Tisza István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tisza István gróf (borosjenői és szegedi) (Budapest, 1861. április 22. – Budapest, 1918. október 31.): politikus, miniszterelnök, az MTA tagja. A nevéhez kapcsolódó két legismertebb esemény az Osztrák-Magyar Monarchia háborúba lépése második miniszterelnöksége idején, s az ellene elkövetett gyilkosság az őszirózsás forradalom napján, 1918. október 31-én. Politikusként az osztrák-magyar dualista rendszer (a monarchia) fenntartásának híve, s az akkoriban elterjedt "liberális-konzervatív konszenzus" képviselője volt. Egyszerre volt meggyőződéses híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányosságnak, ugyanakkor az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének s a korlátozott szavazati jog fenntartásának, mert úgy vélte, ez utóbbiak révén maradhat csak fenn a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia, a hagyományos társadalmi rend és kultúra.

Tartalomjegyzék 1 Életpályája 1.1 Első miniszterelnöksége 1.2 Zsebkendőszavazás, választási vereség 1.3 Nemzeti Munkapárt, választási győzelem 1.4 Véderőtörvény, házelnökség 1.5 Második miniszterelnöksége és a háború 1.6 A merénylet 2 Tisza utólagos megítélése különböző korokban 3 Emlékezete 4 Fontosabb művei 5 Hivatkozások 6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Életpályája

Apja borosjenői Tisza Kálmán politikus, korábban miniszterelnök és miniszter volt. Tisza István Berlinben, Heidelbergben és Budapesten végezte jogi és közgazdasági tanulmányait, politikatudományokból doktorált, majd öt évig a család bihari, geszti birtokán gazdálkodott. 1886-tól a Szabadelvű Párt programjával képviselő, 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta. A Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöke, több részvénytársaság igazgatósági tagja volt.

[szerkesztés] Első miniszterelnöksége

1903. november 3-án kezdődött első kormányfői periódusához fűződik II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala. Hosszú ellenzéki obstrukciót követően - Tiszának a házszabály-módosításra irányuló szándéka elengedése fejében - fogadta el a parlament az újonclétszám növelését. Belügyminiszterként erőszakkal elfojtatta az 1904. áprilisi országos vasúti sztrájkot, melynek szervezőit letartóztatták, a résztvevőket a hadseregbe sorozták. Még ugyanennek a hónapnak a végén saját megyéjében, Biharban követelt harminchárom halálos áldozatot és több száz sebesültet, amikor egy parasztok számára szocialisták által szervezett gyűlést vert szét a csendőrség.

[szerkesztés] Zsebkendőszavazás, választási vereség

1904. november 18-án vitte keresztül a parlamentben a házszabály-módosítást az ellenzéki obstrukció letörésére. Tisza beszéde után Perczel Dezső házelnök - a házszabály megsértésével - azonnali szavazást rendelt el a módosító javaslatról (melyet Dániel Gábor, a Szabadelvű Párt elnökhelyettese nyújtott be), s bár a jelenet leírásai nem egységesek abban, hogy a házelnök meglengetett-e egy zsebkendőt, ezzel adva jelet a kormánypártiaknak a szavazásra, a jelenet "zsebkendőszavazásként" íródott be a magyar parlament történetébe. A többség igennel szavazott, az ülésteremben verekedés tört ki, az ellenzéki képviselők szétverték a képviselőház bútorzatát. Az eset végérvényesen elmélyítette a miniszterelnök és politikai ellenfelei közti szakadékot, és saját pártjának számos tagját - köztük Széll Kálmánt és Andrássy Gyulát - is a párt elhagyására késztette. A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. Ezen az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uraló Szabadelvű Párt vereséget szenvedett a Függetlenségi Párttal szemben.

[szerkesztés] Nemzeti Munkapárt, választási győzelem

A választási vereséget követően Tisza 1906 és 1910 között csak a főrendi ház működésében vett részt, a kormányzati politikától távol tartotta magát (időközben pártja is feloszlott). A Függetlenségi Párt vezette kormánynak azonban egyetlen, a Monarchián belül a magyar befolyást erősíteni kívánó törekvését sem sikerült megvalósítania, 1909. április 25-én a koalíciós kormány végül lemondott. 1910. február 19-én Tisza megalapította a Nemzeti Munkapártot, mely győzött is az azévi júniusi választásokon. Kormányalakítást azonban nem akart vállalni, részben a Ferenc Ferdinánd trónörökössel fennálló kibékíthetetlen ellentéte miatt. A Habsburg-birodalmat ismét centralizálni tervező főherceg ugyanazért kívánta az általános választójog bevezetését Magyarországon, amiért Tisza makacsul ellenezte: mindketten úgy vélték, ez a Magyarországon belüli magyar szupremácia meggyengülését okozná. Tisza vonakodása a kormányfői megbízatástól találkozott Ferenc József, a király aggályaival is, aki őt a dualizmus megbízható hívének tekintette ugyan, de tartott első miniszterelnöksége alatt elkövetett hibáitól, s végül Khuen-Héderváry Károlyt nevezte ki kormányfővé.

