Johanniták

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tartalomjegyzék 1 A johannita lovagrend 2 A rend alapítása 3 A Rend szervezete 4 Rend történet 5 Magyar johanniták

[szerkesztés] A johannita lovagrend

[szerkesztés] A rend alapítása

A rend egy - a Jeruzsálemben már meglevő egyházi intézményből bontakozott ki. A Sancta Maria Latina nevű bencés monostor fenntartása alatt állt egy ispotály és a hozzá kapcsolódó, Alamizsnás Szent Jánosról elnevezett kápolna, amelyet 1070 táján dél-itáliai kereskedők alapítottak beteg zarándokok befogadására. A provence-i (esetleg amalfi) Gérard az önállóság irányába terelte a betegellátó közösséget, amelynek fontossága az első keresztes hadjárat után megnövekedett. Gérard Szent Ágoston reguláját szem előtt tartva szerkesztett szabályzatot a közösségnek és ezt 1113-ban II. Paszkál jóváhagyta, az Ispotályos Házat a Szentszék közvetlen oltalma alá helyezte. Gérard 1120-ban bekövetkezett halála után a rend katonai feladatokat is ellátott. Sok keresztes vitéz csatlakozott hozzájuk. Ők védték a zarándokokat. - Egyébként az Ibér-félszigeten álltak csatasorba először a johanniták. (Gérard egyszerű fekete köpeny viselését írta elő a rendtagoknak, amit a bal vállon fehér kereszt díszített. A "johannita" nevet Alamizsnás Szent Jánosról vették, aki alexandriai pátriárka volt. 556 táján született Ciprus szigetén, Amathoszban. Miután családját elveszítette, vagyonát szétosztotta a szegényeknek és szent életet élt. Alexandria pátriárkája lett 608-ban. 7000 szegényt vett névsorba és eredményesen gondozta őket. 619 táján halt meg, emléknapja január 23.)

[szerkesztés] A Rend szervezete

Raymund Du Puy (1127-1160) irányításával a lovagrend új szabályzatot dolgozott ki és címerükben megjelent a most is használatos nyolcágú kereszt, jelezve, hogy a lovagok kezdetben nyolc különböző közösségből érkeztek. (Akkor Provence, Auvergne, Franciaország, Itália, Aragon-Navarra, Castilia-León-Portugália, Anglia és Németország fiaiból verbuválódott a rend.) Katonai tevékenységük a Szentföldön bizonyíthatóan 1137-től kezdődött. Az egyházi vezetők és uralkodók rájöttek, hogy a Szentföld védelméhez helyben állomásozó haderő szükséges és ez lett többek között a johannita lovagrend. A rendtagok három csoportba tagozódtak:

• lovagok, vagy harcosok
• papok, akik nem foghattak fegyvert,
• fegyverhordozók, betegápolók és mesteremberek.

A nagymester mellett állt a rendi tanács, rendes tanács (consilium ordinarium), amely nyolc tagból állt, ők nyolcféle ügyet képviseltek, pl. kórházügy, hadügy, hajózás, várépítés, stb.,- másrészt ők képviselték a nyolc legfontosabb nemzetet. Ruházatuk annyiban változott, hogy IV. Sándor pápa (1256-1261) engedélye alapján hadviselés közben a lovagok páncélzatuk felett kereszttel ellátott vörös köpenyt viselhettek. (A jellegzetes "máltai keresztet" csak a 14. század közepétől kezdték viselni.) A rendnek női ága is volt, az apácák az ispotályokban női betegek ápolásával foglalkoztak.

[szerkesztés] Rend történet

Amíg a templomosok főleg franciákból verbuválódtak, a johanniták valóban nemzetközi szervezetet alkottak. 1187-ben és 1244-ben a szentföldi nagy vereségek idején a nagymester és a lovagok mind elestek. Akkon elvesztése, 1291 után Ciprus szigetére mentek, itt kiépítették flottájukat, majd 1306-ban Bizánctól megszerezték Rodosz szigetét és gátolták az iszlám tengeri terjeszkedését. Itt 1522-ig maradtak. Három török ostromot visszavertek, majd hat hónapi hősies küzdelem után feladták a szigetet. Átmenetileg Viterboban, a pápai államban kaptak menedéket. VII. Kelemen pápa közbenjárására V. Károly császár jelképes évi bérért, egy vadászsólyom áráért felajánlotta nekik Máltát a környező szigetekkel és Tripolisz erődítménnyel együtt. A johanniták 1524-ben kötöttek ki Máltán, a "méhek szigetén" és ott 1530-tól berendezkedtek. Megbízható erődítményeket építettek és létrehozták az akkori idők legnagyobb kórházát anatómiai és orvosi fakultással. Fényes dicsőséget hozott a rend számára az 1565. május 18-tól szeptember 8-ig tartott ostrom. Szolimán szultán negyvenezer katonája és kétszáz hajója ostromolta a szigetet, amelyet Jean Parisot de la Valette nagymester védett mintegy kilencezer lovaggal és néhány hajóval Garcia de Toledo szicíliai alkirály tízezres seregével szintén segített. A török birodalom katonai hanyatlása ekkor kezdődött. A rend mindenkori nagymesterének a német-római császár hercegi címet, a főmagasságú (eminenciás) megszólítást, a pápa pedig bíborosi rangot adományozott. Napóleon 1798. június 10-én elfoglalta a szigetet és a rend Triesztbe tette át székhelyét. A lovagok egy csoportja ekkor a nagymesteri címet I. Pál orosz cárnak ajánlotta fel. I. Sándor cár viszont erre már nem tartott igényt. Giovanni Battista Tommasi nagymester a lovagokat először Messinába, majd Catániába telepítette át és 1834-ben a Máltai Lovagrend végleg Rómában telepedett le. 1991-ben a rend lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen Máltára. (Ma kb. tízezer tagja van, öt kontinensen öt nagyperjelség, három alperjelség, csaknem negyven nemzeti szövetség. Sok országgal diplomáciai kapcsolatot tartanak fenn, 1990 óta Magyarországgal is, hivatalos küldöttségekkel képviseltet magát az UNESCO-nál, az ENSZ Genfben székelő szervezeteinél és az Európa Tanácsnál.) IV. Frigyes Vilmos porosz király 1852-ben felállította a rend protestáns ágát is.

