Az olasz front az első világháborúban

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az olasz front az I. világháború egyik frontvonala volt, ahol 1915-től 1918-ig Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai, illetve 1918-ban más antant csapatok és német segédcsapatok is küzdöttek egymással. Olaszország felbontva a hármasszövetséget Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával az antant oldalán lépett be az I. világháborúba 1915. május 23-án. Az antant a háborúba lépésért cserébe Olaszországnak juttatta volna Trentinót (Dél-Tirolt), Triesztet és az isztriai partvidéket, egyes kisebb szigeteket Dalmáciában és protektorátust Albánia fölött, a londoni egyezmény alapján. Olaszország azt remélte, hogy egy gyors, mindent elsöprő támadással a Monarchia hátországába fog vonulni és nem kell berendezkednie egy nyugati fronthoz hasonló állóháborúba. Ám az 1915-ben támadó olasz csapatokat a Monarchia seregei visszaverték és ebből kifolyólag Olaszországnak egy több évig tartó állóháborúval kellett szembenéznie.

Tartalomjegyzék 1 Olaszország hadba lépése 2 Az Osztrák-Magyar Monarchia stratégiája 3 A front 1915-1916-ban 3.1 Az isonzói csaták kezdete 3.2 Az asiagói csata 3.3 Újabb isonzói csaták 4 A front helyzete 1917-ben 5 A háború vége, 1918. 5.1 A II. piavei csata 5.2 A Vittorio Venetó-i csata - a háború vége 6 A háború eredményei 7 Lásd még 8 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Olaszország hadba lépése

Szócikk:Olaszország hadba lépése (1915)

Olaszország nem lépett be 1914-ben az I. világháborúba a központi hatalmak oldalán, hiába volt tagja a hármas szövetségnek. Olaszország tervei között első helyen állt a Balkánon olasz pozíciók megszerzése - mely szembenállt az Osztrák-Magyar Monarchia érdekeivel, az olaszok egy országban való egyesítése - ez érintette Dél-Tirolt és Isztria területeket, melyek a Monarchiához tartoztak, továbbá az Adriai-tenger olasz beltengerré tétele - Mare nostrum. A Monarchia nem támogatta egyik célját sem Olaszországnak, mivel azok mindegyike a Monarchia érdekeivel ellentétes volt. Olaszország pont ezért kereste az antant hatalmak támogatását a céljai eléréséhez. 1914. augusztus 7-én a pétervári olasz követet biztosították arról, hogy Olaszország semlegessége esetén is hozzájárulnak az antant hatalmak Trieszt, Dél-Tirol és Valona Olaszországhoz csatolásához. Olaszország feltételként szabta meg, hogy csak a követeléseinek teljes kielégítése esetén hajlandó belépni az antant oldalán a háborúba, ez a lehetőség 1915 tavaszán nyílt meg, miután az antant számára elemi érdek volt további államok belépése a háborúba, mivel a központi hatalmak jelentős sikereket értek el a tavasz folyamán. A londoni egyezmény biztosította Olaszország számára az igényei teljesülését, május 3-án Olaszország felmondta a hármas szövetséget és május 23-án hadat üzent a Monarchiának.

[szerkesztés] Az Osztrák-Magyar Monarchia stratégiája

Az olasz hadüzenet után az Osztrák-Magyar Monarchia háromfrontos háborúba került, a balkáni fronton még mindig a szerb csapatokkal harcoltak, a keleti fronton viszonylagos sikereket értek el az oroszok ellen, és az olasz front pedig azt a veszélyt hordozta magában, hogy Olaszország csapatai többszörös túlerejüket kihasználva benyomulnak a Monarchia hátországába. A Monarchia hadvezetése mindenképpen a jól védhető Isonzó folyónál és Júliai-Alpoknál akarta az olasz támadást megállítnai, mert így esélyük volt egy hosszan elhúzódó állóháborút kezdeni Olaszországgal. Az olasz támadás után a Monarchia az 5. hadseregét és két másik hadtestet csoportosított az Isonzó vidékére, így próbálva megállítani ez előrenyomuló olasz haderőt.

