Huszitizmus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A huszitizmus a cseh nemzeti öntudat ébredésével időben egybeeső, keresztény vallásos mozgalom volt Csehországban, amely más közép-európai országokban, így a Magyar Királyságban is követőkre talált, és az európai reformáció egyik fontos előzményének tekinthető. A mozgalom alapítója Husz János (Jan Hus 1369-1415), prágai pap és egyetemi tanár volt.

[szerkesztés] Husz János

Husz János Dél-Csehország Husinec városában, Prága mellett született. 33 éves korában a prágai Károly Egyetem rektora lett és a helyi Betlehem Templomban prédikált csehül. Amikor Vencel cseh király nővére 1382-ben feleségül ment II.Richárd angol királyhoz, Wycliff János (1328-1384) angol teológus és egyházi politikus gondolatai Csehországban is ismertekké váltak. Husz Jánost tanulmányai során megragadta John Wycliffe, 14. századi angol teológus filozófiai realizmusa és ettől fogva az egyházi reformok szükségessége lett érdeklődésének központja. Igyekezett változásokat eszközölni a katolikus egyház rendjében, de 1415. július 6-án a konstanzi zsinat keretében máglyán égették meg.

[szerkesztés] Husz tanai

Husz életében a huszitizmus tulajdonképpen Wycliffe tanainak csehországi átültetése volt. Husz katedrájáról és szószékéről egyaránt következetesen hírdette e gondolatokon alapuló tanait. Például „a hatalom a kegyelmen alapul” eszme számára egy birtok- és vagyon nélküli egyházat jelentett, mely gyakorlatilag az állam közvetlen ellenőrzése alatt áll. Ugyanis nézete szerint minden „hatalom”, „uraság” vagy „uradalom” égen és földön egyedül Istenhez tartozik, így egy teremtmény uradalma Istentől ered, s a bűn (Istentől való elszakadás) által az elveszik. A halálos bűnöket ő Isten –mint a legfőbb Hűbérúr- ellen elkövetett főbenjáró árulásnak tekintette. Természetesen ez gondolat nemcsak a lelki-, hanem a földi hatalmasokra is alkalmazható, de Husz nem ment el addig, kizárólag az egyházról beszélt és jó hívőként csak a nyílvánvaló hibák kijavításának módozatait kereste. Egy másik, kora újdonságának számító gondolata pedig az volt, hogy nem lehet valakit kizárni az egyházból, hacsak előbb ő nem zárta ki magát valamilyen bűn által. Ez nagyon fontos elméletnek bizonyult, ugyanis míg a kiközösítés hatékony lehet a lélek esetében, addig az egyház külső kormányzatára nem lehet alkalmazni. A Bibliáról és a prédikálásról való tanításait a Pápa egyetemes hatalma elleni támadásnak lehet tekinteni különösen abban a történelmi helyzetben, mikor a keresztény világot mindkét, egymással hadakozó Pápa, magáénak tulajdonította… Husz nagy gondolati és szellemi szabadságot adott a szellemi oktatás helyein és így a papsági vagyonról nagy bizonytalanság alakult ki szellemi körökben. Az egyház kifejezetten rosznéven vette és világi hatalmát érezte veszélyeztetve Husznak a katolikus szentségek hitelméleti alapokon való megkérdőjelezésével. Husz mindig is jó katolikusnak vélte magát, és úgy gondolta, hogy érveivel át tudja formálni az egyházat, s ezzel az elhatározott szándékkal és a cseh király, Vencel védelme alatt és féltestvére, a magyar Zsigmond király (a Szent Római Birodalom császára 1387-1437) unszolására Konstanzba utazott 1414 november 3-án, ahol jószándékú érvelése süket fülekre talált és néhány hónap múlva 1415 július 6-án, „Ó szent egyszerűség”-gel az ajkán a máglyán fejezte be. Ugyanerre a sorsra jutott az őt támogató Jeromos, Prága püspöke is.

[szerkesztés] A huszita mozgalom

Huszitáknak nevezik Husz János követőit a huszita háborúk 1420-ban való kitörése után. Husz halála után az általa elindított mozgalom utraquizmussá, később táborizmussá fejlődött.

[szerkesztés] Utraquisták – „Mindkét forma alatt”