Johannita lovag a 13. sz. elején

Johannita lovag a 13. sz. végén

Máltai lovag a 16. században

Máltai lovag a 20. században

[szerkesztés] Magyar johanniták

Egy Petronilla nevű nemes hölgy 1135-ben Jeruzsálemben magyar ispotályt rendezett be. Az adásvételi szerződést a magyar remetéken kívül Raymond de La Puy, a johannita rend második nagymestere is aláírta. II. Géza és főemberei 1150 körül Jeruzsálemben egy zarándokházat szereztek és ennek gondozását néhány "kánonok" szerint élő papra bízták. Ez a jeruzsálemi közösség kapta tulajdonul az Esztergom melletti Szentkirályfalvát, hogy felépítse a Szent István királyról stefanitáknak nevezett ispotályos rend hazai központját. A háromhajós templom és a hozzá tartozó ispotály hamarosan elkészült. Eredetileg ezt tartották az első johannita, vagy keresztes konventnek magyar földön, de ma úgy látják, hogy önálló magyar ispotályos rend alapításáról van szó, bár a szerényebb közösség jelző alkalmasabb lenne. (II. Géza szentföldi alapítványának -1147 körül - a tényét alapos érvek felsorakoztatásával kétségbe vonja Bozsóky Pál Gergő OFM. (Keresztes hadjáratok, Agapé kiadó, Szeged, 1995, 189. ol) A johanniták 1138-ban Székesfehérvárott telepedtek le és Mór(Martyrius) esztergomi érsek 1156-ban rendházat épített számukra. II. Géza özvegye, Eufrozina pedig több mint ötven birtokot adományozott nekik.

Rendházaik voltak az egykori királyi Magyarország területén:

• Székesfehérváron (itt volt magyarországi központjuk),
• Esztergomban,
• Csurgón (1217-től),
• Újudvaron (12.-13. század),
• Budaszentlőrincen (a Császárfürdő helyén 1187 körül, ahol ízületi bántalmakat is gyógyítottak),
• Szomolyapusztán (a 13. században),
• Tolmácson (1274-es okleveles adat van róla, az ottani johannita templom 1845-ben dőlt össze),
• Szirákon (a 13.-14. században),
• Sopronban (13.-15. században),
• Bonyhádvarasdon,
• Gyánton(13. században, itteni kereszthajós templomuk alapfalait Wosinszky tárta fel),
• Kaposdadán (szintén a 13. században),
• Bőn (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett, a 15. századig működhetett),
• Győrben (az itteni rendház 1566-ban égett le),
• Faddon (a 14. század második felében működött rövid ideig),
• Szentlőrincen (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett),
• Muraszentmártonban (Sveti Martin na Muri) (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett),
• továbbá Kesztelc és Aracsa nevű egykori rendházaik is voltak a mai Tolna megye területén, ezek pontos helye azonban nem ismert,
• és Óbudától északra is volt rendházuk, illetve
• a Nyulak szigetének déli részén.

Dráván túliak:

• Béla (Bela) (1304-től),
• Pakrác (Pakrac) (1416-tól),
• Gora (Petrinja) (15. században),
• Vrána (Vrana) (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett, egy időben ez volt a magyarországi központi johannita rendház),
• Nekcse (Našice) (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett),
• Luba (Ljubač),
• Szentmárton (Božjakovina) (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett),
• Dubica (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett),
• Csicsán (Čiče),
• Dobsza (Dopsin),
• Dubica (Hrvatska Dubica) (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett),
• Hresztva (Hresno) (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett),
• Szentiván (Ivanec) (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett),
• Lesnica (Lešnik) (a templomosoktól feloszlatásuk után átvett).

Erdélyben:

• Torda (13. század vége)

(A 13. század végén 30 helyen volt rendházuk, hiteles helyként működtek és az Aranybulla hét példánya közül egyet ők őriztek.) Kiválóan helyt álltak az ország védelmében (pl. a tatárjárás idején), kivéve egy esetet. 1247-ben IV. Bélától hűbérbe kapták meg a szörényi bánságot, az Oltig terjedő területeket és Kunország egy részét. A király azt várta, hogy kiváló tapasztalataikat hasznosítva vesznek részt a védelmi rendszer kiépítésében, de ők ezt nem tejesítették, - nem tudni, hogy miért. A rend az Anjou-kat (pl. Károly Róbertet 1312-ben a rozgonyi csatában) támogatta, Luxemburgi Zsigmondot már kevésbé. Ő sem szimpatizált velük. A johanniták hazai működésének a török pusztítás vetett véget.