Pénzérme

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A pénzérme olyan pénz, amely jól felismerhető méretű, formájú és mintázatú érme formáját veszi fel. Többnyire kerek és valamilyen fémből készül.

A római dénár már szabványos ezüstpénz volt. A próbakő felfedezése készítette elő az utat a fém alapú árupénz és pénzérme kialakulásához. Bármilyen lágy fém tisztasága megvizsgálható a próbakő segítségével, és az anyag adott fémtartalma gyorsan meghatározható. Az arany lágy fém, nehéz hozzájutni, értéksűrűsége nagy, és végtelenségig tárolható. E tulajdoságoknak tudható be az arany eredeti kis-ázsiai hazájából való oly gyors és világméretű elterjedése.

Bár a próbakő használata lehetővé tette az aranytartalom kiszámítását (fajlagos aranytartalom megszorozva a teljes súllyal), a próbakő-vizsgálat után meg kellett mérni a súlyt és szorozni kellett, ami kissé nehézkessé tette a vásárlást. Ezt könnyítette meg a szabványos pénzérme fogalmának megjelenése. Ha az előre meghatározott ötvözetből vert, ismert súlyú érmék eredetét ismerte valaki, annak értékében bízhatott. Az érméket általában egy gondosan őrzött állami pénzverdében készítették, és annak súlyát és értékét garantáló címmerrel látták el. Sajnos azonban bevált szokássá vált, hogy a kormányzat arra hivatkozva, hogy az érme értéke a garanciát adó címerben van, a pénzt az értékesanyag-tartalmának csökkentésével gyakran rontotta.

Az arany és ezüst mellett más fémekből is készítettek időnként pénzt. Spártában vaspénzeket vertek, hogy az állampolgárok ne kereskedhessenek külföldiekkel. A 17. század elején Svédországban nem volt elég nemesfém, így ún. „tálpénzt” forgalmaztak, mely egy több mint 50 cm-es réz tábla volt, az értékével pontosan feltüntetve.

A nemesfémpénznek tagadhatatlan volt az az előnye, hogy az általa képviselt értéket magában hordozta. Ugyanakkor ez az előny hátrányára is volt, mert a nemesfém visszaszerzésére a pénzt gyakran körülnyírták és ezzel annak hitelét rombolták. A nagyobb gondot az okozta, hogy Európa nemzetei mind használtak arany-, ezüst- és rézpénzeket, viszont az angol és spanyol kereskedők szemében az arany több ezüstöt ért, mint Európa más népeinél. Ez az 1670-1680-as években megnövelte az angol arany guinea árfolyamát az angol ezüstkoronához képest. Ez ahhoz vezetett, hogy az ezüstöt kivonták a forgalomból, mert nagy mennyiségű arany áramlott az országba, és más európai országok nem osztották az angolok arany-ezüst árfolyamát.

A helyzetet csak rontotta, hogy az ázsiai népek egyáltalán nem szerették az aranyat, és így az arany Ázsiából, az ezüst pedig Európából áramlott ki oly mértékben, hogy az Angol Királyi Pénzverde Mesterét, Isaac Newtont aggodalommal töltötte el. Az egyensúlyt az állította vissza, hogy a nemzeti bankok garantálták a pénz névértékbeni aranyra való átválthatóságát, de ez nem jött könnyen. 1730-ban Anglia nemzeti bankja (Bank of England) csaknem csődbe vitte az országot, mert egy krízisidőszakban túl sokan próbálták pénzüket aranyra váltani. Csak a londoni kereskedők pénzügyi garanciája mentette meg a bankot és a nemzetet a biztos tönkremenéstől.

[szerkesztés] Források

• Árpádházi érmékről