Perczel Miklós
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Bonyhádi lovag Perczel Miklós (Bonyhád, 1812. december 15. – Baja, 1914. március 4.) politikus, az 1848-49 évi szabadságharcban honvédezredes, az amerikai polgárháborúban az északi hadsereg ezredese, Perczel Mór honvéd tábornok öccse.
Testvéreivel együtt Vörösmarty Mihály tanítványa volt. A pesti egyetemen jogot végzett. 1832-től Baranya megye aljegyzője lett, majd különböző hivatalokat töltött be Baranya és Tolna megyében. Nagy hatással volt rá erősen forradalmi és hazafias érzületű bátyja, Mór. Tevékenyen részt vett a reformkor politikai küzdelmeiben, izgatás címén pert indítottak ellene, de 1840-ben ítélet nélkül megszüntették azt. 1848. júniusában az első népképviseleti országgyűlésben Tolna megye kölesdi kerületének képviselője lett. 1848. június 8-ától a tolna megyei nemzetőrség őrnagya, a bácskai harcokban a tolna megyei mozgó nemzetőrség egy zászlóaljának parancsnoka volt. Részt vett a pákozdi csatában, de miután zászlóalját nem sikerült honvédzászlóaljjá alakítani december végén bátyja hadtestében vette át egy honvédzászlóalj parancsnokságát. Ennek élén részt vett a móri ütközetben. Bátyja lemondása után ő is elhagyta a hadtestet és egy Baján állomásozó dandár parancsnoka lett. Március közepétől ismét Perczel Mór parancsnoksága alatt szolgált és részt vett Bácska felszabadításának hadműveleteiben. 1849. április 5-étől honvédalezredessé léptették elő. Április közepén bátyja őt bízta meg – az uralkodó iránti hűség és a magyar alkotmányra tett eskü között ingadozó Csuha Antal tábornok helyett – a Péterváradi erőd parancsnokságával, amit június közepén adott át Kiss Pál vezérőrnagynak. Július 9-én Kossuth ezredessé léptette elő és az aradi vár parancsnokává nevezte ki. Itt összeütközésbe került a vár főfelügyelőjével, Damjanich János vezérőrnaggyal, aki egy időre el is záratta. Szabadulása után bátyjához csatlakozva a temesvári csatában (1849. augusztus 9.) mint önkéntes harcolt.
A vereség után Törökországba menekült, és Kossuthtal együtt Kütahyába internálták. 1851-ben, szabadulása után az Egyesült Államokban telepedett le. A polgárháború kitörésekor az Iowa állambeli Davenport mellett élt, és részt vett az iowai önkéntes gyalogezred megszervezésében. Grant vezérőrnagy – aki később az Egyesült Államok 18. elnöke lett – javaslatára ezredesként ennek az ezrednek a parancsnoka lett. Jelentős szerepet játszott Missouri felszabadításában, és még egy ezred került a parancsnoksága alá. Grant tábornok személyesen tüntette ki, a vezetésben eluralkodott intrikák és betegsége miatt azonban benyújtotta lemondását, és 1864. november 1-jén elbocsátották az amerikai hadseregből.
A kiegyezés után hazatért és 1868-tól 1887-ig Pécs és Baranya megye főispánja, majd 1887-től 1892-ig Pécs város országgyűlési képviselője volt. 1904. március 4-én halt meg Baján.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Perczel Miklós: Naplóm az emigrációból
[szerkesztés] Felhasznált források
- Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
- Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
- Révai Nagy Lexikona