[szerkesztés] A front 1915-1916-ban

[szerkesztés] Az isonzói csaták kezdete

Olaszország a hadüzenete után rögtön támadást indított az Isonzónál, megkezdve ezzel az isonzói csaták hosszú sorát. Az előrenyomulás leállt, nem tudták elfoglalni Görzöt, az Isonzónál állóháború alakult ki. Bár az olasz hadsereg nagyobb létszámú volt, mint a Monarchia hadserege, a felszereltsége és a hadvezetése tekintetében alulmúlta az Osztrák-Magyar Monarchia csapatait. Az olaszok a lovasszázadaikat nem tudták az Alpokban bevetni a terepviszonyok miatt, az olasz főparancsnok, Luigi Cadorna pedig nem volt népszerű katonái körében és nem is volt kiemelkedő katonai stratéga. Az olasz csapatoknál állandó utánpótlási hiányok álltak be, startégiai pontokat nem sikerült elfoglalniuk, a támadásokban az olaszok másfélszer annyi embert vesztettek általában mint a monarchiabeli csapatok. A Monarchia csapatait az Isonzó mentén Svetozar Boroevic vezette, akinek kiváló védekezési stratégiájának köszönhetően, a Monarchia e frontszakasza lett a legstabilabb és legjobban megszervezett.

[szerkesztés] Az asiagói csata

1916-ban a monarchia "büntető-támadást" kísérelt meg az olasz fronton Dél-Tirol térségében, Asiago városánál. A 15 monarchiabeli hadosztály áttörte az olasz vonalakat és Verona irányába vonult. A gyors olasz átcsoportosítás a vasútvonalak által akadályozta csak meg, hogy ne omoljon össze 1916-ban az olasz front.

[szerkesztés] Újabb isonzói csaták

1916-ban folytatódtak a harcok az Isonzónál, ám áttörést nem sikerült elérniük az olasz csapatoknak. Csekély jelentőségű területeket foglaltak el, emellett a görzi hídfőt végleg sikerült olasz irányítás alá vonni. A VI. isonzói csata az olasz front egyik legnagyobb véráldozatú csatájává vált, de stratégiai előnyt továbbra sem tudtak a támadó olasz csapatok elkönyvelni.

[szerkesztés] A front helyzete 1917-ben

Bár 1917 első felében és nyarán az olaszok kisebb sikereket arattak az Isonzónál, a Monarchia csapataival és az időközben egyre nagyobb számban érkező német haderőkkel továbbra sem bírtak, nem sikerült döntő győzelmet kivívniuk. A XI. isonzói csata után a Monarchia haderői kimerültek, ám ez az olasz csapatokról is elmondható volt, így abban az évben már nem kívánt az olasz hadvezetés további támadást megkezdeni. A Monarchiának az olaszok védekezése időt biztosított arra, hogy összegyűjtsék erőiket a keleti frontról és egy német-osztrák-magyar támadást intézzenek 1917 őszén az olasz frontvonalaon. A támadás Caporetto, a mai Kobarid térségében kezdődött meg, a komplex támadással (repülőgépek, mérgesgáz, rohamcsapatok, ellenség mögé beszivárgó ügynökök és általános gyalogosroham segítségével) sikerült áttörni az olasz frontot. A német-monarchiabeli csapatok előrenyomultak, átkeltek a Tagliamento folyón és a Piave folyóig nyomultak előre. Az olaszok tömegesen dezertáltak, adták meg magukat. A kudarcért az olasz hadvezetés fejét, Luigi Cadorna főparancsnokot nevezték meg, akit leváltottak és helyére Armando Diaz került. Az összeomló olasz frontra angol és francia segéderők érkeztek. Az elsöprő erejű német-monarchiabeli csapatok támadását később mint a Caporettói áttörés néven került be a történelembe.

[szerkesztés] A háború vége, 1918.

