de Csokonai a főváros közelségétől elragadtatva, nem tért vissza kollégiumába, hanem Dugonics Andrást látogatta meg Pesten. Ezután elöljáróinak elnézését és engedélyét elnyerve, ismét visszament Debrecenbe, de nagymértékű önbecsérzetéből származott összetűzései s a fegyelembe ütköző rendetlenségei miatt el kellett hagynia a kollégiumot; június 15-én a főiskola imatermében búcsúzott el tanulótársaitól.

Az 1795–96. tanévet a sárospataki kollégiumban töltötte, de itt Kövy Sándor sem volt képes vele a jogtudományt megkedveltetni, úgyhogy rendetlenül látogatta az előadásokat. A költészet régi szeretete foglalta el egészen. Tanulságos és kedvderítő társasága a lelkes ifjúság központjává tették. Sárospatakot a közvizsgálat előtt hagyta el, és a német nyelv tanulása céljából Lőcsére igyekezett; azonban szeptember 3-án már Bicskén volt Fehér megyében, ahol utóbb is gyakran tartózkodott Kovács Sámuel iskolarektornál. Az országgyűlés megnyíltával Pozsonyba ment, ahol heves részt vett a franciák elleni elkeseredésben, és kiadta a Diétai Magyar Múzsa című lapot, mely keddenként, utóbb kétszer hetenként az országgyűlés bevégeztéig tizenegy számban jelent meg. Weber könyvnyomtató nem volt rábírható a munkáinak további kiadására, ezért elhagyta az év végén Pozsonyt. Komáromba utazott, hol 1797. április 26-án tartotta a megye a fölkelő gyűlését; itt írta a fölkelésre buzdító verseit, és ez év nyarán itt ismerkedett meg Fábián Julianna költőnő által Vajda Pál komáromi kereskedőnek Julianna nevű leányával, aki iránt ifjúsága egész hevével szerelemre gyúlt; ekkor születtek nagyrészt Lillát dicsőítő dalai, szerelemvalló levele, melyben Lillát (Vajda Juliannát) nyilatkozásra kéri, október 21. felelete a Lilla kedvező válaszára. E boldog élet kilenc hónapig tartott, mint Csokonai búcsúzó levelében maga mondja, amikor a kilátás nélküli viszony Lillának férjhez adásával megszakadt. (Első férje Lévai István 1840. június 1-jén halt el 76. évében. „Lilla áldott hamvainak”, aki 1855. február 15-én meghalt és 78 évet élt, második férje Végh Mihály hetényi református esperes emelt emléket.)

Csokonai-emlékmű

Komáromi viszonya idején, úgy látszik, többnyire Kovács Sámuel barátjánál Bicskén tartózkodott, honnét gyakran ellátogatott Komáromba is, amely várost 1798 márciusának végén hagyta el. Azután Keszthelyre ment, fölkereste Kiss Bálintot, egykori tanulótársát, akkori csököli segédlelkészt, majd átrándult barátjához Szokolay Dániel somogyi esküdthöz Hedrahelyre; innét Kaposvárra ment s visszatértében Nagybajomban Horváth Ádámot, a Hunniás íróját keresi föl, aki bemutatta a költőt sógorának, Sárközy Istvánnak Somogy megye alispánjának és a csurgói gimnázium segédgondnokának, aki Kazinczyval levelezett. Sárközy magánál marasztja a költőt, ki 1798 júniusának végétől 1799 májusának végeig ott tartózkodik; itt éri a kitüntetés, hogy az Erdélyi Nyelvművelő Társaság a tagjai közé választá, amit 1798. augusztus 4-én kelt levelében köszön meg. Ezalatt a csurgói gimnáziumnál egy segédtanári állás volt betöltendő, s azt Sárközy közbenjárására Csokonai nyerte el. 1799. június 2-án a költő értesíti Sárközyt, hogy a tanítást egy hete elkezdette, s tanításával a hazát és tudományt akarja szolgálni. Már ekkor értette a görög, latin, német, francia s olasz nyelvet, utóbbival már korábban foglalkozott, és Metastasióból sokat fordított; de mégis mindenek fölött lelkesítette a magyar nyelv; már korán levelezésben állott Kazinczyval, Földivel, Horváth Ádámmal és másokkal. Az 1798–99. tanévben a felső osztályokat tanította, és növendékei számára „A magyar versirásról közönségesen” s „Magyar költészettan” című munkákat irta. 1799 augusztusának közepe táján előadatta tanítványaival a „Pofók vagy Cultura” (kézirata a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában) és szeptember 24-én a „Karnyóné” című vígjátékait. Azonban itt sem tartotta meg szigorúan a tanórákat, és a tanév alatt megfordult Bajomban, Korpádon és Csöklőn. 1799 telén hagyta el Csurgót, és 1800 májusban Somogyot. Útját Szigetvárnak vette, ahol pár napig időzött Festetics Lajos grófnál; egyúttal megnézte a várromot, Zrínyi hőstettének helyét, majd átkelt a Dunán és a Bácskán s a tiszai téreken át Kecskemét felé tartott; Karcagon hosszabb ideig pihenve, érkezett végre Debrecenbe, ahol szerető édesanyja tárt karokkal várta.

