Keszthely
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 |
|
| Régió | Nyugat-Dunántúl |
| Megye | Zala |
| Kistérség | Keszthely–Hévízi |
| Rang | város
|
| Terület | 75,98 km² |
| Népesség | |
|
|
| Irányítószám | 8360 |
| Körzethívószám | 83 |
| Térkép |
település Mo. térképén |
Keszthely egy élénk idegenforgalommal rendelkező város Zala megyében.„A Balaton fővárosa”.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése, természetföldrajz
A Balaton nyugati végén, a Keszthelyi-öböl partján, a Zala folyó torkolatától északra fekszik, délen sík, északra kissé dombos területen. A környéken található Zalai-dombság és Keszthelyi-hegység dombjai, hegyei ölelik körbe a várost. Éghajlata az Adriai-tenger és a Balaton közelsége miatt kiegyensúlyozottabb, a nyár kevésbé forró, a tél kevésbé fagyos.
[szerkesztés] Közlekedés
[szerkesztés] Vasút
Vasúton közvetlen járatokkal elérhető Budapest, Miskolc, Nyíregyháza és több dunántúli nagyváros (így Kaposvár, Pécs, Siófok, Székesfehérvár, Szombathely) felől. A nyári növekvő turistaforgalom miatt ilyenkor a Keszthelyre közlekedő járatok száma megnő, az ország több pontjáról, illetve Bécsből indul ide közvetlen járat. Elővárosi vonatok közlekednek a város érintésével Tapolcára, illetve Marcalin át Somogyszobra. A nem megfelelően szervezett Zala megyei vasúthálózatban Keszthely és más megyei települések összeköttetése nem megoldott, így három szomszédos községen kívül más nem érhető el közvetlen vonattal.
[szerkesztés] Közúti közlekedés
Keszthely közlekedésének az ütőerét a jó vasúti összeköttetések ellenére nem a vasúti, hanem a közúti közlekedés adja. A város autóval a 71-es számú főúton a Balaton északi partján vagy Balatonszentgyörgyön át a déli partja felől is megközelíthető. A város határában ér véget a Rédics–Lenti felől érkező 75-ös számú, illetve a Körmend–Zalaegerszegről jövő 76-os számú főút. A várost a 71-es út körgyűrűje veszi körül. A belvárosban történő parkolás díjköteles.
A jó útviszonyok, illetve a rossz vasúti ellátottság következtében a városkörnyéki autóbusz hálózat messze a magyarországi átlag fölött van. A kistérség településeivel napi átlag 10–20 járatpár köti össze a várost, de a megyeszékhelyre (Zalaegerszegre) és Tapolcára is rendkívül sűrűn járnak járatok. A távolsági járatok közlekednek Keszthely és Budapest, illetve szinte valamennyi dunántúli nagyváros, valamint Kecskemét, Baja és Szeged között. A Zala megyei járatok mindegyikét és a távolsági járatok többségét a Zala Volán Rt. üzemelteti. A városban továbbá négy vonalon helyi közlekedés is működik, szintén a Zala Volán Rt. üzemeltetésével. Továbbá Hévízre mintegy negyedóránként indul járat Keszthelyről.
[szerkesztés] Hajó
Nyáron hajójáratok kötik össze több balatoni településsel, köztük Badacsonnyal és Balatonlellével is.
[szerkesztés] Repülőtér
A várostól nem messze, Sármelléken működik nemzetközi repülőtér, amely elsősorban német gépeket fogad.
