Timótheosz Gazaiosz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Timótheosz Gazaiosz, Timotheus Gazaeus (Gaza?, Kr. u. V. század második negyede - ?, Kr. u. VI. század első negyede) bizánci görög filológus
Az egyiptomi Alexandriában, majd Konstantinápolyban működő filológusnak, (Homérosz és más költők magyarázójának), Hórapollónnak a tanítványa volt, ugyanakkor szoros szálak fűzték a korában jelentős gazai tudományos iskolához. Működése java I. Anasztasziosz császár uralkodásának idejére (Kr. u. 491 - 518) esett.
Az a műve (feltehetőleg beszéde), amelyben az ipari adó (khrüszargüron) nyomasztó terhét panaszolta el, elveszett. Héródianosz nyomdokaiban haladva, de némi önálló mondanivalót is kifejtve szólt a görög (attikai) ortográfiáról, így a betűk, szavak és szótagok helyesírásáról. Nem igazi természettudósként, inkább csak az ilyen témájú írások filológus ismerőjeként versben (esetleg ritmikus prózában?) 4 könyvet írt állatokról; előszeretettel foglalkozott a mediterrán vidéken egzotikusnak számító fajokkal. Forrásai (amelyek egy része fennmaradt, más része elveszett), egyfelől tudományos igényű művek, másfelől tévhiedelmekkel teli írások (például a Physiologus egy korai változata). A tudományos és a néphitszerű adatok keveredésére jó példa az a fejezet, amely valóságos képet ad a zsiráfok és az elefántok szállításáról, ugyanakkor azt állítja, hogy a zsiráf különböző állatok nászából születik. Timótheosz állattani művéből („Peri zoón", az állatokról) csupán kivonatok maradtak fenn.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.