[szerkesztés] Véderőtörvény, házelnökség

Tisza elengedhetetlennek tartotta a hadseregreformot (az újoncok számának növelését és a kiadások emelését), mert úgy vélte, ennek halogatása a monarchia katonai pozícióját gyengíti és Magyarország biztonságát ássa alá. Az ellenzék kifogásolta, hogy a közös hadseregen belül nem kellően érvényesül a magyar befolyás, ezért a véderőtörvény körüli parlamenti csatározásokban ismét az obstrukció eszközével élt. Miután a házelnök, Berzeviczy Albert, majd utóda, Návay Lajos is lemondott, 1912. május 22-én Tisza Istvánt választották a képviselőház elnökévé; erre 1912. május 23 -án, a vérvörös csütörtökön a szocialisták által szervezett tüntetés volt a válasz. A munkások Tisza kinevezése ellen és az általános választójogot követelve vonultak a Parlament felé, ahol a rendőrség feltartóztatta őket. Az összecsapásokban hat ember meghalt, csaknem kétszáz megsebesült és háromszáz személyt letartóztattak.

Meggyőződése, hogy a külügyi helyzet katonai készültséget indokol, a parlamentben is arra indította, hogy erőszakkal törje le az ellenzéki obstrukciót. Nem engedte felszólalni a házszabályok kérdésében jelentkező ellenzéki képviselőket, s vita nélkül szavazásra tette fel a véderőtörvényt, amit a többség elfogadott. Több ízben is a rendőrséggel vezettette ki az emiatt tiltakozó, dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. 1912. június 4-én az ellenzékiek rendőrségi eltávolítása után Kovács Gyula képviselő az újságírói karzatról leugorva revolverrel akarta lelőni Tiszát, majd önmagát, sikertelenül.

[szerkesztés] Második miniszterelnöksége és a háború

1913. június 7-én az uralkodó ismét Tisza Istvánt bízta meg kormányalakítással. Második kormányfői periódusában Tisza a bizonytalannak ítélt nemzetközi helyzetben az államhatalom megszilárdítását tartotta legsürgetőbb feladatának. Ennek eredményeként rendeletekkel szabályozták a gyülekezési jogot és sajtótörvényben növelték a hatóságok jogköreit az újságok engedélyeztetésére, büntetést előírva a „sértő magatartás” esetére is.

Alig néhány hónappal az I. világháborút kirobbantó szarajevói merénylet előtt is a Szerbiával szembeni kemény fellépés híve volt, a merénylet után viszont - egyedüliként a Monarchia vezetői közül - sokáig ellenezte a háborúba való beugrást , ismerve a birodalom hadseregének színvonalát, félve attól, hogy a délszláv területekkel megnövekedve felborul a Monarchia dualista egyensúlya, és a konfliktus világháborúvá szélesedik, de állásfoglalásában központi szerepe volt egy erdélyi betöréstől való félelemnek is.^[1]. Ugyanakkor Németország szövetségének elvesztése a monarchia nagyhatalmi státuszának összeomlását, Magyarország védtelenné válását és saját presztízsének megrendülését jelentette volna a szemében, ezért az erőteljes német nyomásra végül beleegyezett a támadás megindításába, és „a Monarchia erős embereként”^[2] mindvégig kitartó támogatója volt a világháborúban való részvételnek, melyet a kormányzó pártok és kezdetben a közvélemény többsége is támogatott^[3].

Tisza a Román Királyság haderejét kezdettől az ellenség közé sorolta, s a háborúpártiakat azzal is ijesztgette – noha maga nem hitte –, hogy egy román támadás esetén az erdélyi románok között felkelés törhet ki. Úgy ítélte, hogy nem lehet háborút kezdeni, „mikor Romániát már körülbelül elvesztettük, anélkül, hogy helyette pótlást kaptunk volna”.*Tisza memorandumát idézi: Magyarország története 7. köt. 1086–1087. Július közepén azonban Tisza ellenállása is megtört a német kormány nyomása alatt, miután az garantálta Románia semlegességét, méghozzá minden rekompenzáció nélkül, a vezérkar pedig ígéretet tett Erdély határának erődítésére s némi haderő (40 ezer fő) odairányítására.