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] A történelem előtti idők
Az emberi élet első nyomai a város környékén az újkőkorból valók. Feltehetően már korábban is élhetett erre ember, de vízparti telepeinek maradványait jelenleg a Balaton borítja. A Kr. e. 6. évezredben az addigi gyűjtögető, halász-vadász életmódról áttértek az ott élők a termelő életformára, a földművelésre és az állattartásra. Így hogy hosszabb-rövidebb ideig lakott állandó települések jöttek errefelé létre. A város különböző területein kerültek elő régészeti leletek, ám három jól elkülöníthető települési góc volt több korszakban lakott, illetve szolgált temetkezési helyül. A város határának északi részén, a Dobogó-domb környékén, a város mai területén, illetve délre, Fenékpuszta környékén figyelhetők meg ezek a települések. E lelőhelyek egy, a balatoni átkelőhöz vezető, észak-dél irányú távolsági kereskedelmi út nyomvonalát jelölik ki. A kereskedelemnek több tárgyi bizonyítékát találták erre, mint az újkőkori lelőhelyekről ismert obszidiánpengék vagy a Fenékpusztán egy középső rézkori kultikus épületben talált, a Földközi-tenger vidékéről származó triton csigakürt. A földművelés és az állattartás azonban nem fedezte az itt élők teljes szükségletét, így a gyűjtögetés, a vadászat és a halászat továbbra is fontos szerepet játszhatott. Ennek bizonyítékaként csaknem 2 m mély tőzeg alól kerültek elő Fenékpusztán egy késő rézkori, nyílt vízi halászkunyhó tárgyai.
Az őskor különböző időszakaiban elsősorban délről betelepedő törzsek pontos nevét nem ismerjük, megkülönböztetésükre jellegzetes tárgyaikról, díszítésmódjukról, első lelőhelyükről, elterjedési területükről elnevezett kultúrákba sorolja őket a tudomány. Az újkőkori vonaldíszes kerámia kultúrájának második fázisát egy Zsidi út menti telepről keszthelyi csoportnak nevezik. A középső rézkor anyagi műveltsége pedig a Keszthely környéki lelőhelyek alapján kapta a Balaton-Lasinja kultúra elnevezést.
Az egyes időszámítás előtti időszakokban eltérő számban voltak jelen települések. A legsűrűbben a Kr. e. 12. századtól, a bronzkor végén az ún. urnamezős kultúra ideje alatt lakták a város környékét. A Kr. e. 7. században induló korai vaskorban a Zala-völgy alsó szakasza lakatlanná vált, ám a késő népvándorláskorig a legfontosabb nyugat-balatoni átkelőként szolgáló fenékpusztai átkelőnek köszönhetően a város térsége lakott maradt. A Kr. e. 4. században érkeztek a területre a kelták, akik a Dunántúl északi felét a Balaton vonaláig hódították meg. Széles körben elterjesztették a vas használatát, amelyből már nemcsak fegyvereket és ékszereket, de használati eszközöket, szerszámokat is készítettek, nevükhöz fűződik a lábbal hajtott fazekaskorong meghonosítása. Élénk kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn Itáliával és a Balkánnal, görög mintára ezüstpénzt vertek.
[szerkesztés] A rómaiaktól a honfoglalásig
Kr. e. 13. és 8. között Tiberius hadvezér meghódította a Dunántúlt, ahol a rómaiak megszervezték Pannonia provinciát. Az ezt átlósan átszelő fontos kereskedelmi és hadiút, amely a provincia székhelyét, Aquincumot kötötte össze Aquileiával, Fenékpusztán kelt át a Balatonon. Itt keresztezett egy másik fontos utat, amely Sopianae-t (Pécs) Augusta Treverorummal (Trier) kötötte össze. A fontos csomópont környékén több település is létrejött. A város déli részén létesült telep temetőjének leletei és sírfeliratai bizonyítják, hogy itt már nemcsak a kelta őslakosság, de római polgárjoggal rendelkezők – elsősorban kereskedők – is éltek. A fejlett római ipar, agrotechnika és kereskedelem gyors változást hozott a környék életébe, nagy mértékű fejlődés indult be a mezőgazdaságban. 160 körültől a Duna másik oldalán élő barbárok sorozatos betörései komoly pusztításokat végeztek, így a 3. századra valószínűleg már csak egy település maradt meg a területen (Fenékpusztán). Máshol kisebb-nagyobb, 1. században épült villagazdaságok állhattak. Egy részük teljes komforttal, a központi fűtés mellett külön fürdőépülettel is rendelkezett.
