Szilágyi Mihály
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Horogszegi gróf Szilágyi Mihály ( ? 1400 körül – Konstantinápoly, 1460) hadvezér, kormányzó
[szerkesztés] Élete
I. Mátyás nagybátyja volt, Hunyadi Jánossal együtt harcolt a török ellen a várnai és a rigómezei csatában. 1456-ban, a nándorfehérvári diadal idején a vár kapitánya, majd a csata után újjáépítője. 1457-58-ban és 1460-ban macsói bán. Eközben, 1458-ban Magyarország kormányzója. 1460-tól erdélyi vajda és az alsó részek főkapitánya lett.
Erőszakos, féktelen egyéniség, valóságos «renaissance-ember». V.László, mint az igen nagy birtokú, fényes család vitézségéről híres tagját, temesi főispánná és macsói bánná nevezte ki.
1456-ban, amikor Mohamed szultán Nándorfehérvár (akkor Landorfejérvár, azaz Bolgárfehérvár ; ma Belgrád felé sietett, sógora, Hunyadi János a legfontosabb magyar végvár kapitányságát őrá bízta. A vár védelmében erélyt és vakmerő elszántságot tanúsított. A Hunyadi, Kanizsai László és Rozgonyi Sebestyén társaságában végrehajtott, végső kirohanása döntötte el az ostromot: Mohamedet a vár alól, nagy vérontás árán elűzték.
Testvérének, Erzsébetnek Hunyadi Jánossal kötött házassága óta egész lélekkel vitte előre a Hunyadiak, s azokéval együtt a maga ügyét. Hunyadi János halála után ő lett a Hunyadi-párt feje, és azokban az ádáz pártharcokban, amelyek a Hunyadi-ház ifjú sarjai és Cillei Ulrik közt kitörtek, főszerepet játszott. Amikor Nándorfehérvárott - végre valahára - kelepcébe csalhatta régi, magához hasonló vad erélyű és vasakaratú, elvetemült ellenfelét Cilleit, orgyilkos módra való lemészárlásában maga is részt vett.
1457-ben Hunyadi László lefejezése után, Szilágyi Mihály Erdélyt szemelte ki a főhatalomért való élet-halál harca kiinduló pontjául, mert ott és az azzal határos magyar Részeken (Partium) volt a legerősebb a Hunyadiak pártja. A vármegyék és a székelység tárt karokkal fogadták, a várak kapui megnyíltak előtte, csak a királypárti szászok szegültek ellene. Maga Beszterce, a Hunyadiak birtokának egyik központja, fel akarván e zavarokat függetlensége visszaszerzésére használni, Szilágyi ostromát visszaverte. Ő másutt mindenütt teljes sikerrel működött. Nemcsak hogy Erdélyben minden regálé-jövedelmet lefoglalt, hanem régi ellenségeivel is, így pl. Szentmiklósi Pongrác liptói főispánnal megbékélt. Kölcsönösen arra kötelezték magukat, hogy egymást minden ellenség ellen megvédelmezik. Hiába küldte a király Szilágyi ellen Giskrát (a tót haramiavezért), végül is kénytelen volt a lázadó ország lecsendesítésére, Pozsonyba országgyűlést hívni össze.
Szilágyi ezalatt Mohamed nagyvezír(é)nek egy a Nándorfehérvár táján portyázó csapatát verte meg, de még az 1457. év végén (némelyek szerint már 1456-ban) másfajta halálos veszedelemben is forgott: Brankovics György szerb despota, egyfelől tartományának meg nem segítése, másfelől veje, Cillei Ulrik megöletése miatt, amit méltán leginkább Szilágyinak tulajdonított, bosszút akart rajta állni. Amikor Mihály öccsével, Szilágyi László nándorfehérvári várnaggyal a vár környékén négylovas kocsin utazott, Brankovics csapdát állított nekik, s orvul rájuk rontott. Mihály a kocsiról gyorsan leugorva, lóra kapott s szerencsésen elkerülte a halált, testvére László azonban sebeibe belehalt. A féktelen egyéniségek e vérengző torzsalkodásában Szilágyi Mihály fivérének méltatlan halálát nem hagyta megtorlatlanul. Pár nappal tőrbe ejtésük után, hirtelen összegyűjtött maroknyi hadával, váratlanul rajta ütött Brankovicson Kupiniknál, a Száva mellett. Makacs ellenállás, és Brankovics jobb keze két ujjának, amelyekkel - Orbini szerint - annyiszor esküdött hamisan, levágása után, a kiskirályt elfogta, több magyarországi uradalmát magára ruházta, de mivel unokaöccse, Hunyadi Mátyás királlyá emelését forgatta már a fejében, nem akarta örök ellenségévé tenni a despotát, hanem inkább annak pártjára szerette volna állítani. Kibékült vele, a kicsikart uradalmakról lemondott, s szabadon bocsátotta.
