Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Szauron - Wikipédia

Szauron

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szauron, a Gyűrűk Ura, a maia maga a testet öltött gonoszság. Nemcsak azt tervezi, hogy elfoglalja egész Középföldét, hanem a hatalma is megvan hozzá. Az Első korban Szauron Morgoth, a Nagy Ellenség szolgája volt, és a korszak végén urával együtt vereséget szenvedett. A Másodkorban visszatért Középföldére, és Mordorban keresett menedéket, ahol felépítette Barad-dûr erődítményét. Ez idő alatt sok embert és tündét megtévesztett kétszínűségével. A Másodkor 1500 éve körül Szauron álalakban együtt dolgozott Celebrimorral, hogy létrehozzák a Hatalom Gyűrűit. Végül megalkotta az Egy Gyűrűt, hogy mindent az uralma alá vonjon, és saját erejének nagy részét is a munkába ölte. A Hármat nem sikerül beszennyeznie (azokat később elrejtették), de a Hét (a törpöké), és a Kilenc (emberkirályoké) az uralma alá került. Szauron, akit feldühített, hogy a tündék felett nem sikerült megszereznie a hatalmat, megpróbálta őket erővel leigázni. A háború azonban nem kedvezett a Sötét Úrnak: Gil-galad és a vele szövetséget kötő númenori hajóhad visszaűzte Mordorba. Szauron ekkor orkokat és egyéb gonosz fajzatokat gyűjtött össze. Az emberek királyának kiáltotta ki magát, de Ar-Pharazon Númenorból Középföldére hajózott, és elvette tőle a címet. A númenori uralkodó hazavitte magával Szauront, aki álnok szavaival megrontotta a királyt, és előidézte Númenor pusztulását. Nyugathon pusztulásakor a teste is megsemmisült, s utána soha többé nem volt képes embernek tetsző alakot ölteni. Szelleme visszatért Mordorba. Eközben Elendil és fiai (Isildur és Anárion) Númenorból középföldére kerültek, és megalapították Arnor és Gondor birodalmát. Szauron a Másodkor 3429-dik évében megtámadta Gondort, és elfoglalta Minas Ithilt, amely később Minas Morgul néven vált ismertté. Isildur Arnorba menekült. Végül a Másodkor 3434-ben az emberek és tündék Utolsó Szövetsége a dagorladi csatában, Mordor kapujánál legyőzte Szauron hadát, és ostrom alá vette a Fekete Földet. Gil-galad és Elendil 3441-ben legyőzték Szauront, de a csatában ők maguk is hősi halált haltak. Isildur levágta Szauron kezéről az Egy Gyűrűt, de nem volt hajlandó elpusztítani. Mivel Szauron saját hatalmának alapjait kovácsolta bele a Gyűrűbe, ezért szelleme mindaddig elpusztíthatatlan marad, amíg a Gyűrű létezik. A Harmadkor ezredik éve körül ismét álalakban bukkant fel, ezúttal, mint Dol Guldur boszorkánymestere. Mesterkedéseinek köszönhetően Arnor elpusztult. Amikor a Fehér Tanács 2941-ben kiűzte Szauront Dol Guldurból, aki visszatért Mordorba, és nekilátott, hogy felkészüljön a nyílt háborúra.

THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: