Miskolci Egyetem

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Térkép
Miskolci Egyetem (ME)
Universitas Miskolciensis (latin)
University of Miskolc (angol)
Université de Miskolc (francia)
Universität Miskolc (német)
Alapítva	1735
Hely	Miskolc, Egyetemváros
Típus	állami egyetem
Tantestület	1700 fő
Hallgatók	26 000 (2005-ben) [1]
Rektor	Prof. Dr. Patkó Gyula
Postacím	3515 Miskolc-Egyetemváros
Telefonszám	(46) 565-111
Tagság	EUA
E-mail	w3admin@uni-miskolc.hu
Honlap	www.uni-miskolc.hu
Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A Miskolci Egyetem (1990 előtt: Nehézipari Műszaki Egyetem; 1952 és 1956 között Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem) felsőoktatási intézmény Miskolcon. Jogelődje az 1735-ben Selmecbányán alapított bányászati-kohászati iskola, mely a világon az első műszaki jellegű főiskola volt.

[szerkesztés] Elhelyezkedése

Az egyetem épületei Miskolcon, az Egyetemváros nevű városrészben helyezkednek el, kb. 85 hektár területen. A Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, amely 1997 óta az egyetem része, a belvárosban található az ún. Zenepalotában. A Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar, mely 2000 óta tartozik az egyetemhez, Sárospatakon található.

[szerkesztés] Története

Az egyetem főbejárata

Az országgyűlés az 1949. évi XXIII. törvényben rendelte el, hogy Miskolcon létre kell hozni a Nehézipari Műszaki Egyetemet. Az egyetem jogutódja egy korábbi neves intézménynek, a selmecbányai erdészeti, bányászati és kohászati tanintézetnek, mely a Habsburg Birodalom első olyan felsőoktatási intézménye volt, mely nem egyházi irányítás alatt állt. A kiegyezés után a selmecbányai tanintézet neve Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia lett.

1919-ben, miután Magyarország a trianoni békeszerződés értelmében elveszítette Selmecbányát is, az intézmény Sopronba települt át, itt Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola néven működött, majd az 1934-ben szervezett egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki karává vált. 1950-ben kezdték el építeni Miskolcon az egyetem mai épületeit. Ekkor az egyetem Rákosi Mátyás nevét viselte. 1952-ben a kohászképzés átköltözött Miskolcra, a bányamérnök-képzésen pedig 1952 és 1957 között megosztozott a két város (az alsóbb évfolyamok Miskolcon, a felsőbbek Sopronban tanultak), végül a Bányamérnöki Kar valamennyi tanszékét Miskolcra költöztették. A Sopronban maradt tanszékekből jött létre az Erdészeti és Faipari Egyetem, melyből később kialakult a mai Nyugat-Magyarországi Egyetem.

1969-től az egyetemhez tartozott a dunaújvárosi Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar, mely 2000-ben vált le az intézményről.

A Bartók Béla Zeneművészeti Intézetnek helyet adó Zenepalota épülete

A 80-as évektől kezdődően a korábban kizárólag nehézipari képzést folytató egyetem profilja bővült, 1981-ban jogi, 1987-ban közgazdasági kar jött létre. Ennek megfelelően a régi, nehézipari jellegre utaló elnevezést is megváltoztatták, 1990-től Miskolci Egyetemnek hívják az intézményt. 1992-ben megindult a bölcsészképzés is, 1997-ben pedig csatlakozott az egyetemhez az 1904-es alapítású Városi Zeneiskola (ma: Bartók Béla Zeneművészeti Intézet).

A 2000 óta az egyetem egyik karát képező Comenius Tanítóképző Főiskola szintén patinás múltra tekint vissza, 1531 óta működik, a 17. században pedig itt tanított a híres cseh pedagógus, Comenius.

2001-ben alapították az Egészségtudományi Intézetet, melyet 2006-ban Egészségtudományi Főiskolai Karrá szerveztek át, ahol védőnőket képeznek.

Az egyetemen jelenleg száznál több tanszék működik, kb. 850 oktatója és több mint tizenötezer hallgatója van.

[szerkesztés] A selmeci diákhagyományok

A Miskolci Egyetemen mind a mai napig ápolják a Selmecbányáról származó diákhagyományokat. Az egyetemre frissen bekerülő hallgatók pogánynak, az ún. balekoktatáson és -keresztelésen átesettek a baleknek, a legalább harmadik éve az egyetemen tanuló, a selmeci hagyományok szellemében megkeresztelkedett hallgatók firmának számítanak. Ez utóbbiakat már megilletik bizonyos előjogok, például a kari egyenruha hordása. A hagyományok ápolásának fontos részét képezik a szakestélyek, amelyek kötött menetű, többnyire tréfás hangnemben zajló összejövetelek, ahol sört és zsíros kenyeret szolgálnak fel, legtöbbször a szakestélyhez külön porcelánkorsó készül. Speciális szakestélynek számít a gyűrű- és kupaavató, a szalagavató, a valétáló illetve a gyász-szakestély. A kötelező hallgatási idő után "veterán"ná válnak az intézet hallgatói.Aki tanulmányai végeztével elhagyta a campus területét filiszterré válik.