Husz konstanzi tartózkodása alatt Miesi Jákób (Jacobellus von Mies) a prágai egyetem második személyisége azt hirdette, hogy a Biblia a egyház hitének és gyakorlatainak legfőbb mércéje és útmutatója, és János Evangéliuma 6:53 alapján azt tanította, hogy „Ha nem eszitek az Ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.”. A Katolikus Egyház, magát Krisztus tantételének egyedüli hivatott értelmezőjének tartva, a 12.század második felétől az oltáriszentséget márcsak ostya formájában szolgálta a köznépnek, mert tagadta, hogy az oltáriszentség szükséges lenne a üdvösséghez, csupán javasolhatónak tartotta a kegyelemben való megmaradás jelképeként.. Ugyanakkor a husziták a 12. századig alkalmazott „Kehely és Ostya” formának az utolsó 150 évben való elhagyását az egyház általános romlottsága jeleként értelmezték. Azt állították, hogy az ember a megváltás érdekében szent Úrvacsorában kell hogy részesüljön „ahol és amikor kíván”, kenyér és bor formájában, azaz „mindkét forma alatt” (sub utraque specie). E latin kifejezés után hívták őket Utraquistáknak. Az Egyház soha nem nevezte a „mindkét forma alatt” tanát bűnösnek, vagy eretneknek, a Kelyhet csupán a Drága Vér iránti tiszteletből tartotta vissza a köznéptől. Az oltáriszentség mindkét forma alatti szolgálatának kötelező voltát a Konstanzi Zsinat elutasította, és a cseheket a Wycliffista eretnekségtől való megtisztulásra szólította fel. Bohémia (fővárosa: Prága) és Morávia (fővárosa: Brno) 450 főnemese, szeretett Husz Jánosuk kivégzését és ezt a követelést a pápai hatalom túlkapásának, saját nemzeti függetlenségük veszélyeztetésének tartották és szövetséget kötve ellenállást határoztak el -mondván: „A mi földünkön nincsenek eretnekek!”. Husz János kivégzésével Zsigmond tekintélye megtört és egyébként sem igyekezett féltestvére, Vencel ellen háborúzni, sőt, még Vencel halála után is hagyta, hogy az Utraquisták fő támogatója, Vencel felesége uralkodjon. Hamarosan egy papság-ellenes forradalom söpört végig az országon: templomok és kolostorok pusztultak el, és az egyházi vagyont a huszita nemesség osztotta fel – ezzel kitört a 15 évig tartó Huszita háború.

[szerkesztés] Táboriták

Egy Austi nevű pap azon az alapon, hogy a Bibliában Krisztus EGÉSZ tanítása benne van, eltörölte az összes hagyományos szertartást és istentiszteleti formát a katolikusság minden külső jelképeivel, a templomokkal, oltárokkal, papi ruhákkal, szent edényekkel, kántálással, és ünnepélyekkel, valamint böjtökkel együtt. A Úr Imája volt az egyedüli szertartási ima, az oltáriszentséget egyszerű kenyérrel és rendes borral szolgálták egyszerű asztalról, és a résztvevők hétköznapi ruhában fésületlenül vettek részt. Gyermekek szenteletlen vízzel voltak megkeresztelve minden ceremónia nélkül, és utána azonnal úrvacsorában részesültek mindkét forma alatt. Kenetet és titkos bűnvallást eltörölték és még a halálos bűnöket is nyilvánosan vallották meg és a Tisztítótűz, valamint a szentek imádsága a lakomákkal és böjtölésekkel együtt eltünt. 1420-ban a legaktívabb Husziták egy stratégiai szempontól alkalmas hegyen, Prágától délre egy várost emeltek és erődöt építettek, keskeny utcákkal körülvéve. Ezt a hegyet nagy lelki felszabadulásuk újjongásai szimbólumaként Tábor Hegyének nevezték és ezután a Husziták Táboriták néven voltak ismertek.

[szerkesztés] A huszita mozgalom vége

A pápai hatalom a várakozásoknak megfelően nem nézte e fejleményeket tétlenül, és nagy emberáldozatokat követelő véres háborúkat indított a táboriták ellen a következő másfél évtized során.
Érdekességképpen:
Arc város ostromának sikeres megtörése után a 18 éves Joan de Arc (1412-1431), 1430 március 23-án egy levelet diktált a huszitáknak, melyben megfenyegette őket azzal, hogy keresztes hadjáratot indít ellenük, hacsak nem térnek vissza a katolikus hitre és „az eredeti világossághoz”. Az angolok és burgundiaiak két hónap múlva elfogták őt, és így fenyegetése nem vált valóvá.
Galileo Galilei (1564-1642), olasz fizikus és csillagász harminc, Kopernikusz (1473-1543) lengyel csillagász (aki bajba került az Egyháznál mert úgy találta hogy a Föld forog a Nap körül, s nem fordítva) pedig negyven év múlva születik csak meg.!
1433. november 30-án a Bázeli Zsinat jóváhagyta a Prágai Compactát, és a pápai túlerők 1434 május 30-án Lipany mellett a táboritákat elpusztították. II. Pius pápa 1462-ben érvénytelennek nyilvánította a Prágai Compactát és a két fél csak 1512-ben volt hajlandó elismerni egymást, mint két egyenjogú, különböző vallást. A táboriták egy békésebb maradéka 1470-ben „Testvéri Egység” néven csoportosult. Sokuk a folyamatos katolikus üldöztetések elől 1548-ban Morvaországba szökött, és az akkoriban odatelepült hutteritákhoz hasonlóan Morva Testvérek néven vagyonközösségben, papság nélkül éltek, és a tanítóikat, lelkészeiket maguk közül választották. Luther Márton reformja nagy örömmel érte az utraquisták, husziták és táboriták egy részét, de később néhányan visszatértek a katolikus egyházba. A katolikus erőkkel 1620. november 8-án vívott fehérhegyi csata vérfürdője a huszitizmus végét jelentette.