Autóbusz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az autóbusz olyan szárazföldi közösségi közlekedési eszköz, amelyet erőgép hajt, magától helyváltoztatásra képes, és legalább 10 fő szállítására alkalmas. A busz szó a francia omnibus szóból ered, olyan közforgalmú közlekedési eszközként, amit „mindenki” használhat.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Miközben a kerekek, járművek folyamatosan fejlődtek, egyre szélesebb körben nőtt meg az igény arra, hogy nagyobb távolságra közlekedjenek. Természetesen (mivel a közlekedési eszközök mindig is drágák voltak) nem lehetett, hogy mindenki birtokoljon valamilyen járművet, ezért kialakult a bérkocsi rendszer, amely a tömegközlekedés elődjének tekinthető. Két városban alakult ki nagy kínálat Európában: Londonban és Párizsban, nem véletlen, hogy ezek a városok most is jelentékeny és fejlett tömegközlekedési hálózattal rendelkeznek. Hamarosan a városközi „bérközlekedés” is beindult, ennek lebonyolítói a postakocsik lettek.
A buszok közvetlen elődjének az omnibusz tekinthető. Az omnibuszokat a lóvasúthoz hasonlóan ló vontatta, közforgalmú városi tömegközlekedési eszközök voltak.
Az egyik legnagyobb lépés a buszok fejlődésében az első motoros busz elkészítése jelentette. Karl Benz első autóbusza 5 lóerős, 2650 cm³-es motorral rendelkezett és mintegy 20 km/h volt a maximális sebessége. Hamarosan egyre több és több országban növekedett meg az igény motoros járműgyártásra, megjelennek a mai napig nagy márkák mint a Mercedes-Benz után a Volvo, a Scania, a Renault, illetve a 20. század elején az Heuliez, a Setra, a Steyr és a már az MAN által felvásárolt Büssing.
Azonban a nagyobb befogadóképességű buszok korának beköszöntéséhez még nagy szükség volt az erős felfüggesztés megoldására (1898, Daimler), a nagy nyomatékú dízelmotor feltalálására (1893, Rudolf Diesel; elsõ legyártott: 1897 Maschinefabrik Augsburg - MAN). És ami még elengedhetetlen: szükség lett gumikerekek alkalmazására is.
A 20-as évek végére tehető a busz- és teherautó-fejlődés elkülönülése, a buszok jóval alacsonyabb (700 - 800 mm) padlószintre tettek szert. Ekkor a járművek már alkalmasak voltak úgy 50-60 ember elszállítására is. És körülbelül ebben az időben kezdtek megalakulni a közlekedési vállalatok is.
1930 körül ismét egy újítás, a járművek ezentúl acélból készülnek, így sokkal strapabíróbbá, megbízhatóbbá válnak. Míg az eddigi buszok leginkább csak városi vagy elővárosi forgalom ellátására voltak alkalmasak, hamarosan megjelentek a turistabuszok is (köztük a legjelentősebb 1934-ben a Mercedes-Benztõl).
A következő nagy újdonság az első B-tengely meghajtású Mercedes-Benz O6600H (1951) volt, hamarosan elkészült az első csuklósbusz is. A világháború után óriási lett a kereslet e buszok iránt, mivel a villamoshálózatok teljes helyreállítása túl költséges lett volna. A nagy kereslet miatt bővült a kínálat is, ekkor kezdett buszt gyártani az MAN, a Neoplan, de a kelet-európai gyártók is fejlődésnek indultak (Ikarus, Autosan, Karosa).
Az elkövetkező években temérdek rendkívül különböző buszokat hoznak létre, köztük rengeteg érdekességgel. Már-már a 70-es években úgy gondolhatták, hogy mindent feltaláltak, ami busszal kapcsolatos, amikor 1976-ban a Neoplan óriási újítást vezet be: elkészül az első alacsonypadlós busz, az N 814. Egy jó darabig nem ismerik el a technika előnyét, de a 80-as évek közepétől fogva sorban az összes buszgyártó elkészíti alacsonypadlós buszát, mire 1989-ben a Neoplan már alacsonypadlós csuklós buszt gyárt le (N 421 NG). Az alacsonypadlós technika még mindig nem tökéletes, ezért szinte évente jelennek újabbnál újabb megoldások.
A másik fejlődési irány a jármű meghajtási módjának fejlődése. Ebbõl is a legjelentősebb áttörések az üzemanyag változásában figyelhetők meg. A korai benzines buszok után szinte csak dízelbuszokat gyártottak, mivel ennek technikai paraméterei rendkívül előnyösek: nagy teljesítményű és nyomatékú, viszonylag kompakt a motor. Azonban próbálkoztak egyéb meghajtásokkal is a költség- és a városi légszennyezettség-csökkentés érdekében. Ezért találták ki a trolibuszt (30-as évek), a földgázbuszt (1971), az elektrobuszt (1967) illetve a dízel-elektrobuszt (1977), majd a hidrogénbuszt is elkészítették (1994), legvégül 1998-ban az első üzemanyagcellás busz is, amely egyelőre a legmodernebb, legkörnyezetkímélőbb megoldásnak tűnik.
[szerkesztés] Szerepe
A buszok jelentős szerepet töltenek be a városok tömegközlekedésében. Bár később terjedtek el, mint a villamosok, most már nagyobb a szerepük. A buszok a települések közti közlekedésben is fontos szerepet játszanak (kiegészítve a vasút szerepét).
[szerkesztés] Kategorizálás
- Alacsonypadlós busz
- Csuklós busz
- Minibusz
- Midibusz
- Trolibusz
[szerkesztés] Legfontosabb hajtástípusok
[szerkesztés] Kialakítások
[szerkesztés] Legnagyobb buszgyártók
[szerkesztés] Legfontosabb mai és történelmi gyártók
- Ford (Amerikai Egyesült Államok)
- Ikarus (Magyarország)
- Iveco (Olaszország)
- MAN (Németország)
- Mercedes-Benz (Németország)
- NABI (Amerikai Egyesült Államok, Magyarország)
- Neoplan (Németország)
- New Flyer (Amerikai Egyesült Államok)
- PAZ (ПАЗ ,Pavlovo Bus, Oroszország)
- Renault (Franciaország)
- Scania (Svédország)
- Setra (Németország)
- Volvo (Svédország)
[szerkesztés] További jelentős kelet-közép-európai gyártók
- Autosan (Lengyelország)
- CREDO (Magyarország)
- Karosa (Csehország)
- LAZ (Ukrajna)
- Rába (Magyarország)
- Solaris (Lengyelország)
- SOR (Csehország)
- Škoda (Csehország)