Otthon elvonultan s kizárólag az irodalomnak élt, de innen is kirándult néha a barátaihoz. 1801-ben Patakon volt Rozgonyinál, július 13-án Regmecen a két héttel előbb kiszabadult Kazinczynál, ismét pataki közvizsgálaton, Hangácson és Igaron, ahol augusztusig munkáinak tisztázásával foglalkozott, melynek végeztével feljött Pestre, hogy azokat a cenzúrán keresztül vigye és kinyomassa. A téli évszakra Debrecenbe ment, ahol csak kevés hetet töltött, mire munkái érdekében újra Pestre utazott. Komáromban is tartózkodott 1802 februárjában. Folyamodott a Magyar Hírmondó szerkesztőségeért, majd írnokságért a Széchényi könyvtárnál; de hiába. Gyengélkedő egészsége haza felé készteté, s a nagyváradi fürdőket kereste fel, ahol ugyanakkor Kazinczy is időzött. Innét hazatért, de kevéssel azután, június 11-én roppant tűz pusztította Debrecent, és elhamvasztotta Csokonai házát is. 1804. április 10-én indult Nagyváradra Rhédeiné temetésére, mikor roppant áthűlést szenvedett; április 22-én hazautazott; betegsége mindinkább rosszabbra fordult, és 1805. január 28-án meghalt.

A közönség 1783-ban olvasta először nevét a Magyar Hirmondóban, amely utóbb gyakran hozta verseit (különösen 1801–1803-ban); a kassai Magyar Múzeumban több műve jelent meg névtelenül; Kármán Uraniája (1794) hét darabját közölte, szintén névtelenül. A szerény ifjú Kazinczy sürgetései ellenére is (akivel 1792 óta levelezett), nem lépett még ekkor ki a nagyközönség elé.

[szerkesztés] Művei

1. Serkentés a nemes magyarokhoz a mostani országgyűléskor. Cantata. Pozsony, 1796. (Weber Simon Péter német eredetijével együtt. Zenéje Toszt Ferencztől)

2. Diétai Magyar Múzsa. U. ott, 1796. (November 1-ig összesen 11 száma jelent meg és egymaga állította ki részint kész, részint akkori események által előidézett iránykölteményekből)

3. A nemes magyarságnak felülésére. T. n. Komárom vármegye rendeinek készítette és Várbogyai Csepy Zsigmond urnak s hites társának Készely Klára asszonynak segedelmekkel kiadta ápr. 26. 1797. Komárom

4. A haza templomának örömnapja. Nagym. gr. Széchenyi Ferencz ő exjának a ns. Somogy vármegye főispáni székébe júl. 4. 1798. lett beiktatására. Bécs, 1798.

5. A szépség ereje a bajnoki sziven. Debrecen, 1800. (Borbély Gábor kapitány és Vay Zsanetta kisasszony mennyegzője alkalmatosságával)

6. A tavasz. Irta Kleist, ford. Cs. V. M. Hozzájárulnak Kleistnak némely apróbb darabjai. Komárom, 1802. (2. kiadás. N.-Várad, 1806.)

7. Oda m. Rhédey Lajos cs. kir. kamaráshoz. Somsich Lázár után latinból (Bécs, 1802. M. Hirmondó mellett)

8. Oda m. gróf Festetics Györgyhöz. (U. ott, 1802. M. Hirmondó mellett)

9. Amaryllis. Idyllium Schraud kir. tanácsosné halálára. Pest, 1803.

10. A pillangóhoz egy óda, muzsikáját készítette Haydn úr; A szemrehányás, egy dal, a muzsikáját készítette Stipa úr. Bécs, 1803. (Megjelent 1806.)

12. Dorottya, vagy is a dámák diadalma a fársángon. Furcsa vitézi versezet IV könyvben. Nagy-Várad és Vácz, 1804. (2. kiadás. Nagy-Várad, 1808. Ism. Szépirod. Figyelő 1861. Salamon Ferencz és Irod. Tanulm. 3. kiadás. Bpest, 1875. Olcsó Könyvtár 1.)

