Kiszely István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Dr. Kiszely István (Budapest, 1932. június 14), biológus, történész, antropológus. Neve a szibériai Petőfi-expedíció kapcsán lett a szélesebb közvélemény számára is ismert.

A budapesti Bencés Gimnáziumban tanult, és az érettségivel egy időben szerzett diplomát a Zeneakadémia zongora-orgona szakán. Pannonhalmán 5 év katolikus teológiát hallgatott.

Az ELTE Természettudományi karán biológia–földrajz szakon végzett 1963-ban, emellett a Bölcsésztudományi Kar kínai szakának előadásaira is bejárt. A doktorátusi címet 1963-ban szerezte meg talajhidrológiai doktori munkájával.

Fél évet az ELTE Embertani Tanszékén maradt, valamint több évig doglozott a SOTE Anatómiai Tanszékén is. 1964-től a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti intézetében tudományos munkatárs, majd tudományos főmunkatárs; az interdiszciplináris osztályon morfológiával foglalkozott, emellett a kémiai labort vezette. Kutatási területe a csontkémia, a csonthisztológia és a csontszerológia volt, és ekkor kezdte foglalkoztatni a magyarok őstörténete.

Ezt követően sokat utazott: expedíciókat vezetett Belső-Ázsiába, valamint A Föld népei monográfiája miatt számos kutatóutat tett, melyeket összekötött egyetemi előadásokkal is. Éveken át dolgozott Egyiptomban és meghívott vendégprofesszorként a világ sok egyetemén előadásokat tartott.

1971 óta tanít egyetemeken, külföldi oktatásai mellett 28 évet tanította A magyarság őstörténete és A föld népei tárgyakat az ELTE-n, a Külkereskedelmi Főiskolán, majd 1993-tól a GATE a Környezetgazdálkodási Intézet keretein belül. A témában számos egyetemi tankönyve és tanári segédkönyve jelent meg.

1971-ben nyújtotta be kandidátusi munkáját A langobárd ember címmel az MTA minősítő bizottságához, melyet azonban elutasítottak azzal, hogy „nem hasznos a magyar népgazdaság számára”. Az írást Oxfordban jelentette meg, amiért megkapta a szakma legrangosabb elismerését, a Rudolf Martin díjat. A kaliforniai egyetemen létrehozott Transzóceáni kutatások nemzetközi társaságának („International Society for Transoceanic Research”, ISTOR) alapításáért megkapta az Egyesült Államok Einstein Akadémiájának évi bronzérmét.

Az 1990-ben elhíresült Petőfi-ügyben mint szakértő szerepelt, és az ellentmondásos események egyik eredménye az volt, hogy el kellet hagynia az Akadémiát. Ettől függetlenül továbbra is publikált és tanított.

1990-től 1994-ig a Magyar Televízió Külpolitikai Főszerkesztőségén főmunkatársként dolgozott. 1994-től Budavár kerület önkormányzati képviselőjének és Budapest I. kerülete alpolgármesterének választották. Mandátuma lejárta után 1998-tól a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tudományos tanácsadó, a felsőoktatás és a népfőiskolák ügyeivel foglalkozott.

Jelenleg az Agrárszakoktatási Intézetben dolgozik szakmai vezető és tanácsadói állásban, az Agrár Népfőiskolák Koordinációs Irodáját irányítja. 1993 óta a gödöllői Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Tanszékén óraadó tanár.

2000-re készült el az 1600 oldalas A magyarság ősi kultúrája című monográfiája, és számos cikke jelent meg a népfőiskolák témakörében.