Benda Kálmán
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Benda Kálmán (Nagyvárad, 1913. november 27. – 1994. március 13.) történész, akadémikus.
A Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett történelem – földrajz szakon, majd több külföldi egyetemen tanult. A budapesti Református Gimnázium tanára volt , 1941–1942-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium előadója, majd a Teleki Pál Tudományos Intézetnél volt tudományos munkatárs. A második világháború után a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese 1949-ig, amikor állásából politikai okokból elbocsátották. Kezdetben alkalmi munkákból élt, majd a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltárosaként dolgozott. 1957-től az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, 1958 és 1985 között munkatársa volt. 1987-ben nyugállományba vonult, de tanácsadóként tovább dolgozott. Részt vett a História című folyóirat szerkesztő bizottságának munkájában. 1980-tól Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményét vezette. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1991-től rendes tagja.
[szerkesztés] Kitüntetései
- címzetes egyetemi tanár (1984)
- A budapesti Református Teológia díszdoktora (1988)
- Széchenyi-díj (1992)
- Szentgyörgyi Albert-díj
[szerkesztés] Főbb művei
- A magyar nemzeti hivatástudat története (1937),
- Bocskai István (1942),
- A magyar jakobinusok iratai I. – III. (1952 – 1957),
- A magyar jakobinus mozgalom története (1957)
- Ráday Pál iratai I. – II. (1955 – 1961),
- Habsburg abszolutizmus és magyar rendi ellenállás a XVI. – XVII. században (1984),
- Emberbarát vagy hazafi. Tanulmányok a felvilágosodás korának magyar történetéből (1978)
- Moldvai csángó-magyar okmánytár I. – II. (1989),
- Bocskai István levelei (1992).
Based on work by 