A diákhagyományok összetartást kovácsolnak a hallgatók és bensőséges kapcsolatot teremtenek a felsőbb évesek és fiatalabb társaik között. Miskolcon kívül Dunaújváros, Sopron és Székesfehérvár szintén selmecbányai előddel rendelkező felsőoktatási intézményeiben is fennmaradtak. Az utóbbi időben más, nem selmeci hagyományú egyetemeken is tartanak szakestélyeket és szalagavatót.

Diákhagyományok kialakulása Azt hiszem méltón lehetünk büszkék a selmeci örökségünkre, ami talán Magyarországon egyedülállónak tekinthető. A Selmecen tanuló akadémisták közül nagyon kevesen voltak azok, akik egy helyről érkeztek, általában a Habsburg Birodalom minden tájékáról előfordultak diákok, és egyéb európai országokból is jöttek az akadémiára tanulni. Selmecen az oktatás beindultakor nem volt kollégium, orvosi ellátás, a diákok teljes egészében magukra és egymásra voltak utalva. Az idősebbek támogatták, segítették a fiatal újonnan érkezőket, de ehhez persze ki kellett érdemelni azoknak a bizalmát. Az idősebbek próbára tették a fiatalokat, hogy megfelelnek-e az elvárásaiknak (mai balekoktatás). Valószínű, hogy a hagyományaink nem Selmecbányán alakultak ki, hanem az egyik részét átvették a céhek rendszeréből, a másik részét pedig a diákok hozták magukkal. A céhek már a XII-XIV. században kialakultak mint érdekvédelmi szervezetek. Zárkózott társaságokat alkottak, ahova nem volt mindig könnyű bekerülni. Az új tagok vizsgáztatása, megtréfálása mind-mind hozzátartozott a céhek életéhez. Például gyakran szórakoztak, énekeltek együtt, néha nagy lakomákat, társas összejöveteleket csaptak, ahol elnökválasztásra is sor kerülhetett. A közös iszogatáskor a fiatalabbaknak kellett hazaszállítani a kissé elázott mesterembereket. (Ahogy ez ma is szokás.) Már itt is folytak keresztelkedések. Ahol a keresztelkedőknek összekötötték a lábát, egy lavórt vagy egy teknőt tettek a lába elé és különböző kérdéseket tettek fel neki. Ha nem tudta innia kellett. A kérdések helyes megválaszolása után választhatott magának keresztszülőt, aki leöntötte vízzel és áttaszította a teknőn. Szokás volt még az is, hogy ezután adtak neki három pofont azokért a hibákért amit még inas korában követett el. A keresztelés hitelességét keresztlevéllel igazolták, amit az elnök és a keresztszülő aláírásával hitelesített. Ezekből a dolgokból sok megmaradt eredeti formájában, de sokat a diákok saját szájízük szerint módosítottak. Előfordult az is, hogy külföldről jött diákok is hozzátoldottak valamit a már kialakult rendszerhez, de a főbb irányvonalat mindig is a magyar és a német diákok képviselték. A diákok a hagyományok és a mulatozás mellett másra is fordítottak időt. Komoly célokkal társaságokat alapítottak, diáktanácsot, diákköröket szerveztek, ahol a diákság problémáit beszélték meg. Bálokat, összejöveteleket szerveztek, sőt elhunyt társaik temetésének lebonyolításáról is gondoskodtak. Ezek a hagyományok, a közösség által elfogadott, sőt megkövetel viselkedési normák egyfelől bezárkózást, a “filiszterektől” (nem akadémisták) való elkülönülést jelentették. Másfelől a közösség berkein belül egy bizonyos hierarchikus viszonyt határozott meg, amely magába foglalta a segítségnyújtást és a szeretetet is, de szigorú engedelmességet is megkövetelt. Ezeknek a német szellemiséget hordózó köröknek (burschenschaftok) első szervezeti foglalkozása 1823-ban volt. Ekkor alakult a Deutsche Gesellschaft in Schemnitz. A bursch-ok német tányérsapkában magas szárú csizmában, jobb vállukon átvetett "silbergrün" szalaggal és természetesen fokossal jártak. 1858-ban alakult a Schachtgesellschaft, amely keretet adott az ifjúság életének. Az ifjúság programját a Schacht-kocsmabeli szerda-szombati ivászatok, illetve a kör vezetői, hangadói által eldöntött “cselekvési programok” határozták meg. Ez a tanárokkal és a városi polgárokkal szembeni agresszivitásban és néha a mértéktelen ivászatokban nyilvánult meg Az összetartás és az együtt töltött időszak ezeket mind feledtetni tudta. Viszont az idő előrehaladtával megbomlott a “mindenki egyért, egy mindenkiért” elve. A hallgatóknak egyre fontosabbá váltak a nemzetiségükkel kapcsolatos kérdések. Így a burschenschaftok feloldó, egységesen német világot közvetítő szellemisége nem mindenkinek tetszett. Persze lázadni nem volt tanácsos, aki ezt megtette arra könyörtelenül kimondták a "Verschiess"-t, ami akadémiai pályafutásának végét jelentette. De a más érdeklődésűek létrehoztak különböző köröket. 1862-63-ban létrejött a Társasági és Olvasó Kör (Általános Társaság). Ez a társaság többször módosította alapszabályát, de tulajdonképpen végig megmaradt a burschenschaftok alapján. A magyar csoportok eleinte csak szervezkedtek, majd 1875-ben részben a régi schachisták bevonásával alakult meg a Magyar Társaság. 1876-ig a burschenschaft is többé-kevésbé működött, de 1877 februárjában megtörtént a feloszlási ünnepély. Ez utóbbit elősegítette az is, hogy a pénzügyminiszter ekkor rendeletben tiltotta meg a német diákszokásokra emlékeztető dolgokat. A legenda szerint a burschenschaft feloszlatásáról szavazást tartottak a burschok, ahol is az eredmény 50-50% lett, ami azt jelentette, hogy a társaság döntésképtelen. Ekkor megkeresték a legöregebb burschot, akit kedvenc barátja (egy söröshordó) társaságában találtak és felkérték, vígye döntésre a dolgot. Az ő szavazatával hanyatlott le a burschenschaft tündöklő csillaga. A burschok még utoljára tartottak egy gyászszakestélyt, ahol a bursch szalagjukkal együtt eltemették a német diákszellemiséget. Ezután az esemény után Flóris, ki otthont adott a burschok mulatozásainak, bezárta kocsmáját és nyugdíjba vonult. A magyar szellemiséget képviselő diákokat “jönköpings”-eknek csúfolták, gyűléseiket pedig a Szőllő nevezetű kocsmában tartották. A Magyar Társaság mellett egyes hallgatói csoportokban 1879-ig több-kevesebb szervezettséggel éltek még az Általános Társaságnak, s ebben a korábbi Burschenschaftnak a szokásai, hagyományai, emlékei. 1879-ben azonban minden korábbi szervezet megszűnt s az év áprilisában megalakult az Ifjúsági Kör, amely minden hallgatót összefogott. Szabályait, közösségi életét úgy alakította ki, hogy abba a korábbi hallgatói közösségek hasznosnak ítélt hagyományai is belekerültek. Így maradtak fenn a régi nótáink is. Tagjainak azonban komoly elképzelései is voltak. A szervezetet még az állam is rendszeresen támogatta. Az alapítás évében avatták fel a kör zászlóját. Nemzeti színű selyemzászló volt, amelynek a közepére a bányász- és erdészcímereket hímezték aranyfonállal bordó bársony alapon. A zászlóra hímzett felirat: “Tetteitek zengjék a haza dicső nevét!”. A zászlóra kötött kék szalagon “Szerencse fel!”, a piros szalagon pedig “Erdész üdv!” felírás olvasható. Továbbiakban a kör lett letéteményese mindazoknak, amit mi most “selmeci hagyományoknak” nevezünk. Az Akadémián működtek még különböző kisebb társaságok, amelyeknek a gyökerei szintén a burschenschaftokig nyúlnak vissza. Alföld-Tiszavidéki Kör Dunántúli Kör Erdélyi Kör Szepesi Kör Tagjaik, mint nevük is mutatja vidékről származó diákok voltak. Ezek és a később alakult társaságok már bizonyos fokig “elvilágiasodtak”, igaz hogy az Ifjúsági Kör elsőbbsége mindig is megmaradt. De már látszott, hogy a diákok érdeklődése kezd közeledni az ország egyéb felsőoktatási intézményeinek hasonló helyzetű hallgatóihoz. Az egykori burschenschaftokból kinövő ifjúsági egyesület már nem elégíti ki a hallgatókat. Ez is mutatja, hogy a diákhagyományainkat csak szűk körben lehet megőrizni.

