Berzsenyi Dániel
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Egyházasberzsenyi Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24.) magyar költő.
Berzsenyi a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb költője. Bár gazdag, sikeres földesúr volt, életének igazi értelmét a költészet jelentette. Ez a feloldhatatlan ellentmondás Berzsenyit élete végére kiábrándulttá, keserűvé tette. Művei a klasszicizmus, a szentimentalizmus és a romantika jeleit is mutatják.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életműve
Berzsenyi egy régi nemes család egyetlen gyermekeként született. Édesapja, Berzsenyi Lajos jogot végzett ember volt, mégsem folytatott ügyvédi gyakorlatot. Édesanyja Thulmon Rozália volt. Úgy hitte, hogy gyenge és beteges fiának először fizikailag kell megerősödnie a birtokon, s csak azután kezdhet tanulni. Ahogy Kazinczyhez intézett levelében is írta, szerinte a gyermeket tíz éves koráig taníttatni nem célravezető: ekkor egy nap alatt megtanulja, amit addig évekig tanult volna.
1788 őszén a tizenhárom éves Berzsenyi megkezdte tanulmányait a soproni evangélikus líceumban. Hét évet töltött ott, hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Talán túlkorossága miatt, nehezen tudott alkalmazkodni az iskola rendjéhez, és sűrűn mondott ellent a szokásoknak; gyakran óráira sem ment be. 1793-ban elszökött Sopronból és beállt a katonaságba, de itt sem bírta sokáig: kevesebb mint egy év után ismét elszökött.
Bár sosem fejezte be tanulmányait, a soproni évek mély benyomást tettek rá. Sok könyvet olvasott a kor fontos tárgyaiból, a latin és a német nyelvet kiválóan megismerte. Műveiből kitűnik, hogy igen jól ismerte a római és a görög mitológiát. Költői példaképe a görög lírikus, Horatius volt.
Apja elfogadhatatlannak tartotta Berzsenyi soproni viselkedését. Az apa és fia közti kapcsolat egyre inkább elmérgesedett. Gyakori vitáik miatt a költő nem haza ment Sopronból, hanem Niklára utazott, nagybátyjához. Néhány évre még visszatért apjához, de a helyzet még rosszabb lett anyja halálával (1794 ősze), aki valamiféle villámhárítóként működött a két férfi között.
[szerkesztés] Lírikusi időszak
Apjától való „menekülésként” elvette a tizennégy éves Dukai Takách Zsuzsannát, egy gazdag nemescsalád lányát. Felesége birtokán, Sömjén mellett telepedtek le. Berzsenyiből önellátó, kiváló gazda lett. 1804-ben a somogy megyei Niklára költöztek. Elégedettnek tűnt sikeres gazdasága miatt, de műveiben ennek ellentétjét olvashatjuk. Szenvedett a tudományos és irodalmi élet központjának távolságától, valamint az emberek hiányától, akikkel tudományos vitát folytathatott volna.
Már húsz éves korától írt verseket, de gondosan elrejtette őket családja és barátai elől. 1803-ban Kis János, soproni evangélikus lelkész és egyik gyermekének keresztapja rajtakapta írás közben. Kis János elküldte Berzsenyi három művét Kazinczy Ferencnek, aki lelkesedett értük, s írásra bíztatta Berzsenyit. (A magyarokhoz, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás, A reggel)
1808-ban Berzsenyi maga küldött el egy egész verses kötetet Kis Jánosnak, aki továbbküldte Kazinczynak nyomtatás céljából. Sajnálatos módon Berzsenyi nem datálta műveit, így nem tudjuk megírásuk pontos idejét meghatározni, sem alkotói munkásságát időszakokra bontani. Kazinczy lelkesítő hangvételű levelére válaszolva, megindult köztük a hosszú levelezés.
Ritkán hagyta el Niklát, otthonról sem szívesen járt el. Csak kétszer látogatta meg Pestet: 1810 márciusában és 1813 májusának végén. Az első alkalommal megismerkedett Kazinczy költőbarátaival, kölcsönös idegenkedést keltve egymásban. (Szemere Pál, Kölcsey Ferenc, Vitkovics Mihály és Horvát István) 1812-ben eltöltött egy hetet Bécsben, ahol képet készíttetett magáról készülőben lévő kötetéhez.