A háború előrehaladtával egyre erőteljesebbé vált reformtörekvésekkel – a választójog kiszélesítésével és a szociális reformokkal - mereven szemben állt. Mivel ellenezte a Ferenc József halála után 1916. december 30-án trónra lépett IV. Károly mérsékelt reformokkal kísérletező politikáját, 1917. május 23-án az uralkodó felszólítására benyújtotta lemondását. A mögötte álló parlamenti többséggel azonban továbbra is meg tudta akadályozni a választójogi reformot. 1917. június 15. után maga is a frontra ment, mint a debreceni huszárezred parancsnoka. A háború végéhez közeledve vállalkozott arra, hogy meggyőzi a bosnyákokat és a szerbeket arról, hogy autonomóiájukat az Osztrák-Magyar Monarchia keretein belül valósítsák meg, szarajevói tárgyalásai azonban kudarcba fulladtak.

[szerkesztés] A merénylet

Tisza Istvánt, akinek neve a dualizmus és a háborús politika jelképévé vált^[4], az egyébként vértelen őszirózsás forradalom napján (1918. október 31-én) katonák lőtték agyon otthonában. A Tisza-gyilkosság oka, elkövetőinek, közreműködőinek személye, a bűnügyben hozott ítélet máig vitatott.

Az 1920-21-ben, a Teleki, illetve Bethlen-kormány alatt, két évvel az események után lezajlott - több történész által koncepciósnak tartott^[5][6] - perben hozott ítélet szerint a Tisza villájába behatoló katonacsoport tagjai közül hárman lőttek: Dobó István (a bűnvádi eljárás alatt meghalt), Pogány József (a Tanácsköztársaság népbiztosaként Ausztriába menekült, ahonnan nem adták ki a hatóságoknak) és Horváth Sanovics Tivadar (megszökött). A vádlottak közül Sztanykovszki Tibor zászlóst (A Katonatanács tagja) kötél általi halálra ítélték, de kegyelmi kérvényét elfogadták és büntetését 17 évre mérsékelték.

Pölöskei Ferenc, A rejtélyes Tisza-gyilkosság című könyv szerzője egy előadásában kételyeit fejezte ki a korabeli hivatalos verzióval szemben, mivel „rendkívül nehéz volt két év után az adatokat rekonstruálni, ezért politikai síkra került a per”. Pölöskei - aki szerint a peranyagból „nem derül ki semmi, és a gyilkosságot máig homály fedi” - nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a merénylet elkövetői nem magyar, hanem a hadseregben szolgáló délszláv nemzetiségű katonák voltak, illetve hogy a gyilkossághoz köze lehetett Tisza azon törekvésének, hogy a nemzetiségeket a monarchia keretein belül tartsa.^[6]

[szerkesztés] Tisza utólagos megítélése különböző korokban

Tisza híres volt merevségéről, makacsságáról, bírálói szerint ellenzett minden reformtörekvést. Életében és halálát követően a bal- és a jobboldalon (pl. Püski Sándor) is jelentős ellenzéke, sok bírálója volt. Többen is Tiszát tartották a világháború egyik felelősének, így például Ernest Denis francia történész vagy Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter, később elnök. Mások ezt cáfolják [3].

[szerkesztés] Emlékezete

Nevét a debreceni egyetem viselte egészen a II. világháború végéig.

[szerkesztés] Fontosabb művei

• Sadowától Sedánig
• Agrárpolitika
• Valutareform
• Szociálizmus

[szerkesztés] Hivatkozások

1. ↑ Köpeczy-Makkai-Mócsy-Szász: Erdély története
2. ↑ Vermes Gábor: Tisza István, Osiris kiadó, Budapest, 2001, ISBN 9633891523
3. ↑ Babus Antal: Fülep Lajos az 1918–1919-es forradalmakban
4. ↑ Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris, Budapest, 2005, ISBN 963389719X, 113. o
5. ↑ Hajdu Tibor: Károlyi Mihály emlékezete [1]
6. ↑ ^6,0 6,1 Pölöskei Ferenc: A Tisza-gyilkosság jogi következményei [2] A „Perek és összeesküvések” című tudományos konferencia keretében elmondott beszéd, 2003.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Gróf Tisza István, a vasgróf a mai magyar történettudományban
• A két Tisza - Tisza István és Tisza Kálmán kettős portréja Pölöskei Ferenc (múlt-kor.hu)
• További irodalom Tiszáról a Tisza Társaság honlapjáról

Elődje: Khuen-Héderváry Károly

Magyarország miniszterelnöke 1903–1905

Utódja: Fejérváry Géza

Elődje: Lukács László

Magyarország miniszterelnöke 1913–1917

Utódja: Esterházy Móric