Thaly Kálmán

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Thaly Kálmán, (Csep, 1839. január 3. - 1909. szeptember 26.) tiszteletbeli bölcsész doktor, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja és országgyűlési képviselő.

[szerkesztés] Élete

Thaly Lajos megyei főbíró és nagy-mádi Barthalos Katalin fia, született 1839. január 3-án Csepen (Komárom megye). 1850-ben Pozsonyba ment gimnáziumba, azután Pápára, ahol középiskolai tanulmányait befejezte. 1856-ban Pesten a református teológiai szakra iratkozott be, de azután az egyetem magyarrá lett, s ott a jogi és bölcseleti tantárgyakat hallgatta.

1860-64-ig a Pesti Napló szerkesztőségi tagja volt. 1864-69-ig a magyar irodalomtörténet tanára volt a pesti református főgimnáziumban, mint Gyulai Pál utódja. A Magyar Tudományos Akadémia 1864. január 20-án levelező tagjának választotta (1880. május 20-án lett rendes tag, 1907. május 1-jén tiszteleti tag; 1904. május 10-én és újból 1907. május 1-jén osztályelnökké választotta a nagygyűlés).

1869. március 9-én a Honvédelmi Minisztériumhoz titkárrá nevezték ki, később osztálytanácsosi rangban működött és tevékenységet fejtett ki a honvédség szervezése és a magyar katonai műnyelv megállapítása körül. Állását 1875 őszéig viselte, amikor politikai okokból megvált a miniszteriumtól. Ettől kezdve kizárólag történeti kutatásokkal foglalkozott.

1867. júliustól a Történelmi Társulat megalapításakor annak titkárává, s közlönyének, a Századoknak a szerkesztőjévé választották, mely tisztét 1875. szeptemberéig viselte. 1878-ban a budapesti ferencvárosi kerület választotta meg országgyűlési képviselőnek, 1881-től kezdve pedig állandóan a debreczeni I. kerületet képviselte a parlamentben. A politikában a függetlenségi eszméknek volt híve és a pártnak hosszú időn át másod-, majd tiszteleti elnöke. Az ő indítványára határozta el a képviselőház, hogy az ezredév emlékére az ország hét pontján emlékművet állíttat, és ezek kijelölésével és felállításával, mint kormánybiztos, ő bízatott meg. Az ezredéves országos kiállítás történelmi csoportjának egyik rendezője és alelnöke volt és a kiállítás aranyérmet kapott. A millennium alkalmából a Kolozsvári Egyetem tiszteleti, a bölcseleti kar díszdoktorává választotta.

Tiszteletbeli tagja a Komárom vármegyei Múzeum Egyesületnek, a pozsonyi Toldy Körnek pedig évekig elnöke volt, attól kezdve, hogy betegeskedése miatt állandó lakhelyét Pozsonyba helyezte át.

A nagy obstructio idején, mely gróf Tisza István kormánya ellen irányult, 1904-ben, az ellenzék az ő kérésére kötött fegyverszünetet és e működése elismeréseül az országgyűlési pártok emlékérmet verettek tiszteletére, a király pedig az ő kérésére ekkor rendelte el II. Rákóczi Ferenc, Thököly, Bercsényi és a többi bujdosók hamvainak hazaszállítását, melyet Thaly már 30 év óta folyton sürgetett és a törvényhatóságokkal sürgettetett. A 60-as évek elejétől kezdve történelmi munkásságát nagyobbrészt a Rákóczi korának, a kuruczvilág eseményeinek ismertetésére fordította. Gazdag forrásait nyitotta meg e kor történeti irodalmának az eredeti oklevelek, naplók, feljegyzések kiadásával és feldolgozásával. A múzeumok és könyvtárak országos tanácsának alelnöke.

1901. február 18-án a király az 1900. évi párisi világkiállítás magyar osztálya körül szerzett érdemei elismeréseképpen, különösen a híres «huszárterem» eszméjének felvetéseért és létesítéseért, negyvenéves történetbúvári jubileuma alkalmából, a Szent István-rend lovagkeresztjével tüntette ki.

A magyar heraldikai és geneologikai társaság, az országos régészeti és embertani társulat, az országos műemlékek bizottságának beltagja, a milánói és torinói királyi tudományos Akadémia kültagja; a török császár Medsidje-rend harmadik osztályának, az olasz királyi Lázár- és San-Maurizio-rend tiszti lovagkeresztjének tulajdonosa; több hazai városok díszpolgára; a Petőfi Társaság és a temesvári Arany Társaság tiszteleti s több vidéki közművelődési egyesület dísztagja volt.

Meghalt 1909. szeptember 26-án régi barátjának, Polyák Bélának - kinek vendége volt - zablati birtokán (Trencsén megye); Pozsonyban temették el. Végrendeletileg 5000 koronát hagyott a Magyar Tudományos Akadémiára.

[szerkesztés] Művei

Szépirodalmi művei

Első szépirodalmi kísérlete, a Bujdosó lélek, 1855-ben jelent meg a Budapesti Visszhangban; ezt elbeszélő és lírai költeményeinek hosszú sora követte a hírlapokban és folyóiratokban.

Költeményeket írt a következő hírlapokba és folyóiratokba: Magyar Néplap (1856-57), Kalauz (1857-58), Nővilág (1857-60), Magyar Posta (1857), Magyar Szépirodalmi Közlöny (1858), Győri Közlöny (1857-60), Divatcsarnok (1855-60), Hölgyfutár (1856-63), Szépirodalmi Közlöny (1858), Remény (1858), Népujság (1859), Képes Ujság (1859-60), Két garasos Ujság (1859), Nép Ujsága (1860), Magyar Színházi Lap (1860), Szigeti Album (1860), Széchenyi Album (1860), Képes Világ (1868), Vasárnapi Ujság (1855-69., 1903. költ. és cikkek).

Tudományos művei

A 60-as évek elejétől kezdve már egészen búcsút vett a költészet múzsájától és teljesen a történetírással foglalkozott.

Történelmi cikkei nagyobbrészt a Századokban jelentek meg; írt az Archaeologiai Értesítőbe, az Akadémiai Értesítőbe, a Turulba, a Hadtörténelmi Közleményekbe, a Magyar Történelmi Tárba ...

Cikkeit, munkáit felsorolja a Magyar Tudományos Akadémia Almanachja 1865-től.