A 4. században a fenékpusztai erőd kiépültével (feltehetőleg Valcum) Keszthely környéke ismét sűrűn lakottá vált. A településen észak-déli irányban rengeteg ekorú temetői lelet került elő. Az erődben egy cohors (egy legio tizedrésze) állomásozhatott. Az erőd az Itáliába vezető fontos út védelme mellett raktárként is szolgálhat a dunai limes erődjeinek ellátására. 374-ben a betörő barbár népek komoly pusztítások nyomát hagyták az erődön. Ezt követően a környék népessége megritkult, de a terület nem vált lakatlanná. Az erődöt később helyreállították, így továbbra is védelmül szolgált az itt élőknek, még a római katonaság 5. századi kivonulása után is. 433-tól a terület hun fennhatóság alá került.
A hunok két évtizednyi ittlétéből két gazdag temetkezési lelőhely, egy lovas harcos és egy előkelő kislány sírját ismerni Keszthelyről. 455-ben Avitus császár rövid időre visszaállította a római uralmat, ám 456-ban a keleti gótok elfoglalták az egész Dél-Dunántúlt, így a fenékpusztai erődöt is, amelyet felgyújtottak, így a lakosság nagy része elpusztult. Majd a megmaradt környékbeliekkel rendbehozatták az építményt, amely később egyik királyuk, Thiudimer (Nagy Theoderik apja) székhelyeként szolgált. A 6. század elején a környék a keleti gótok itáliai királyságának befolyása alatt állhatott, de Nagy Theoderik 526-os halála után a langobardok uralma alá került. Az erődöt nem szállták meg, de az átkelőt ellenőrzésük alá vonták.
Keszthelyt és környékét az avarok nem szállták meg, itt az őslakosság háborítatlanul élt tovább, élelmiszerrel és kézműipari termékekkel adózva. 568 után újabb keresztények érkeztek ide. A fenékpusztai erőd környéki mintegy 30 km átmérőjű területen addig ismeretlen, bizánci gyökerű viseleti tárgyakkal felékszerezve temették el a halottakat, a fenékpusztai bazilikát átépítették. 626 után polgárháború tört ki, amelyben a fenékpusztai vezetőréteg a későbbi vesztesek oldalán állt, ezért az avarok 630 táján elpusztították az erődöt, a maradék lakosságot pedig áttelepítették Keszthely mai belvárosának területére. A keresztény népesség katonai felügyelet alá került. A külvilágtól elzárt keresztény lakosság egyedi anyagi műveltséget (a „Keszthely-kultúrát”) hozott létre, ami csak tizenhét Keszthely környéki temetőből ismert. Ekkor válik Keszthely a környék központjává, miután a Balaton hévízi öblözete annyira eltőzegesedett, hogy utat lehetett átvezetni rajta. Így a fenékpusztai átkelő elveszítette jelentőségét, szerepét a lényegesen keskenyebb balatonhídvégi átkelő vette át.
Miután a 8. század végén a frankok felszámolták az avar birodalmat, a Keszthely környékén élő keresztények hamar átvehették a nyugati keresztény szokásokat, és halottaikat mindenféle sírmelléklet nélkül temették el. A fenékpusztai erődöt a 9. században újra rendbehozták és az avatok leszármazottai, valamint a délszlávok költöztek ide. A környék új központja azonban a másik átkelőhely közelében, a zalavári Várszigeten épült ki 840 körül. Az itt létrehozott erődítményt Mosaburgnak (mocsárvárnak) nevezték, és a Nyitráról elűzött és a frankoknál menedéket nyert szláv főnök, Pribina építette fel. Később ez a vár lesz ispánsági központ, és Zala megye névadója.