[szerkesztés] Tudományos alkotásának korszaka
1810 után igen terméketlen időszakon ment keresztül, valószínűleg a földesúri élet problémái és családi vitái miatt. Magányossága, melankóliára hajlamos természete és változó egészségi állapota nagyon sérülékennyé tette. 1816-tól majdnem minden évben volt valami betegsége. Ebben az állapotban olvasta Kölcsey szigorú, néhol igazságtalan recenzióját. A recenzió a Tudományos Gyűjtemény 1817. júliusi kiadásában jelent meg. Berzsenyi a kritikát nem érezte megalapozottnak vagy megérdemeltnek, és lekicsinylőnek találta azt. Személyes támadásnak érezte, és Kazinczy Ferencet érezte mögötte. Ezzel levelezésük három évre megszakadt.
Kölcsey recenziója után Berzsenyi már nem sok verset írt. Legfőbb céljává az vált, hogy Kölcseynek méltó választ adjon. Első felindulásában írta anti-recenzióját, minden tudományos felkészülés nélkül, mivel eddig nem foglalkozott az esztétika tanulmányozásával. Bár elküldte művét a Tudományos Gyűjteménynek, sosem jelent meg. Sürgető kérései ellenére sosem kapta vissza a kéziratot.
A következő években a költői alkotás helyét a tudományos munkálkodás és az esztétika, illetve az irodalom tanulmányozása vette át: megpróbálta hiányosságait pótolni. A „méltó” válasz 1825-ben jelent meg „Észrevételek Kölcsei recenziójára” címmel a Tudományos Gyűjtemény szeptemberi kiadásában - nyolc évet töltött előkészítésével. Kölcsey a klasszicizmus esztétikai követelményeire támaszkodó kifogásait a romantika nevében utasította vissza: ő olyan költő, akit nem lehet a „hellenisztika” szabályai alapján megítélni. (1825-re már Kölcsey is megváltoztatta korábbi irodalmi-esztétikai nézeteit.)
Berzsenyi ideje nagy részét a tudományoknak szentelte, amint ezt számos tanulmánya is mutatja. Kiadta az „A versformákról” című művét, majd 1829 és 1834 között „Kriticai levelek”-et is írt. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia első vidéki rendes tagjává választották. Székfoglalóját 1833-ban adták ki „Poetai harmonistica” címmel. Ebben a tanulmányában a klasszicizmus esztétikai elemeit részesítette előnyben a romantikával szemben: e szerint a világban az egyetlen állandó dolog a harmónia. 1833-ban írta meg „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul” című művét is.
Élete utolsó éveiben szinte egyfolytában betegeskedett: Balatonfüreden és Budapest gyógyfürdőiben gyógyította magát. Gyakran látogatta a Tudós társaság üléseit és tervezte, hogy a fővárosba költözik, de ezt a tervét már nem vihette véghez.
1836. február 24-én halt meg Niklán. Kölcsey bocsánatkérő emlékiratát Helmeczy Mihály olvasta fel az Akadémián.
[szerkesztés] Munkássága
Horatius költészete és filozófiája – tartózkodás a szélsőséges érzelmektől, az arany középút – meghatározták életét és művészetét. Korának legtöbb kritikusa Horatius-másolóként mutatta be. Gyakran alkalmazta, ültette át sikeresen az ókori versformákat a magyar nyelvbe.
Berzsenyi Horatiustól és a magyar Virág Benedektől kapott klasszicista inspirációt, de nem sikerülhetett magára erőszakolnia az ókori költők nézeteit. Az antik versformák mögött nem a klasszicista egyensúlyt találjuk, sokkal inkább a sóvárgást ezen értékekre. A romantikához való közeledése a Gessnerhez és Matthisonhoz hasonló német költőknek és íróknak tulajdonítható.
Egyszerre két stílus volt jelen művészetében – csakúgy, ahogy a földesúr és a költő is jelen volt életében, de ideálvilágát lassan szétmorzsolta a valóság. Kiábrándultság és csalódottság vették át korábbi álmai helyét. A „Barátaimhoz” című művében korábbi érzelmeit, álmait értelmetlennek mondta, s már múlt időben emlékezett költői munkásságára.
Based on work by CyberDragon,