[szerkesztés] A II. piavei csata

A Monarchia hadsereg a telet már a Piave folyónál töltötte, itt építették ki állásaikat és védelmi vonalaikat. Az olaszok sikeresen építették fel újból hadseregüket, mely a Caporettói áttörés után nagyrészt megsemmisült. 1918-ban már egyesült államokbeli csapatok is megjelentek az olasz fronton. Az olasz hadvezetés nem tervezett támadást 1918-ban, a hadsereg az 1917-es sokkot még nem heverte ki, így a harcoló felek a Piave vonalánál farkasszemet néztek egymással. A Monarchia számára az 1918. év jól indult: a keleti front megszűnt, Ukrajna megszállása által biztosítva volt a gabonautánpótlás a Monarchiába, a balkáni front stabil volt, nem kellett tartani antant támadástól. Minden erejüket az olasz frontra fordíthatták. A hadvezetés úgy gondolta, hogy egy újabb elsöprő erejű támadással az olasz fronton sikerül Olaszországot fegyverszünetre bírnia, így a Monarchia győzteskénz kerülne ki a világháborúból. Ám a Monarchia hátországában a sztrájkok, tüntetések állandósultak, az utánpótlás akadozott, a lakosságnak elege volt a háborúból, mielőbbi békét kívántak, és végül megindult a nemzetiségek politikai szervezkedése a Monarchia átalakításáról, esetleg a Monarchia feldarabolásáról. Ilyen helyzetben történt meg a II. piavei csata, mely során a monarchiabeli csapatok - németek időközben visszatértek a nyugati frontra - támadást intéztek az olaszok ellen. A támadás idejét és helyét az olasz hadvezetés pontosan ismerte, így nem érte váratlanul a roham és néhány napon belül visszaszorították a Monarchia katonáit. A katonák tömegesen dezertáltak, nem akartak tovább a Monarchiáért harcolni, a magyarok ki akartak lépni a Monarchia hadseregének kötelékéből, csakúgy mint a cseh nemzetiségű katonák is, akik már egy független Csehországért akartak harcolni.

[szerkesztés] A Vittorio Venetó-i csata - a háború vége

Az olasz hadvezetés felismerte, hogy eljött az alkalom a Monarchia feletti döntő győzelemre, ezáltal az Osztrák-Magyar Monarchia fegyverszünetre kényszerítésére. Az olaszok 1918 októberében lendültek támadásba Vittorio Veneto város közelében, rövid időn belül áttörték a Monarchia frontvonalát és előrenyomultak. A Monarchia hadvezetésében teljes volt a zűrzavar, a katonák dezertáltak, hazafelé indultak. A Monarchia de facto a Vittorio Venetói csata közben már nem is létezett, a csehek és a délszlávok nemzeti tanácsokat állítottak fel, a lengyelek önálló Lengyelországon gondolkoztak, a románok szintén kinyilvánították kilépésüket a Monarchiából, Magyarországon és Ausztriában is a császár lemondását követelték, majd forradalmak is kitörtek. A Monarchia államgépezete összeomlott. 1918. november 3-án aláírták a Padovai fegyverszünetet a Monarchia formális katonai megbízottjai, a monarchiabeli csapatok tömegesen estek olasz hadifogságba a háború utolsó napján.

[szerkesztés] A háború eredményei

Az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország között tartó 3 éves háború 1918-ban fejeződött be, a Monarchia teljes vereségével. A Monarchia széthullott, helyét a térségben nem egy új birodalom, hanem kisebb államok foglalták el, melyek nem nevezhetők nemzetállamoknak, a népesség a legtöbb országban nemzetiségileg ugyanolyan megosztott lett, mint az Osztrák-Magyar Monarchiában. A Balkánon és a Kárpát-medence térségében hatalmi űr keletkezett, melyet az antant hatalmak akartak elfoglalni, így Görögország, Lengyelország - brit, Románia és Jugoszlávia - francia, Magyarország, Ausztria, Albánia - olasz érdekkörbe tartozott volna. A franciák és a britek azonban ténylegesen nem tudtak dominálni a térségben, az olaszoknak pedig - bár megnyerték a háborút - mégsem sikerült a londoni egyezményben foglaltaknak érvényt szerzniük, kis területeket kapott csak meg Olaszország, az olasz fronton tanúsított véráldozatához képest. Olaszország instabillá vált, állandó sztrájkok következtek, töntetések, gyárfoglalások, végül a politikai rendszer az 1920-as években átstruktúrálódott, létrejött a fasiszta Olaszország, mely újabb területi követelésekkel lépett fel, egy újabb háború megszervezését kezdte el.