13. Halotti versek. Melyeket néh. mélt. kohányi Kátsándy Therézia aszszony, Kis-Rhédei Rhédei Lajos úr házas-társának eltemetésekor tartatott tisztesség tételre készített és el is mondott április 15. 1804. Nagy-Váradon.

Halála után jelentek meg:

14. Lilla, érzékeny dalok III könyvben. Nagy-Várad, 1805. (2. kiadás. U. ott, 1808. 3. kiadás. Bpest, 1877. Olcsó Könyvtár 42.)

15. Ódák, két könyvben. N.-Várad, 1805. (2. kiadás. U. ott, 1809. 3. kiadás. Bpest, 1879. Olcsó Könyvtár 65.)

16. Alkalmatosságra irt versek. N.-Várad, 1806.

17. A pásztorkirály. Énekes pásztorjáték 3 felv., szerz. Metastasio Péter. U. ott, 1806.

18. Galatea, szerz. Metastasio Péter. U. ott, 1806.

19. Amintas. Tassónak eredeti meséje. Olaszból. U. ott, 1806.

20. Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái. Kiadta Márton József. Bécs, 1813. Négy kötet

21. Csokonai Vitéz Mihály nevezetesebb poétai munkái. Kiadta Márton József. U. ott, 1816. Két kötet, arczk. és életrajzzal

22. Csokonai Vitéz Mihály élete s még eddig ki nem adott munkái. Domby Márton által. Pest, 1817.

23. Anthologia Csokonai Vitéz Mihály munkáiból. Kassa, 1836. arczk. (Zsebkönyvtár I. és II. kötete)

24. Csokonai Mihály minden munkái. A szerző saját kéziratai s az első kiadásokhoz gondosan egyengetve, számos kiadatlanokkal bővítve, jegyzésekkel világosítva s életrajzzal bevezetve kiadta dr. Schedel Ferencz. Pest, 1844. (Helyesebben 1843–46. Nemzeti Könyvtár II. 2–10. füzet. Összes kiadott és kiadatlan munkáinak repertóriumával)

25. Csokonai Vitéz Mihály munkái. Közli Kelemföldy. Lipcse; 1843–45. Három kötet.

26. Csokonai válogatott munkái. Kéziratok s eredeti kiadások alapján Toldy Ferencz által. Pest, 1864. Három kötet. Arczk.

27. Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei. Budapest, 1873. (Kis-Nemzeti Muzeum 21. 2. kiadás. U. ott, 1874. Magyar Remekirók 6.)

28. Békaegérharcz. Irta Homér. Általöltöztette a Blumauer módja szerént. (1791.) U. ott, 1881. (Olcsó K. 124.)

Munkáit halála után, 1817-ben nagyon szigorúan és nem egészen elfogulatlanúl bírálta meg Kölcsey, de nagy tehetségét mindig elismerte, s indítványozta, hogy közadakozásból sírkő emeltessék neki. Erre többek között azt akarta vésetni: «Arcádiában éltem én is»; a miért a debreczeniek, kik Arcádiának olyan magyarázatát találták valahol, hogy az «jó marhalegelő volt, kivált szamarak számára,» nagyon megnehezteltek és ebből keletkezett az ún. arkádiai pür.

Hátrahagyott és kiadatlan verseiből közöltek: Zsebkönyv (1821.), Szépliteraturai Ajándék (1823–24), a Hon (1871. 269. sz.), Főv. Lapok (1871. A magánossághoz cz. és 1876. 295. sz. Vályi Klárához írt két verses levelét Beőthy Zsolt közölte. Helyreigazítás. Egyet. Philol. Közlöny 1878.), nagyváradi Szabadság (1878. 226. sz. Egy gőgös leányhoz cz.), a Figyelő (X. k. 1881. Ányos Lajos gyűjteményéből tizet, XVI. A pesti dicsőség cz., XIX. Mi a csók? közli Kabos Ede és Kanyaró F. megjegyzése, X. XI. Abafi saját gyűjteményéből tizenhetet), M. Salon (1884. Márton napi gunár panasza cz.), Arad és Vidéke (1884. 237. sz. Ősz cz.), M. Szemle (1890. egyet.), Debreczeni Ellenőr (1890. 224. sz. Hencse, Hencse... kezdettel) és irataiból: Koszorú (1884. II. 45. Mi a csók?)