Nóták A dalaink eredetét vizsgálni nagyon bonyolult. Sok olyan nótát éneklünk ma is, aminek a származását nem lehet pontosan meghatározni. A középkorban az ún. vándordiákok terjesztették a nótákat egész Európa szerte. A mai dalaink közül szinte már egy sincs amit ugyanúgy énekelnénk, mint a régi selmeci burschok, de mondanivalójukkal, hangzásukkal, hangulatukkal megegyeznek a régiekkel. A diákélet fokozatosan kialakult szertartásaihoz hozzátartoztak a nóták is, amik elősegítették az oldott hangulat kialakulását. Az Akadémia megalapítása utáni első 90 év diákdalairól nem tudunk semmit. Az első gyűjtemény 1826-ban jelent meg, Carl Stegmazer gyűjtésében. A könyv 19 dalt és 5 verset tartalmaz. Az elkövetkező években további daloskönyvek jelentek meg, a legrégibb fennmaradt példány 1868-as, amely Dr. Molnár László a. Laci bácsi tulajdonában van, aki a Dunaújvárosi Főiskolának volt főigazgatója. Az első kiadásokban már szerepel néhány ma is énekelt dal. Pl.: Ballag már a vén diák (ez a nóta Selmecről terjedt el egész Európában), Balekkeresztelő nóta, Praeses Dala, A hordó hátán stb. A diákdalok száma egyre nőtt. Viszont amikor megszűnt a Burschenschaft, a dalok egy része kis ideig eltűnt a diákság életéből. A magyar nyelvű oktatás bevezetése után elkezdték az eredetileg német szövegű dalok fordítását magyarra. Az első magyar nyelvű gyűjtemény nem daloskönyvben, hanem Tassonyi Ernő: “Aki a párját keresi” című regényében jelent meg, 1905-ben. Sok dalt ma is az ő fordítása alapján éneklünk. Pl.: A vendéglőből most jövök éppen, Mindnyájan voltunk egyszer az akadémián. Mielőtt Selmecet elhagyták volna az akadémisták több gyűjtemény is napvilágot látott. Ezekben egy-egy dalnak több fordítását is megtalálhattuk. Van olyan dalunk amit még ma is két változatban éneklünk. A Sopronba költözés hatására megnövekedett a diáknóták jelentősége. Még nagy részét németül énekelték, így a magyar tanulók gyakran németül énekelték a nótákat. 1931-ben adták ki az első magyar nyelvű nótáskönyvet, amely 79 dalt tartalmazott. A világháború előtt még további három kiadás látott napvilágot. A világháború után több kiadás jelent meg a daloskönyvekből, mind a négy főiskolának külön nótáskönyve van. Gyakran előfordul az is, hogy Sopronban, Fehérváron, Dunaújvárosban és Miskolcon másképp éneklik a dalokat. Sopronban Szemerey Tamás a. Kisfül és Gál Péter a. KVHzi áltál szerkesztett nótáskönyv forog közkézen.