Az olasz fronton mindkét oldalon nagyok voltak a veszteségek, az olaszoknak csaknem 500,000 katonájuk maradt a harcmezőn, a Monarchia szintén 200-300,000 embert vesztett az olasz fronton.

[szerkesztés] Lásd még

Isonzói csaták
Asiagoi csata
Ortigarai csata
Caporettói áttörés
I. piavei csata - lásd Caporettói áttörés
II. piavei csata
III. piavei csata

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Az olasz front: http://terkeptar.transindex.ro/legbelso.php3?nev=118

Olasz front
I. isonzói csata– II. isonzói csata – III. isonzói csata – IV. isonzói csata – V. isonzói csata – asiagói csata – VI. isonzói csata – VII. isonzói csata – VIII. isonzói csata – IX. isonzói csata – X. isonzói csata – ortigarai csata – XI. isonzói csata – caporettói áttörés – II. piavei csata – Vittorio Venetó-i csata

I. világháború
Színterek	Nagyobb csaták	Fontosabb események	I. világháború résztvevői	Lásd még
Kezdetek: •A háború okai •A szarajevói merénylet •Júliusi ultimátum Fő színterek: •Nyugati front •Keleti front •Olasz front •Palesztin front •Mezopotámiai front •Kaukázusi front •Balkáni front •Atlanti csata Egyéb színterek: •Afrika •Távol-kelet Idővonal: •Idővonal	1914: • Liège-i csata • Tannenbergi csata • Szerbia inváziója • Az első Marne-i csata • Sarikamişi csata 1915: • Az első arras-i csata • Mezopotámiai front • A Dardanellák ostroma • Isonzói csaták • Szerbia elfoglalása 1916: • Verduni csata • Somme-i csata • Jütlandi csata • Bruszilov offenzíva • Románia elfoglalása • Arab lázadók 1917: • A második arras-i csata • Passchendaele-i csata • Bagdad elfoglalása 1918: • Tavaszi offenzíva • 100 napos támadás • Meuse-Argonne támadás • Fegyverszünet	•Szárazföldi csaták •Tengeri csaták •Légi csaták •Emberek •Mérgesgáz •Vasútvonalak •Haditechnika •Lövészárok háború Polgári áldozatok: •Örmény népírtás •Asszír népírtás •Polgári áldozatok Utóélet: •Eredmények •Veszteségek •Breszt-Litovszki béke •Párizsi békekonferencia •Versailles-i béke •Saint-Germain-i béke •Neuilly-i béke •Trianoni béke •Sèvres-i béke •Lausanne-i béke •Népszövetség	Antant hatalmak •  Orosz Birodalom •  Franciaország •  Egyesült Királyság  •  Ausztrália  •  Kanada  •  India  •  Új-Zéland  •  Újfundland  •  Dél-Afrika •  Olaszország •  Románia •  USA •  Szerbia •  Portugália •  Kína •  Japán •  Belgium •  Montenegró •  Görögország •  Örményország • többi... Központi hatalmak •  Német Birodalom •  Osztrák-Magyar Monarchia •  Oszmán Birodalom •  Bulgária	• Kategória:I. világháború • Nők szerepe • Irodalom • Totális háború • Spanyol nátha • Veteránok Egyéb konfliktusok: • I. balkáni háború • II. balkáni háború • Búr forradalom • A húsvéti felkelés • Orosz forradalom • Oroszországi polgárháború • Finnország megalakulása • Lengyel-szovjet háború • Török függetlenségi harcok