Levelei: 1795. aug. 18. (Hon 1871. 269. sz.), Lillához, Komárom 1798. márcz. 12. (Vasárnapi Ujság 1857. 38. sz., Hölgyfutár 1857. 216. sz.), Arankához Nagy-Bajom, Somogy 1798. aug. 4. (Uj M. Muzeum 1858. I. 394. l., Reform 1872. 190. sz., Vasárn. Ujság 1872. 19. sz.), bizáki Puky Istvánhoz, Debreczen, 1799. márcz. 16. Pest, 1801. szept. 26., Debreczen, 1803. aug. 17. (Ország-Világ II. 1881. 274. l.), tanügyi levele, Csurgó 1799. jún. 25. (M. Paedag. Szemle 1882. 346. l.), Kazinczy Ferenczhez 1801. júl. 11. Bagamér, 1802. decz. 26. és az év végén vagy 1803. elején. Debreczen, 1803. febr. 20., (Kazinczy Levelezése I. 434. 538. 541. l., M. Szépirodalmi Szemle 1847. I. 21. 22. sz.), 1801. júl. 19. (Hortobágy 1865. 19. sz.), Pap Szász Józsefhez, Debreczen 1802. jún. 15. (Rozsnyói Hiradó 1881. 28. sz.), az 1802. debreczeni nagy tűzvész alkalmából (Vasárn. Ujság 1871. 33. sz.), Engel Jánoshoz, Debreczen 1803. ápr. 27. (Akadémiai Értesítő 1855. 1. sz.), dr. Sándorffy Józsefhez, Debreczen, 1804. jan. 3. (Delejtű 1859. 94. sz.), Debreczen, 1804. jún. 3. (Vasárn. Ujság 1871. 46. sz.), Obernyik Józsefhez, Debreczen, 1804. decz. 4. (Figyelő IX. 1880.), utolsó levele Papp József, Erős Gábor és Pethes Dávid tógátus barátihoz. Debreczen, 1804. decz. 10. (Főv. Lapok 1871. 235 sz. Igazmondó 1871. 42. sz.)

Kéziratai nagyrészt a debreceni református kollégium könyvtárában vannak; azonban több kézirata őríztetik még a Magyar Tudományos Akadémián és a Nemzeti Múzeumi könyvtárban is vannak levelei Nagy Gáborhoz 1794–1804. tizenhét darab, egy jótevőjéhez (Gáspár Pálhoz) 1795; Hála éneke gróf Széchenyi Ferenczhez; verse Földy János halálára 1802; Az Istenek osztozása, Militat omnis amans, A pásztor király cz. 3 felv. énekes játék másolata s egyéb kisebb költemények (részben saját kézirata 1794–1803-ig, részben másolatok 1809-ből); Végbucsú Rózsitól és Rózsi bucsúzálogai 1803; verses levele Mátyási Józsefhez, Pest, 1795. máj. 10. (Közölve a M. Könyv-Szemlében 1891. 11. l.)

Arcképét Csokonai élete utolsó felében Erős barátja metszette rézbe; ez után készült az aczélmetszet Brockhaus F. A.-nál Lipcsében, mely a Toldy által kiadott Válogatott Munkái mellett jelent meg 1864-ben. Ferenczy István Rómában mellszobrát carrarai fehér márványból készíté, melyet 1822 végén küldött el a nádornak, ki aztán Debrecenbe szállíttatta, hol 1823. március 11-én a könyvtár termében üveg gúla alatt helyezték el. A debreceni temetőben 1836. augusztus elején a költő tisztelői négyszegű kőalapon 80 mázsa vasból öntött gúla alakú emléket állítottak hamvai fölé. (Síremléke megjelent két rajzlapon a Regélő mellett 1836-ban és Debrecenben 1866-ban.) 1860. szept. 29. Kulini nagy Benő azon kis ház falába (Darabos utcza 993. sz.), hol a költő lakott és meghalt, márványlapot tétetett be e fölirással: Csokonai Vitéz Mihály lak- és halálozás-helye. Szobrát Izsó Miklós készítette el, melyet a kollegium előtti téren 1871. okt. 11. lepleztek le nagy ünnepélyességgel. Ekkor Imre Sándor emlékbeszédet tartott, Szász Károly pályanyertes ódáját szavalta el. (Megjelent Debreczen, 1871.; ujra kiadatott, midőn a hazai irók és művészek 1884. júl. 6. a szobrot megkoszorúzták.) 1887. okt. 27. Csurgón volt Csokonai-ünnepély, Aggházy Gyula által festett arczképének a gymnasiumban történt leleplezése alkalmából, melyen a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is képviselve volt.