[szerkesztés] A honfoglalástól a török időkig
A 10. század és a 12. század között Keszthely területének lakosságáról semmilyen információ nem áll rendelkezésre. 1247-ben említi először írásos forrás a helységet, a Szent Márton tiszteletére szentelt plébániatemplommal a mai kastély előtt. Az oklevél még egy egyházat említ, a Szent Lőrinc-templomot, amely a Várkertben feltárt körtemplommal – rotundával – azonosítható. Alapfalai a Fő téri plébániatemplomtól délre láthatóak. A két templommal rendelkező királyi birtok, Keszthely már a 13. század közepén jelentős helység lehetett. A század végén a Péc nembeli Marcali család szerezte meg, s ekkor már a település déli része is létezett. Károly Róbert visszaszerezte Keszthelyt, de fia, Nagy Lajos Lackfi Istvánnak ajándékozta azt. A 14. században komoly gazdasági fellendülés volt észlelhető Keszthelyen, a település a városiasodás útjára lépett. Birtokosa 1385 körül ferences rendi szerzeteseket telepített ide. Templomuk 1386-ban már állt, amely azonos a mai Fő téri plébániatemplommal. A 14. század végén készült, a szentélyben felfedezett és restaurált freskói a mai Magyarország legnagyobb felületű gótikus falfestményei.
1397-ben az ellenzékhez pártolt Lackfi Istvánt Zsigmond király felkoncoltatta. A ferences templom szentélyében temették el, sírkövét a múlt század végén helyezték át a szentély déli falába. A 15. század során sűrűn változtak Keszthely birtokosai. 1403-ban Keszthelyt már oppidumnak (mezőváros) nevezték. Lakói továbbra is elsősorban földműveléssel, állattartással és halászattal foglalkoztak, az iparosok, kereskedők aránya legfeljebb 15-20 százalék lehetett, ám a vezetőséget ők biztosították. 1390-ben a bécsi egyetemnek Keszthelyről származó diákja is volt. 1430 után Keszthely hosszú időre a Gersei Pethő család tulajdona lett. A család több kőházzal is rendelkezett a városban, fallal övezett kúriájuk a mai kastély helyén állt. Később épült egy másik épületük a Fő utca közepén.
A 15. század végén Keszthely lakóinak száma mintegy 1000 fő, így a környék legnépesebb települése volt. A gazdagodó város számára azonban korántsem volt békés időszak ez a század. 1359-től a környék várnagyai, földbirtokosai fokozatosan korlátozni kezdték a keszthelyieket jogaikban, vagy elvették vagyontárgyaikat. 1442-ben a lövöldi karthauziak priorja tört a városra, a házakat, templomokat kirabolta, a Pethők kúriáját pedig felgyújtotta. 1444-ben a Marcaliak támadták meg a várost és minden mozdíthatót elvittek, az összes kár mintegy kétezer aranyra rúgott. Mindeközben a keszthelyiek is többször erőszakkal elfoglalták a Páh-szigetet, illetve rátámadtak a szomszédos falvakra.
Az első portyázó török csapatok 1532-ben jelentek meg Keszthelyen, a Bécs ellen vezetett hadjárat során. 1548-ban kifosztották Keszthelyt, a Pethő-kúria ismét tűz áldozata lett. A család az elhagyott ferences kolostorba költözött, majd ifjabb Geresi Pethő János végvárrá alakította át annak környezetét. A részben a Pethő család, részben a király által fizetett várőrség létszáma gyakran változott. A várőrség 1605-ben Bocskai István mellé állt, a bécsi békét sem vették tudomásul, így a királyi seregnek 1608-ban ostrommal kellett bevennie a várat. A katonák megélhetési szükségleteik kielégítésére rendszeresen portyáztak, elsősorban a török által uralt falvakba. 1589-ben a koppányi aga dúlta fel a várost. Ezt követően, a XVII. század közepén a belvárost palánkfallal és árokkal vették körbe, így kettéosztva Keszthelyt a falakon kívüli, illetve belüli részre. A falon belül élők mentesek voltak minden úrbéri fizetség alól, míg a kívülrekedtek (Kiskeszthely, Polgárváros lakói) földesúri jobbágyok maradtak. 1650-ben újra támadást indított a török a vár ellen, ám azt nem sikerült bevennie, így Keszthely mindvégig magyar kézen maradhatott.