Egyenruháink története Egyenruháink ősének a bányászruhát tekinthetjük. A bányászok munkájuk miatt sajátos szokásokat alakítottak ki és munkájuk befolyásolta ruhájuk formáját is. A bányászok egyenruhája sokáig nem volt egyöntetű, mert nem az előírások, hanem a hagyományok szabták meg a viselet jellegét. A munkaruha elsődleges rendeltetése az volt, hogy megóvja viselőjét a bányákban előforduló kellemetlenségektől. (kőhullás, por, nedvesség) Régen leginkább fekete anyagból készült válltöméses egyszerű ezüst vagy aranygombokkal díszített ruhát hordtak. A Burschenschaft majd az Ifjúsági Kör tett először lépéseket arra, hogy a főiskolások egyenruhát viseljenek. 1820-as évektől a burschenschaft fekete nyitott zubbonyt mellénnyel, hozzá lapos fekete sildes sapkát — ami a régi német viselet volt — viseltek. Jobb vállukon átvetve ezüst-zöld-ezüst szalagot viseltek, amin feltüntették vulgojukat és beiratkozásuk évszámát. A magyarok piros-fehér-zöld szalagot viseltek. Az egyenruhák a mai formájukat 1892-ben az új Akadémiai Palota átadásának évében nyerték el. Az egyenruhákat 1951-ben betiltották. A hallgatóság a 1971-ben megrendezett Vadászati Világkiállítás alkalmára egyöntetűen a waldent szavazta meg hivatalos viseletnek. A bányászok és a kohászuk hétköznapi viselete a gruben volt. Erős fekete anyagból készült, derékbaszabott lefelé bővülő rövid zubbony volt, hátul felhasítva. Elől nyolc aranygombbal gombolható, a felhasítás mentén három-három arany illetve ezüst gomb díszítette, a gallér, a paszomány, valamint a vállmagasítás a karnak, szaknak megfelelő színű anyagból készült. A vállmagasítás azt a célt szolgálta, hogy a szerszám ne essen le a vállukról. A felkaron, a állban erős tömések voltak. Ezek a nehéz fizikai munka során szerezhető sérülésektől óvták a bányászokat. Jó szolgálatot tettek azonban szakestélyek után is, amikor az ember a garatra felöntve háztól-házig közlekedett az utcán. A grubenhez fekete nadrágot és cipőt vagy csizmát viseltek. Néhány bányász még sapkát is hordott. A bányászok és a kohászok ünnepi alkalmakra aufot öltöttek magukra. Ez a jobb minőségű fekete anyagból készült álló gallér paszományos zárt kabát, amely szintén magán viselte a karok és szakok jelzéseit. A bal felkaron volt egy szintén bársonyból készült pajzs alakú rész ami aranyzsinórral volt körbevarrva. Az aufhoz hordott sapka fekete színű volt, elől-hátul hat-hat bányász aranygombbal, melyek között aranyzsinór volt átfűzve. Az aufot teljesen zárva vagy nyitva vagy a felső két gomb begombolásával hordták. Eredetileg zseb nélküli volt. Az erdész egyenruha a bányászhoz hasonlóan fejlődött az évek során. Köznapi viseletnek a walden számított. Jelentése: “erdő”. Őzbarna színű anyagból készült. Ez a derékba szabott rövid zubbonyt, amely hátul fel volt hasítva, öt erdészgomb díszítette. Álló gallérja, vállmagasítása, újvégei sötétzöld bársonyból készültek. A waldenhez fekete nadrágot, fekete cipőt viseltek. A waldent más szakok is egyenruhának tekintik, a fások paszománya fekete, a geodétáké kék. Az egyenruhák bal karján gyakran látható egy bársonyból készült pajzs. A rajta lévő arany csíkok jelzik a sikeres és a sikertelen félévek számát. Az erdészek díszegyenruhája az atilla volt. Palackzöld vagy fekete színű anyagból készült, derékbaszabott állógallérú alulról fölfelé egyre hosszabb hét arany paszománttal volt gombolható, és nehéz öntött gombokat viseltek hozzá. Ma már nagyon kevés embernek van atillája. Napjainkra a viselet változásokon ment keresztül, a walden és a gruben lépett elő ünneplő gúnyává. Auffal és atillával már csak kevés ember büszkélkedhet. A diákoknak a mindennapi élet során megkopott, elhasználódott az egyenruhájuk, mivel másikra nem nagyon volt pénzük, ezért foltokat varrtak rá. Eleinte a ruhával megegyező színű, vagy egyszínű foltokat. Aztán fokozatosan kialakultak a színes, mókás feliratokat, rajzokat ábrázoló foltok. Ezeket a foltokat csak lányok varrhatták fel az egyenruhára. A folt lehetett évfolyamjelvény, alias név, nótacím, stb. A legrangosabb folt a TEMPUS folt volt. Akinek ezt a menyasszonya vagy jegyese elkészítette, akkor arról minden akadémista tudta, hogy foglalt. Egy piros szívbe arany zsinórral hímezték a tempus szót. Akinek a waldenjára fel volt varrva a tempus azt, más nem hordhatta. A Selmec környéki bányászat és kohászat ábrázolása 17. század végén

