Prielle Kornélia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Prielle Kornélia (Máramarossziget, 1826. június 1. - Budapest, 1906. február 25.) színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja.
1841-ben lépett először színpadra, Tóth István társulatában. hosszú ideig vidéken lépett fel, majd Kilényi Dávid társulatával Erdélyben turnézott. 1846-ban Debrecenben lépett fel, amikor Petőfi Sándor megkérte a kezét. Ő azonban Szerdahelyi Kálmán színészt válaszotta (akitől egyszer elvált, majd akivel később ismét összeházasodott; e két házassága között Hiadassy Elek földbirtokos, huszárkapitány felesége volt). Halála előtt két hónappal, már elborult elmével, Rozsnyay Kálmán íróval kötött házasságot. Szabadszálláson temették el, síremléke 1965 óta áll a felső református temetőben.
[szerkesztés] A Nemzeti Színháznál
Először 1844-ben játszott a Nemzeti Színházban. 1857-ben szerződött a színházhoz ideiglenesen, majd 1861-től véglegesen. Kis megszakítással haláláig itt játszott, sikerei a Nemzeti Színházhoz kötődnek. Elsősorban Csíky Gergely és mások társadalmi drámáiban nyújtott alakításai emlékezetesek.
Részletes életút, és szereplista:
http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/p-z/prielle.htm
[szerkesztés] Főbb szerepei
- Nagymama
- Szederváry Kamilla (Proletárok)
- Szidónia (Buborékok)
- Cleopatra (Antonius és Cleopatra)
Budapest XI. kerületében őrzi utca az emlékét (itt volt a Főtaxi egykori garázsa, ezért a taxisok különösen gyakran emlegették).