Az 1686-ban megszűnt török uralom után a városban élők katonai szolgálatára többé nem volt szükség. Az a veszély fenyegette őket, hogy újra jobbágyi sorba jutnak, ezért csatlakoztak a Rákóczi-szabadságharchoz. 1705 és 1709 között kuruc kézen volt a város. A szatmári béke után lerombolták a vár védműveit, a város kapuit és betöltötték a sáncokat.
[szerkesztés] A Rákóczi-szabadságharctól napjainkig
A 18. század elején Keszthely több földesúr tulajdonában volt. A legnagyobb birtokostól, Pethő Jánostól vásárolta meg az ő részeit Festetics Kristóf 1739-ben. Ezt követően a kisebb birtokosok részeit is megszerezve Keszthely kizárólagos tulajdonosává vált. Ő, és később fia, Pál arra törekedtek, hogy a városlakókat megfosszák a török korban megszerzett kiváltságaiktól. Még mezővárosi jogaikat, pl. a szabad bíró- és esküdtválasztást is korlátozták. 1772-re a városlakók birtokában mindössze lakóházaik maradtak, szabad földjeik kivétel nélkül a Festetics családra szálltak. Ám a Festeticsek megjelenése a városban pozitív változásokat is hozott. Keszthely egy hatalmas uradalom központja lett, számos munkaalkalommal növekvő számú iparosnak megélhetést biztosítva. 1772-ben már 215 iparost írtak össze a városban, akik 12 céhbe tömörültek. 1785-re a lakosainak száma megközelíti a 3500-at, amely az akkori Zalaegerszeg vagy Kaposvár lakosságánál is több volt, a Délnyugat-Dunántúlon Kanizsa után a második legnépesebb település. Festetics Kristóf 1759-ben kórházat, Pál 1772-ben gimnáziumot alapít. A kastély építése még 1745-ben kezdődött el, ám csak az 1880-as években nyerte el végleges formáját.
Keszthely, egyben a Festetics család legjelentősebb alakja Festetics György (1755-1819), aki 1791-től élt Keszthelyen. Sok energiával látott hozzá a korszerűtlen, adósságokkal terhelt birtok rendbetételéhez. Szakemberszükségletének kielégítésére 1797-ben megalapította Európa első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgikont. A fenéki hajóépítő üzemben 1797-ben készült el a Balaton mindenkori legnagyobb vitorláshajója, a Phoenix gálya. 1799 és 1801 között könyvtári szárnyat épített a kastélyhoz, számos folyóirat, szépirodalmi mű megjelenését támogatta. 1817-től évente kétszer rendezte meg a Helikon ünnepségeket, melyen a Dunántúl legnevesebb költőit, íróit látta vendégül. Innen a Berzsenyi Dániel szájából elhangzó mondás, amely Keszthelyt „kis magyar Weimar”-nak nevezi. Festetics György fia, László 1839-ben építtette meg a fenéki hidat, megkönnyítve a közlekedést Keszthely és Somogy megye között. 1829-ben mintegy 7000 lakosa volt Keszthelynek beleértve az akkor a városhoz tartozó Cserszegtomajt, Gyenesdiást és Vonyarcvashegyet. A reformkorban indult be a balatoni fürdőélet is, megépítették az első fürdőházat, és 1846-ban indult útjára Keszthelyen a Balaton első gőzhajója, a Kisfaludy.