A szakestélyekről A selmeci hagyományaink talán egyik “leglátványosabb” és legtöbb embert megmozgató rendezvénye a szakestély. A hagyományaink közül ezt sikerült leginkább megtartani eredeti formájában. A mostani szakestek formájukat és lefolyásukat tekintve ugyanúgy zajlnak mint régen Selmecen, de tartalmukat tekintve a dolgok kissé megváltoztak. Annak idején a bányászok tartottak szakestélyeket a város nyugati részén elterülő Tanád hegy aljában lévő “Neuschacht” vagy röviden “Schacht” nevű kocsmában. Mivel a hivatalos oktatási nyelv a német volt, így a szakestélyeken is németül beszéltek. Így keresztelték el összejöveteleiket “Schachttag”-ra. A kiegyezés után a hivatalos nyelv a magyar lett, így az elnenvezés is megváltozott “Szakestély”-re. Az elnevezésből is adódik, hogy itt általában egy szak képviseltette magát. Régebben a szakestélyeken szakmai jellegű dolgokat beszéltek meg. Na persze nem volt hiány a nótázásban és a viccelődésben sem. Egy kis idő elteltével, mikor az erdészek is részt vehettek a szakestélyeken, kezdtek egyre jobban elmaradni a hivatalos, szakmai beszélgetések. Eleinte az erdészek nem viselhetlek tisztségeket a szakesteken. A himnuszok körül is nagy viták voltak és vannak a mai napig, hogy melyik szak himnuszát illik elénekelni egy szakestélyen. A szakestélyen egyre inkább előtérbe került a vidámság, jókedv, nótázás, vicces felszólalások és az egymás vagy tanárok kifigurázása. De régen is szem előtt tartották a kulturált szórakozást. A szakestély egy diákrendezvény, amin csak meghívottak vehetnek részt. A meghívót átruházni nem lehet. A szakestélyen csak megkeresztelt egyetemi polgárok vehetnek részt. Sajnos mostanában elterjedt az a tévhit, hogy, a szakestély egy vidám, zenés, táncos mulatság. Ez nem igaz! Régen Selmecen 40-50 fős szakestélyeket tartottak. Egy ekkora embertömeget az elnök még tud fegyelmezni. Mivel az akadémisták létszáma meg sem közelítette a mostani állapotokat, elég könnyű volt betartani a szakestély íratlan szabályait. Egyes helyeken (Miskolc) eljutottunk olyan szintre, hogy egy szakestélyen 400-an vannak és minden tisztségviselő előtt egy-egy mikrofon van. Ha az ember fel akar szólalni ki, kell mennie a pulpitusra mint egy előadáson vagy valami vitaesten, és ott adhatja elő a felszólalását. Ennek semmi köze ahhoz a célhoz, amit egy ilyen rendezvény elérni hivatott. El kell érni azt, hogy mindenki megtiszteltetésnek vegye, hogy elhívták egy szakestélyre és ott ennek megfelelően is viselkedjen. Szakestély lefolyása, tisztségek Egy szakestély mindig valamilyen céllal jön létre, ennek megfelelően minden szakestélynek megvan a maga hivatalos megszólítása. A szakestélyre invicetli készül, amin tudatják a meghívottal, mikor, hol lesz a szakestély. Ez általában verses formában íródik. A szakestélyen csak illendő öltözetben lehet megjelenni. Ha van, akkor waldenban, grubenban vagy aufban. Ha ez nincs, akkor öltönyben. Sajnos itt is elterjedt az a szokás, hogy waldenhoz farmert és pólót vesznek. Ezeket az illetőket egy jobb szakestélyről kiküldi az elnök. A szakestély tisztségviselőit közösen dönti el az a társaság, amely szervezi a szakestélyt. A szakestélyen sértődésnek helye nincs, gyakran előfordul, hogy az ott jelenlévő oktatót kifigurázzák egy-egy humoros felszólalásban, ő azonban nem sértődik meg, mert tudja, hogy ezt a szakesten bárki megengedheti magának. A szakestély tisztségviselői szalagot viselnek. Tisztségviselők: Praeses (prézesz): A szakestély elnöke. Az ő szava szent és sérthetetlen, amit ő mond a szakesten, az úgy is van. Feladata a szakestély levezetése és a további tisztségviselők kijelölése. A szalagja fehér színű. Major Domus (major domusz): A szakestély háznagya, ő készíti el a házirendet, amit az elnök hitelesít. A házirendben foglaltattakat mindenki köteles betartani. Az ő feladata elintézni, hogy legyen terem ahol megtartják a szakestet, legyen zsíroskenyér