Időközben ugyanis a király, V.László, 1457. november 23-án, Prágában hirtelen meghalt, s Szilágyi Mihály elérkezettnek látta az időt, hogy a fogoly Hunyadi Mátyást emeljék a magyar trónra (l. Mátyás néven). Szilágyit a királyválasztó gyűlés (a Duna jegén, 1458) az ország kormányzójává (régens governátor) választotta öt esztendőre, amíg a 15 éves Mátyás alkalmas nem lesz az országlásra. Szilágyi még aznap föleskette a rendeket az új király iránti hűségre, de meg kellett erősítenie azon újonnan hozott törvényt is, amely szerint sem az ő, sem Mátyás rokonainak nincs mentelmi joguk, ha ellenük valaki panaszt emelne.
Szilágyi azonnal Budára ment s a királyi várat Garai nádor kezéből, Mátyás számára átvette. Hunyadi László holttestét kihantoltatva Gyulafehérvárra vitette, édesapja hamvai mellé. Egyszersmind intézkedett Mátyásnak fogságából való kiszabadításáról, aki Prágából hazaérkezvén, sietett leróni háláját Szilágyi iránt: neki ajándékozta Besztercét és a besztercei grófságot, Radnavölgyével, Kolozs és dobokai uradalmaival együtt. Beszterce csak az imént verte vissza Szilágyi hadait, most az első sikertől felbátorodva, megrohanta a várat, ő azonban az Alföldről hirtelen Beszterce alatt termett, a várost bevette, a lakosok egy részét fölkoncoltatta, másokat megvakíttatott, megint másoknak kezét, orrát vagy fülét vágatta le.
Mátyás, aki különben is nehezen tűrte nagybátyja zsarnokoskodását, felháborodott annak besztercei kegyetlenkedésein, de még inkább azon a híren, hogy az indulatainak parancsolni nem tudó öreg július 26-án a királyi ház (Hunyadiak) ellenségeivel, a Garaiakkal Simontornyán védő- és támadó szövetségre lépett: a Tisza mellékére magához rendelte Szilágyit, aholis október 8-án elfogatta és Világos várába záratta. Utóbb parancsot is küldött a világosi várnagyhoz, hogy ölesse meg (!), ezt a parancsot azonban, az új pápa, II. Pius (Enea Silvio Piccolomini) követének közbenjárására, még idejében visszavonta.
A következő év augusztusában Lábatlan Gergely várnagy távollétében, Szilágyi hű szakácsa három társával, azzal a hírrel lármázta fel az őrséget, hogy portyázó törökök lepték meg a vár alját. Az őrség nagy része kirohant, s csak a kapukon maradt néhány ember, akiket a szakács, a jóelőre megnyert jobbágyok segítségével lefegyverzett. A csakhamar visszatérő őrséget a bilincseiből kiszabadított Szilágyi elverte a vár alól és saját őrségét párthíveivel megerősítve, saját helyzetéről hírt adott a királynak. A király, aki ugyanakkor értesült a török támadásáról, Várkonyba hívta nagybátyját, s vele 1459. szeptember 9-én kibékült. Ismét rábízta Erdély kormányzását és a Délvidék főkapitányságát. Ez utóbbi a török elleni fővezérséget is jelentette.
Szilágyi ismeretes erélyével látott feladata teljesítéséhez. Előbb az aldunai várakat erősíttette meg, aztán az Ali bég vezetése alatt a Száván át Futakig hatolt törököt Szokolyi Péterrel karöltve, tönkreverte.
1460-ban, Mátyással, békességük újabb megpecsételésére ismét egyezkedett: Mátyás a nagybátyja ellen szüntelen agyarkodó 12 főembert eltávolítani kényszerült udvarából.
Még ebben az évben Szilágyi Szerbiában, Szendrő táján Posasin mellett ismét megütközött Ali béggel. Csekély számú seregét azonban bekerítette az ellenség, s őt magát is - kétségbeesett hősi küzdelem - után foglyul ejtették. Konstantinápolyba hurcolták, ahol a szultán lefejeztette.
Nejétől, Báthory Margittól gyermekei nem maradtak. Acélmetszetű arcképét Teleki József gróf a Hunyadiak kora III. kötetében közli.
[szerkesztés] Irodalom
- Fraknói Vilmos: Szilágyi Mihály, Mátyás király nagybátyja (Bp., 1913).
- Kisfaludy Károly: Szilágyi Mihály szabadulása (színmű, Pest, 1822)
- Vörösmarty Mihály: Szilágyi Mihály a világosi várban (vers, 1822 – 1823).
- a Pallas Nagylexikona