Az 1848-as forradalomban a Georgikon hallgatóiból és a felsőbb osztálybeli gimnazistákból alakult meg a 47. honvéd zászlóalj, majd 1848. szeptemberében az 56. zászlóalj Keszthely polgáraiból. A szabadságharc leverését követően Keszthely fejlődése lelassult. A jobbágyság felszabadítása nem különösen érintette a várost, mivel a lakosok tulajdonában alig 800 hold volt.
A város történetének legsúlyosabb csapása az 1861-ben megnyitott Déli Vasút építése volt, amely elkerülte a várost, így a korábban virágzó ipar és kereskedelem nem volt képes fenntartani a versenyt más jobb infrastruktúrájú várossal. 1888-ban készült el a Balatonszentgyörgyre vezető szárnyvasút, amelynek a másik vége Tapolca lett, ahova az összeköttetés 1903-ban valósult meg. Az iparosítás elkerülte a várost, így 1785 és 1900 között a lakosság száma alig nőtt kétszeresére.
Az egyetlen fejlődési irány Keszthely iskolaváros jellegének erősítése és fürdővárossá fejlesztése jelentethetett. Ezt a város vezetői is felismerték, főleg a Morvaországból érkezett sörfőzőmesternek, Reischl Vencelnek köszönhetően, aki több évtizeden át szolgálta a várost városbíróként. 1862-ben épült meg az első nyaraló Keszthelyen és ekkor nyílt meg a szabadtéri színpad helyén az első keszthelyi kőszínház. A belváros romantikus és eklektikus stílusban újult meg. Miután a város birtokába került a Balaton-part, megépült a szigetfürdő, majd a ma is álló két patinás szálló, a Hullám és a Balaton. A Helikon-park keleti szélén kialakították az Erzsébet királyné útját, mellette pár év alatt kiépült a villasor. 1865-ben a Georgikon utódjaként megnyitotta kapuit az állami Mezőgazdasági Tanintézet. 1870-ben alapították az első óvodát a városban, 1871-ben megkezdték az irgalmas nővérek zárdájának és iskolájának építését. 1872-ben polgári fiúiskola és felsőbb leányiskola létesült, 1884-ben megkezdte működését az ipariskola, 1892-ben pedig a város megépíttette a gimnázium ma is használt épületét. 1879-ben szervezték meg a Csónakázó és Korcsolya Egyletet. A kulturális javak megőrzésére 1898-ban megalakult a Balatoni Múzeum Egyesület, Zala megye első múzeuma. A 20. század elejére Keszthely újra virágzó város, kedvelt nyaralóhely lett.
Az első világháborút követő kedvezőtlen gazdasági helyzetben a város fejlődése megtorpant. A két világháború között Keszthely a „nyugdíjasok városaként” szerzett hírnevet. 1925-ben öt szálloda, két kávéház, tíz vendéglő és 11 kocsma várta a településre utazókat. Ekkor épült meg a Balatoni Múzeum neobarokk palotája, a Posta új épülete és a Jobs-szanatórium.
A második világháború nem okozott komoly pusztítást a városban, bár ekkor történt a Balatoni Múzeum híres gyűjteményének elszállítás közbeni megsemmisülése Zalaegerszegen, ám a Festetics-kastély bútorzata és könyvtára épen maradt. 1950-ben a közigazgatási átszervezéssel Keszthely Veszprém megye része lett, ahol perifériális helyzetben maradt. Az 1954-ben városi rangra emelt Keszthelyen nem történt komolyabb fejlesztés az 1950-es, 1960-as években, így a város megőrizhette régi patináját. Az 1970-es években aztán új lakótelepekkel bővült a város, amelyekhez újabb iskolák épültek. A városban jelenleg öt középiskola működik, a Gazdasági Akadémiát 1970-ben emelték egyetemi rangra. Ebben az időszakban honosul meg itt a textilipar és az alkatrészgyártás is, amelyek azóta megszűntek. Megindult közben az idegenforgalom fejlesztése is, így 1971-ben átadták a 480 ágyas Helikon Szállót, 1985-ben pedig az 1959-ben épített Motel helyén a Phoenix Hotelt. Megújult a Hullám Szálló is. A város déli részén továbbá nagyobb vállalati üdülők épültek, amelyek ma többnyire panzióként üzemelnek. 1979-ben Keszthely és környéke Zala megyéhez csatlakozott.