és sör. Ő nevezi ki a nem szalagos tisztségviselőket (Fuhrwerkek, konzekvencia, etalon, garatőrök). Szalagja kék színű. Fuchsmajor (fuxmajor): A balekcsősz. Feladata a sötét balekság irányítása és terelgetése. Ha egy pogány szólni kíván a szakestélyhez, először a balekcsősznek kell szólnia, és ő közvetíti az elnöknek, mint egy tolmács. Szalagja fekete színű. Cantus Praeses (kantusz prézesz): A nótabíró. Feladata a kellő nóta intonálása a szakestély folyamán. Szalagja piros színű. Contrapunct (kontrapunkt): Az elnök visszhangja. Feladata az elnök szavának erősítése. Egy jó kontra nagyon fel tudja dobni a szakestélyt, vicces, kifigurázott beszólásaival. Régen azért volt szükség rá, mert a kocsmák zeg-zugos helyeire nem mindig jutott el az elnök hangja, így ők továbbították az elnök mondandóját szóról-szóra. Szalagja sárga színű. A szalagos tisztségviselők mellett a következők is kijelölésre kerülnek. Konzekvencia: A szakestély konzekvenciája. Feladata az elnök tévesztései után levonni a konzekvenciát egy teli kupa fenékig ürítésével, amelyet hangos “Vivát Praeses” kiáltás előz meg. Általában két konzekvencia kerül kijelölésre. Garatőrök: A szakestély tisztségviselőinek “csaposai”. Feladatuk ügyelni arra, hogy a szakest hivatalos tisztségviselőinek mindig legyen ital a korsójában. Fuhrwerk (furverk): A szakestély “fuvarosai”. Feladata hazaszállítani a lerészegedett firmákat. Általában balekok látják el ezt a tisztséget. Etalon részeg: Egy szakest addig tart, míg az etalon el tudja mondani a mondókáját. Régen nem volt ilyen tisztségviselő. Mostanában alakult ki, új szokás. Ha nincs éppen felszólalás, az etalon részeg mondókáján sokat tud rágódni a szakestély. Talán innen lehet lemérni a szakestély színvonalát, minél többet foglalkoznak az etalonnal, annál rosszabb egy szakest. Néha fel tudja dobni a szakestet. Szakestély lefolyása Amikor mindenki leült a helyére, leoltják a lámpákat és mpineeggyújtják az asztalon lévő gyertyákat. A Cantus Praeses pedig elkezdi intonálni a “Sza- sza- szakestély…” kezdetű nótát. Ezután következik az elnökválasztó nóta: Nincs még nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk. Nincs még nékünk elnökünk, elnökünk; elnökünk Nincs még nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Nincs még nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Ekkor valaki megszólal, hogy, “Legyen az elnökünk…” Ilyenkor vicces, mókás beszólások szoktak elhangozni. A többiek hangos “Pfuj”-olással leszavazzák a közbeszólót. A Cantus folytatja: Nem lesz nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Nem lesz nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Nem lesz nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Nem lesz nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, E strófa addig ismétlődik, míg valaki be nem kiálltja a szakestély elnökének nevét és ekkor a szakest hangos “Vivát”-tal üdvözli az elnököt, miközben a szakestély ezt énekli: Van már nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Ezután az elnök elfoglalja a helyét és így szól: “Tisztemet tisztelettel átveszem.” Majd felkéri a Cantus Praesest intonálja, a szakok himnuszait, amit a szakest felállva énekel. Ezek sorrendben a következők: Bányász, erdész, kohász, faiparos himnusz. (Meg kell jegyezni, hogy Fehérváron, Dunaújvárosban nem csak ezeket a himnuszokat éneklik, hanem az ott előforduló szakok himnuszait is. Pl.: geodéta, gépész, szervező, tanár stb.) A himnuszok után az elnök így szól: “A selmeci szakok és az összes testvérkar felvirágoztatására általános EKS!”