Bartók: Concerto

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Concerto zenekarra (Sz. 116, BB 123) Bartók Béla egyik leghíresebb műve, egyike az Amerikában komponált gyöngyszemeknek.

A művet a Koussevitzky Foundation rendelte (akinek vezetője Serge Koussevitzky karmester volt), nem sokkal azután, hogy Bartók a második világháború borzalmai elől Magyarországról az Egyesült Államokba menekült. Ha ez a felkérés nem érkezik, lehet, hogy Bartók utolsó műve a VI. vonósnégyes lett volna, de ezáltal újra megjött az alkotói kedve, és emellett élete hátralévő részében megírta még Hegedű-szolószonátáját, 3. zongoraversenyét és mélyhegedű-koncertjét.

A mű 1943. augusztus 15. és október 8. között készült (legalábbis a kézirat szerint), a bemutató 1944. december 1-jén volt, a Bostoni Szimfonikus Zenekart Serge Koussevitzky vezényelte. A mű sikere azóta töretlen.

1945 februárjában Bartók a mű végét újraírta, amitől egy kicsit hosszabb lett. A kiadásban mindkét változat szerepel, és manapság mindkettővel is játszák.

Bartók egyébként azért hívta a művet zenekari concertónak és nem szimfóniának, mert minden hangszerjátékostól bizonyos szintű virtuozítást követel meg, de túl sok hangszeres kerül a fénypontba ahhoz, hogy a művet sinfonia concertantének lehessen hívni.

Tartalomjegyzék 1 Tételek 1.1 Introduzione 1.2 Giuoco delle coppie 1.3 Elegia 1.4 Intermezzo interrotto 1.5 Finale 2 Hangszerelés 3 Autográf anyagok

[szerkesztés] Tételek

[szerkesztés] Introduzione

A lassú és misztikus bevezetés után egy fugatikus allegro következik. Ez a szerző és egyben a mű káoszból kikristályosodó elszánt akarata, tettre kész elhatározása.

[szerkesztés] Giuoco delle coppie

Avagy a párok játéka. A tétel elején és a végén a kisdob üti a ritmust, és utána különböző fúvós hangszerek játszanak rövid passzázsokat, a hangszerpáros pedig a hangköztávolsággal együtt változik: a fagottok kis szext-, az oboák terc-, a klarinétok szeptim-, a fuvolák kvint-, a trombiták szekundpárhuzamban játszanak. A tétel egyébként népi ihletésű; derűje, kedvesen humoros hangszerkettősei magasztos egyszerűségű koráldallamot fognak közre.

[szerkesztés] Elegia

A harmadik tétellel az egyén sorsa a mélyponthoz közeledik. Bartók mélységes honvágya fejeződik ki ebben a tételben.

[szerkesztés] Intermezzo interrotto

Avagy a félbeszakított közjáték, amelyben a kíméletlen erőszak és a tönkresilányított hazafias eszmények tragikusan egyenlőtlen küzdelme zajlik le. A váltakozó ütemmutatójú melódiát egy banális téma szakítja félbe. Egyesek szerint ez Sosztakovics 7. szimfóniájának paródiája. A banális téma pedig a harsonák glissandója, ill. a fafúvós hangszerek „nevetése”.

Az anekdota szerint Bartók úgy nyilatkozott erről a tételről, mint szerenádról, melyet a komoly fiatal kedvesének ad, és amelyet az elcsépelt operettek dagályos szekvenciáit idéző taktusok közepette gúnyolódó korhelyek szakítanak meg. Mivel a "szerenád" dallama a "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" kezdetű dal egy parafrázisa, ezért az az értelmezés is megállja a helyét, hogy itt egy hazafi hazájának szóló szerenádjáról van szó.

[szerkesztés] Finale

A tétel tempójelzése presto, maga a tétel egy pörgős perpetuum mobile főtéma, fúgák és népzenei motívumok keveréke. Bartók az emberiességbe vetett hit mély optimizmusával oldja meg a mű súlyos kérdéseit.

[szerkesztés] Hangszerelés

• Fafúvós hangszerek: 3 fuvola (1 váltó-piccolo), 3 oboa (1 váltó-angolkürt), 3 klarinét (1 váltó-basszusklarinét), 3 fagott (1 váltó-kontrafagott)
• Rézfúvós hangszerek: 4 kürt, 3 trombita, 3 harsona, 1 tuba
• Ütőhangszerek: üstdob, cintányér, triangulum, nagydob, pergődob, tam-tam
• Egyéb hangszerek: 2 hárfa
• Vonós hangszerek: hegedűk, mélyhegedűk, csellók, nagybőgők

[szerkesztés] Autográf anyagok

• Vázlatok és folyamatfogalmazvány (felhasználatlan témavázlatokkal), Bartók török gyűjtőfüzetének 10–98. oldalán (Bartók Péter gyűjteménye: 80FSS1; egy lassú tétel tervével [?], vö. BB 129b), folytatása kottalapokon (a hangszerelést előkészítő jegyzetekkel, részvázlatokkal) (Bartók Péter gyűjteménye: 80FSS2; 1 p. részvázlat, 85FSS1 jelzettel, korábban a Brácsaverseny, BB 128 kéziratai között)
• Autográf partitúra (csak a rövid befejezés), dedikációs példány (Washington, Library of Congress ML 30.3c2.B3, Koussevitzy Music Foundation)
• Az autográf partitúra két javított fotokópiája:

1. Bartók munkapéldánya, bejegyzésekkel és javításokkal (Bartók Péter gyűjteménye: 80FSFC1)
2. A Boosey & Hawkes 9009 nagypartitúra elsőkiadás (1946) metszőpéldánya, az alternatív (2.) befejezés (1945) autográf kéziratával (Bartók Péter gyűjteménye: 80FSFC2); az 1945-ben Bartók által javított korrektúralevonat lappang

• Másolt partitúra Koussevitzky számára (Turner és Weisleder kopisták írása): lichtpaus másolat, néhány Bartók bejegyzéssel (Washington, Library of Congress ML 30.3e2.B3)
• Zongorakivonat (1944): autográf lichtpaus leírás (Bartók Péter gyűjteménye: 80TPFC1).

Bartók Béla zenekarra írt művei

Kossuth-szimfónia (1903) | Rapszódia zongorára és zenekarra, op. 1 (1904) | Scherzo zongorára és zenekarra, op. 2 (1904) | I. szvit, op. 3 (1905) | II. szvit, op. 4 (1905-1907) | Két portré, op. 5 (1907–08) | Két kép, op. 10 (1910) | Négy zenekari darab, op. 12 (1912, 1921) | Román népi táncok (1917) | Táncszvit (1923) | Cantata Profana (1930) | Erdélyi táncok (1931) | Magyar képek (1931) | Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (1936) | 2 román tánc, op. 8a (1939) | Divertimento (1939, vonószenekar) | Concerto (1943)