1972-ben nyílt meg a Georgikon Majormúzeum. A Festetics-kastély az ország negyedik legnagyobb kastélyaként teljes felújítása után jelentős kiállításokkal és rangos zenei rendezvényekkel várja a látogatókat. A rendszerváltást követően a város komoly fejlődésnek indult.
[szerkesztés] Híres keszthelyiek
- Asbóth Lajos (1803-1882) honvédtiszt, hadtudományi író
- Asbóth Sándor (1811–1868) mérnök, honvédtiszt
- Básti Lajos (1911-1977) Kossuth-díjas színművész
- Csik Ferenc (1913–1945) sportoló (a gyorsúszás olimpiai bajnoka)
- gróf Festetics György (1755–1819) nagybirtokos
- Goldmark Károly (1830–1915) zeneszerző
- Lendl Adolf (1862–1943) zoológus
- Schwarz Dávid technikus (1850–1897)
- Szendrey Júlia (1828–1868) író, (Petőfi Sándor felesége)
- Vaszary Kolos (1832–1915) történész, esztergomi érsek
[szerkesztés] Látnivalók
- Bacchus Bor és Borászati Eszköz Múzeum
- Balatoni Múzeum
- Georgikon Majormúzeum
- Festetics-kastély (Helikon Kastélymúzeum)
- Keszthelyi Pantheon
- Marcipán Múzeum és Cukrászda
- Mikus Galéria
- Keszthelyi Néprajzi Múzeum – Panoptikum – Csigaparlament
- Belvárosi Plébániatemplom
- Szendrey Júlia szülőháza Szendrey-telepen
- Fenékpusztán a római Valcum romjai
- Kis-Balaton (Fenékpusztán)
A Bazilica Minor rangú templom alapkőletétele 1927 májusában volt. 1938. május 22-én szentelte fel Piazza Adeodata velencei – karmelita rendi – pátriárka. Az 1930-as évszám arra utal, hogy a kármelita szerzetesek egy része abban az évben már beköltözhetett. (Forrás: A keszthelyi Kis Szent Teréz templom rövid története. Összeállította: Zdiarszky László OCD., házfőnök 2000-ben.)
[szerkesztés] Gazdaság
A város Zala megye nyugati részének komoly gazdasági központja. Bevételeinek nagy részét a szolgáltatási szektorból szerzi, ezen belül is kiemelkedően fontos az idegenforgalom szerepe, amelyet történelmi látnivalóinak, de leginkább a Balaton közelségének köszönhet.
Az idegenforgalom mellett könnyű- és élelmiszeripara is fejlett. Tej- és pékipari üzem is működik a városban.
A városban kórház, adóhivatal, bíróság, rendőrkapitányság, strand, vasút- és autóbusz-állomás működik. Hét bank, illetve nyolc biztosítótársaság van a városban.
[szerkesztés] Kultúra
A város a környék kulturális központja. A Helikon könyvtár mellett önkormányzati könyvtár is működik a városban. A Helikon könyvtár gyűjteményét a Festetics család hozta létre. A könyvek között több régi enciklopédia és régi nyomat található.
A városban működik a Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kara.
A város minden évben több kulturális eseménynek ad helyet, amelyek egy részét a Festetics-kastély dísztermében szervezik. Önálló kongresszusi központtal és színházzal rendelkezik.
[szerkesztés] Testvérvárosok
Boppard, Németország
Delden, Hollandia
Łańcut, Lengyelország
Litomyšl, Csehország
Based on work by