. Az elnök kinevezi a szalagos tisztségviselőket. Majd a Cantus Praeses elénekli az elnök tiszteletére a “Praeses dalát”, erre az elnök feláll és elénekli a “Fiúk, ha majd remeg kezemben...” című nótát. Felkéri a háznagyot, olvassa fel a házirendet, ami tartalmazza a szakestély hivatalos megszólítását. A háznagy, ha végzett a házirend felolvasásával, kinevezi a többi szalag nélküli tisztségviselőket. Ezzel véget ért a szakestet megnyitó rész. A szakest a házirend szerint folyik tovább. Az italfogyasztás mértékét az elnök határozza meg. A szakestély hangulatától függően elrendelhet tükröst és ekset. EKS: Fenékig ki kell inni a korsót. TÜKRÖS: Addig kell inni, míg nem látod meg a pohár alját. Ha valaki szót akar kérni, akkor a következőt kell tennie. Hangos “Vocem preco”-val jeleznie kell a szándékát. Ha az elnök engedélyezi a felszólalást, akkor azt mondja “Habeas”, ha nem “Non habeas”. Utána meg kell szólítani a szakestélyt, ide mindig a házirendben felolvasott megszólítás való. Pl.: Mélyen tisztelt balekkeresztelő szakestély! Magas prezídium! Még magasabb Praeses! Szakesten gyakran előfordulnak nézeteltérések. Ezen problémák megoldására az elnök sörpárbajt rendelhet el. A sörpárbajt a Major Domus segítségével (kalibrálást végzi) az elnök vezeti le. Annak van igaza, aki előbb kiissza a korsóját. A szakest végén az elnök utasítja a Cantus Praesest a szakestély végét jelző nóta intonálására. “Gaudeamus igitur” “Ballag már a vén diák” “Szakestély végére” “Visszapillantás” Ezzel ér véget egy szakestély. A felsorolt dolgok egy szakestély vázát képző állandó momentumok. A szakestek fajtái : balekkeresztelő szakestély: Itt keresztelik meg a pogányokat, itt válnak igazán egyetemi polgárrá, és megtörténik a lányok fiúsítása is. A díszbalekot a Fuschmajor a fülénél fogva vezeti be a terembe. Ő lesz először megkeresztelve. Akit megkereszteltek, jogosan viselhet waldent és járhat szakestélyekre. Szamárszakestély: A visszaírt hallgatók szakestélye. Selmecen Flórisnál, Az Arany Bányamécshez nevű kocsmában tartották a főiskolások, ahol Flóris szamara, Gallilei volt az elnök. Stafétaátadó szakestély: Itt az öreg leköszönő firmák átadják a stafétát a balekjaiknak. A szakest első részében még a firmák látják el a tisztségeket, a szünet után már a balekok ülnek a firmáik helyén. Firmásitószakest: III. év második félévében a firmák saját szórakoztatásukra tartják. Valétaszakestély: Selmecbányán is tartottak ilyen jellegű szakestélyt, de ma már sokfelé szakadtak a hagyományok, így ezzel a szakesttel azonos mondanivalójú, de más elnevezésű szakestélyt tartanak a testvérkarok. Sopron: Szalag- és korsóavató szakestély, Miskolc és Dunaújváros: Gyűrű- és kupaavató szakestély. Sopronban elterjedt az a hagyomány, hogy a szakestély vége felé a KISZ ház előtt lévő kőhattyúhoz kivonul a szakestély, és a végzős firmák némi méz segítségével tollruhába öltöztetik a hattyút. A szakestély a tollazást a hattyút körbeállva, fáklyával a kézben énekelve kíséri fígyelemmel. Ez a hagyomány onnan ered, hogy egyszer az egyik vizsgáztató azt mondta egy diáknak: “Maga csak akkor megy át nálam, ha a házam előtt kitollasodik a kőhattyú!”. A leleményes diák még aznap éjjel megteremtette a feltételeket az elégséges érdemjegyhez. A vizsgáztató reggel meglátva a tollas hattyút, átengedte a diákot. Gyászszakestély: Ha keresztelt egyetemi polgár vagy' oktató elhalálozik, emlékére gyászszakestély tartanak. A gyászszakestélyen sötétben eléneklik a “Gyászindulót” és az elhunyt kedvenc nótáját. Lassan elkezdik ütögetni az asztal széléhez kupájukat, az elnök vezényszavára EKS-et iszik a szakestély, majd egyetlen csapással összetörik korsójukat, hogy abból már senki ne tudjon inni. A korsó fülét fekete szalaggal átkötve őrzik. A szakestély résztvevői a szakestély után két hétig nem jelennek meg mulatozásokon és nyilvános helyeken. Sopronban tartunk egyéb szakestet is : Szent József szakestély: A mindenkori IV. fások rendezik, ahol is egy Józsefnek kell lenni az elnöknek. Ezt a szakestélyt a faiparosok védőszentjének tiszteletére rendezik. Szakestélyt nem csak ilyen alkalmakkor lehet rendezni, hanem ha valamelyik társaság úgy érzi, hogy szüksége van egy kis mulatozásra, összejönnek egy kisebb szakest keretében.

