Johann Pachelbel

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Johann Pachelbel, (Nürnberg, 1653. szeptember 1. – Nürnberg, 1706. március 3.) német zeneszerző, orgonista

Pachelbel a német barokk zene korának, a 17. század második felének egyik legjelentősebb orgonistája, zeneszerzője, akit Johann Sebastian Bach egyik legfontosabb előfutárának tekintenek.

[szerkesztés] Élete

Nürnbergben, azon a helyen született, ami akkor Európa egyik kulturális központjának számított. Apja borkereskedő volt, 14 gyereke született.

Pachelbel apja a St. Lorenz középiskolába íratta be, de hamar megmutatkozott zenei tehetsége, ezért apja zenei tanulmányokra két magántanárhoz, Heinrich Schwemmerhez és az orgonista Georg Caspar Weckerhez küldte.

Nürnbergi iskolájában a többi iskolához képest magasabb képzést kaptak, ennek eredményeképpen Pachelbel már 15 éves korában, 1669-ben az altdorfi egyetem hallgatója lett. Tanulmányai mellett, mely nem zenei képzés volt, orgonistája volt a Pfarrkirchének is.

Iskolai tanulását apja nem tudta továbbfinanszírozni, ezért az altdorfi egyetemet abba kellett hagynia, Regensburgba, a gimnáziumba került, ahol szokásos képzést kapott. Mivel tanulmányi eredménye kitűnő volt, így engedélyezték számára, hogy a tanulmányai mellett speciális zenei tanulmányokat folytathasson a gimnáziumon kívül Kaspar Prentzcel. Ő ismertette meg vele az olasz zenét, többek között Frescobaldi és Carissimi zenéjét is.

Amikor Prentz 1672-ben elhagyta Regensburgot, hamarosan, 1673-ban Pachelbel is elutazott Regensburgból, Bécsbe ment. Itt belemerült az olasz és dél-német katolikus zenei munkák tanulmányozásába.

Bécsben segédorgonista lett a Stephanskirchében Johann Kapar von Kerll mellett, aki szintén 1673-ban érkezett Bécsbe. Kerlltől számos technikai ismeretet szerzett meg.

1677-ben visszatért a protestáns Németországba, és a thüringiai Eisenachban telepedett le. Két jelentős esemény is történt vele ebben az időszakban: kinevezték a királyi palota orgonistájának Daniel Eberlin alatt, aki nemcsak kiváló orgonista, hanem az egyik legnevesebb zeneszerző is volt, és találkozott a Bach-családdal.

A Bach-családdal később is szoros volt a kapcsolata, barátja volt Johann Ambrosius Bach. 1680-ban Johann Ambrosius Bach felkérésére keresztapja lett lányának, Johannának. 1686-ban, hat évvel később szintén Johann Ambrosius Bach felkérésére tanította az idősebb Bach gyereket, Johann Christophot, valamint ez alatt az időszak alatt szintén tanította Johann Ambrosius Bach többi gyermekét is, köztük a fiatal Johann Sebastian Bach is. Amikor 1683-ban és 1684-ben a Bach-családban sokan meghaltak (Johann Christoph Bach, Johann Ambrosius Bach felesége Elisabetha, Johann Ambrosius Bach), akkor Johann Sebastian Bach először kuzinjánál, majd bátyjánál, Johann Christophnál lakott, akit ekkor Pachelbel oktatta Ohrdrufban. Itt Johann Christoph megtiltotta testvérének, Johann Sebastian Bachnak, hogy Pachelbel eredeti kéziratait olvassa, ezért a fiatal Bach hat hónapon keresztül minden este ellopta bátyjától a kéziratokat, és holdfénynél másolta le magának. Így Pachelbel zenéje indirekt, de direkt módon hatott Johann Sebastian Bach zenéjére is.

1678-ban Prince Sachsen-Eisenach meghalt, Pachelbelnek ezért máshol kellett munka után néznie.

Egy évvel később Erfurtban sikerült állást találnia, a protestáns Predigerkirchében orgonista lett. 12 évig maradt ebben a pozícióban, ez alatt az időszak alatt kétszer nősült meg. Megjelentek korálvariációi 1683-ban Musicalische Sterbens-Gedancken címmel, valamint a Musicalische Ergötzung-ot 1691-ben.

1690. augusztusában dél-németországi, Stuttgartban telepedett le, ahol udvari orgonista lett, Württembergi Magdalena Sibylla hercegnő udvarában.

Stuttgarti tartózkodása rövid idejű volt, 1692-ben a francia invázió elől Thüringiába ment, Gotha városkába, ahol városi orgonista volt.

1695-ben szülővárosában, Nürnbergben meghalt mentora, Georg Caspar Wecker, így a Sebalduskirche orgonista pozíciója is megüresedett. Felkérték, hogy a megüresedett pozíciót fogadja el, 1695 júliusában elfogadta és Nürnbergben telepedett le, haláláig a Sebalduskirche orginistája volt.

1699-ben itt adták ki nyomtatásban Hexachordum Apollinis című áriavariációját.

Pachelbel minden városban, ahol megfordult, tanítással is foglalkozott, de a saját gyerekeit is tanította. Egyik fia, William Hieronymus örökölte apja pozícióját a Sebalduskirche-ben, mikor apja meghalt. Két másik fia, Carl Theodor és Johann Michael Amerikába emigrált 1730 körül.

Pachelbel korának egyik legnagyobb orgonistája volt. Zeneszerzőként is elsősorban a billentyűs hangszerekre írt zenéket. A zenei témákba olasz zenei elemeket is beépített. Kéziratban fennmaradt 95 Magnificat-fúgája, 60 orgonára írt korálja, 16 toccátája, 26 nem-liturgikus fúgája, 17 billentyűs szvitje, és sok egyéb kisebb szerzeménye, kamarazenék, áriák.

Leghíresebb műve a Kánon D-dúrban.