Nemzeti Színház
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
- Ez a szócikk a budapesti Nemzeti Színházról szól. További jelentéséhez lásd: Nemzeti Színház (egyértelműsítő lap).
A budapesti Nemzeti Színház közel negyven év után épül fel újra, jelenlegi helyén 2001 decemberében nyitotta meg kapuit, az első előadást 2002. március 15-én tartották benne. A színházat parkosított terek ölelik körül, melyek sajátos mikroklímájukkal az épület szerves tartozékai.
A Nagykörút déli végétől a Lágymányosi híd felé gyalog tíz percre, vagy három HÉV megállóra található színház építése Siklós Mária tervei alapján 2000. szeptember 14-én kezdődött és rekord idő – alig 15 hónap alatt készült el. Az épület területe szabadtéri színpaddal együtt 20 844 négyzetméter, és funkcionálisan három részre tagozódik. Az épület központi része a majdnem kör alaprajzú nézőteret és stúdiószínpadot magába foglaló épületrész, ezt veszik körbe a közönségforgalom helyiségei, valamint a nagyszínpadot „U” alakban szegélyező üzemi szárny. A harmadik rész az egészet körülölelő és a magyar színház- illetve filmvilághoz szorosan kapcsolódó park.
Közvetlenül mellette található a 2005-ben átadott Művészetek Palotája.