Valétálás A végzős évfolyamok a valétálás során vesznek végső búcsút az egyetemtől. A valétálás előtt pár héttel tartják az utolsó évfolyamszakestélyt a Valétaszakestet. A valétálás kifejezés a latin eredetű “Val Ete!” szóból származik, mely "Éljetek boldogul!" magyar jelentéssel bír. A valétálás napjának délutánján tartják a karnevált, ahol mindent szabad amit nem lehet. Az egyetemisták gyalog vagy szekereken mindenféle színes maskarába öltözve körbevonulnak a belvárosban. Napszálltakor kezdetét veszi a főépületnél a végzősök búcsúztatása, innen indulnak a valétánsok a főtérre. Bányászlámpás szalamander vezeti őket útjukon, míg az alsóbb évesek fáklyákkal kísérik a búcsúzkodó társaságot, akik selmeci nótákat énekelnek. Ez az ünnepélyes menet a városiak szívét is megdobogtatja, jelzik ezt az ablakokból melegséget sugárzó gyertyalángok. A főtéri búcsúztatás után kezdetét veszi a Valétabál. A magyarországi ballagások mind-mind a selmecbányai valétálásra vezethetők vissza. A valétálás után az öreg firmát balekjai kivitték az egyik selmeci városkapuhoz és kirugdalták a városból. Ezzel jelképezték, hogy akadémiai pályafutása véget ért. Sopronban ezt a Tűztoronynál szokták csinálni.

Irodalomjegyzék Dr. Mihalovits János: A selmeci Bányászati Akadémia alapítása és fejlődése 1846-ig M. kir. József Nádor M“szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Koho- és Erdőmérnöki Karának Könyvkiadó Alapja 1938. Emlékirat a M. Kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola fenntartásáról A M. Kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola története és mai szervezete Lesenyi Ferenc: A selmecbányai Erdészeti Tanintézet története (1808-1846) Erdőmérnöki Főiskola Sopron 1968. Dr. Igmándy Z. - Kárpáti L. - Dr. Winkler A.: Hagyományaink Sopron,1981. Bartha Dénes-Oroszi Sándor: Selmec, Selmec, Sáros Selmec... Erdészettörténeti Közlemények IV., Budapest- Sopron.1991. Dr. Gá1 János: Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián... Sopron 1983 Tudnivaló: A dunaújvárosi firmák kiadványa. 1993.