Arthur Schopenhauer

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

XIX század Kontinentális filozófia

Név:	Arthur Schopenhauer
Született:	1788, február 22,Danzig, Lengyelország
Meghalt:	1860, szeptember 21, Németország, Frankfurt
Iskola/irányzat:	Idealizmus
Érdeklődés:	Metafizika, Esztétika, Fenomenológia, Pszichológia
Fontosabb nézetei:	Az akatat és képzet
Befolyásolta:	Wagner, Nietzsche, Wittgenstein, Freud, Jung, Hermann Hesse, Thomas Mann
Hatással voltak rá:	Kant, Platón, Rousseau, Giacomo Leopardi, Spinoza, Berkeley, Hume, Descartes, Buddhizmus, Ind filozófia

Arthur Schopenhauer (1788. – 1860.) német filozófus.

[szerkesztés] Élete

Jómódú kereskedő családban született, Danzigban. 1797-től hosszabb időt töltött Franciaországban, 1803-tól Angliában járt iskolába. Apja nem szánt tudományos karriert fiának, egy hamburgi kereskedő mellé adta segédmunkásnak, hogy kitanulja a kereskedői mesterséget. 1805-ben az apja öngyilkossága után Schopenhauer elvégzezte gimnáziumi tanulmányait.

Apja halála után igencsak megromlott az anyjával való kapcsolata annak szabados élete miatt. Anyja élénk társasági és szerelmi életet élt, irodalmi házat vezetett, sőt neki is megjelentek regényei. Az apját gyászoló fiúra ez nagyon negatívan hatott, sokat veszekedtek, már a gyűlöletig jutott a viszonyuk: az anya lelökte a fiát a lépcsőn. Anyjával való viszonya egész életére rányomta a bélyegét, nőgyűlölővé vált.

1809. és 1811. között Göttingenben folytatott orvosi tanulmányokat, majd filozófiát és teológiát tanult a berlini egyetemen. A Napóleon elleni háború elöl Ludolstadtba menekült. Itt írta meg az „Az elégséges alap négyféle gyökeréről” szóló filozófiai értekezését. Ezt követően visszatért Weimarba, ahol Goethe–vel folytatott vitái következményeként megírta a „Látásról és színekről” című művét.

1818-ban megírta fő művét: „A világ mint akarat és képzet”-et és 1819-ben nyomtatásban is megjelent. 1843-ban átdolgozta, akárcsak az első kiadás példányát, azonban ez sem aratott sikert az emberek körében (nagy részét hulladékpapírként adta el a kiadó). 1859-ben újra átdolgozta és ekkor már jobb fogadtatásban részesült. Fő művéhez kisebb, mellékművek is társultak, töredékek, aforizmák, amelyeket „Parerga és paralipomena” kétkötetes könyvben adott ki 1850-ben.

1820-tól egyetemi tanár volt Berlinben. Hegel támadásainak köszönhetően is egyetemi pályafutása a kudarcok sorozata. 1831-ben elhagyta Berlint, Frankfurtban bérelt egy panzióban szobát, teljes magányban élt (pudlikutyájával)

[szerkesztés] Filozófiája

Platón, Kant filozófiája és az Upanisádok voltak rá a legnagyobb hatással. Filozófiája pesszimista, úgy tartja, hogy a föld az emberiség siralomvölgye, ahol a boldogság elérése „egy koldus álma”. Tagadja a világszellem létezését és tagadja Isten létét is. Elsőként építi be a nyugati filozófiába a buddhista gondolatokat, a Védák és Upanisádok etikai tanulságait, a keresztény megváltás eszme helyett önmagunk feladását hirdeti, a semmiben való feloldódást, a teljes megnyugvást.

Kortársi közül Nietzsche-re és Kierkegaard-ra van nagy hatással.

Schopenhauer, Kanthoz kapcsolódva abból az a priori alapelvből indul ki, hogy a megismerő ember számára az őt körülvevő világ csak mint képzet adott: „A világ egyfelől minden ízében képzet, másfelől minden ízében akarat”.

A világ dolgai csak oly módon adottak, ahogy a szubjektum által feltételezettek. A világ objektumokra és szubjektumokra szétváló képzet, ami különböző fokon és módon ismerhető meg. Az ember kétféle módon tapasztalhatja meg magát: mint objektumot és mint akaratot. Az akarat: nem érvényes rá az ok elve, független a tér és idő tapasztalati formáitól, kívül esik a jelenségeken. Az akarat közvetlen objektivációi az élettelen természet, a növény és állatvilág és az ember.

Az értelem: értelemmel az állat és az ember egyaránt rendelkezik. A különbség kettejük között, hogy az embernek van esze. Az akarat értelem nélkül vak, ez az ösztön

[szerkesztés] Schopenhauer etikája

Az ember, akárcsak a természet dolgai, a természettörvényeknek van alávetve. Cselekvéseink nem szabadok: az ember először megismer és azután akar, nem először akar és azután megismer. Mivel akaratunk nem szabad, ezért fölösleges etikai törvények felállítása. Az emberben fellehető morál a részvétből fakad: a másikban önmagamat látom, a másik szenvedéseiben az enyéimet vélem felfedezni.

Az emberi élet cél nélküli, szenvedés: „Az élet nem arra való, hogy élvezzük, hanem hogy átessünk rajta és befejezzük”. Némi nyugalom azonban akad az életben és ez a művészetekben keresendő. Azonban a művészet is csak „múló álom”, így ébredés után az élet még elviselhetetlenebbnek fog tűnni. Egyetlen kiút a szenvedésből az önmegtartoztatás, az aszkéta életmód.