Jakab Elek

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Jakab Elek (Szentgerice, 1820. február 13. - Kolozsvár, 1897. július 22.) magyar történész, levéltáros

A gimnázium alsó osztályait Székelykeresztúron az unitáriusok iskolájában, a bölcseletet, teológiai és jogi tanulmányait Kolozsváron a református kollégiumban végezte. Egy évig gyakornokoskodott a marosvásárhelyi királyi táblánál, azután 1841-től a kincstárnál Nagyszebenben tiszteletből szolgált 1848. áprilisáig. Szabad óráiban átkutatta az ottani kincstári és fiskusi levéltárt, a szász nemzet levéltárát, a Brukenthal-múzeumot. (1846–47-ben a közügyigazgatósággal Kolozsvárra ment az országgyűlésre s az ügyvédi vizsgát letette). 1847-ben Marosszék táblabíróvá választotta. 1848-ban a magyar szabadságharchoz csatlakozott és Erdélynek május 31-én kihirdetett egyesülését Magyarországgal, mint az ellenzék küldötte vitte hírül a magyar minisztériumnak. Amikor gróf Batthyány Lajos felhívást intézett az államhivatalnokokhoz, hogy lépjenek a honvédek sorába, mint közlegény belépett a 15. (Mátyás) huszárezredbe; e minőségben hét hónapi szolgálatban Bem alatt részt vett az erdélyi és a bánsági hadjáratban; a piski gyõzelem alkalmával hadnaggyá, utóbb főhadnaggyá s a háború vége felé alkapitánnyá léptették elő. Részt vett a gálfalvai, szõkefalvai, medgyesi, nagyszebeni, jádi, piski, zalatnai, mehádiai s temesvári csatákban; egyik alkalommal Bem a harmadosztályú érdemrenddel tüntette ki. 1849. augusztus 17-én Dévánál tette le a fegyvert és mint fogoly ment át csapatával az orosz táborba. Nagyszebenbe vitték és ott 1850. április 26-ig fogva tartották. Jó emberi közbenjárásával szabadult ki, nevét a kincstári hivatalnokok sorából kitörölték és egy ideig szülőhelyére belebbezték. Ekkor kis gazdaságát mûvelte. 1854. november 10-én Kolozsvárra ment, hol a téli hónapok alatt dolgozott és tavaszszal birtokára költözött. 1856-ban állandóul Kolozsvárott maradt és nőül vette az erdélyi királyi főkormányszék levéltári igazgatójának Mike Sándornak Róza leányát.

Gróf Mikó Imrével való viszonyát is folytatván, a nemzeti színház, a gazdasági egyesület és az erdélyi múzeum alapításában közreműködött, valamint Debreczeni Márton Kiovi csata című költeményének kiadásában, az Erdélyi Történelmi Adatok című gyûjtemény szerkesztésében és több életrajz megírásában. E célból a gróf költségén sokat utazott és kutatott az erdélyi levéltárakban. 1861-ben az erdélyi királyi kormányszék levéltárában alkalmazták, ahol 1863-ban aligazgatóvá, 1867-ben igazgatóvá nevezték ki. 1873-ban az unió következtében, törvényileg kimondatván, hogy az erdélyi országos levéltár Budapestre helyeztessék át, ez ügyben a kormány megbízásából tervet nyújtott be a belügyminiszterhez, mire a levéltár fölállításával is megbízatott. A levéltár rendezése érdekében 1874-ben önköltségén beutazta Európa nevezetesebb városait. 1875-ben országos allevéltárnokká s 1893-ban levéltárnokká neveztetett ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1870. május 25-én levelező taggá, 1889. május 3-án rendes taggá választotta. 1872-ben kinevezteték a kolozsvári jog- s államvizsgálati bizottság tagjává. 1875-ben az akadémia levéltárának rendezésével bízták meg, melyet több évi munka után be is végzett. 1875-ben az erdélyi román irodalmi egyesület (Astra) tiszteletbeli s az angol British and foreign Unitarian Association külső levelezõ tagja lett. Az unitárius egyháznak régebb idő óta tanácsosa, a budai m. kir. állami polgári tanítóképző igazgató tanácsosa.

[szerkesztés] Művei

Adatok a XI. zászlóalj történetéhez, tekintettel az erdélyi 1848–49-ki eseményekre. Egy honvéd magánjegyzete. Kolozsvár, 1868. (Névtelenül).
Kolozsvár története. Budapest, 1870., 1888. Három kötet. (Kiadja sz. kir. Kolozsvár város közönsége, oklevéltárral és 36 kőnyomatú tábla rajzzal. Ism. Századok 1869–70., Bud. Szemle XIV. 1869., 1873., LII. 1889., Hon 1871. 166. sz., Turul IV.)
Eszterházy Johanna Gabriella hercegnő. Irta Tissot Marczell franciául, ford. és történeti bevezetéssel ellátva. Pest, 1871. (Ism. Hon 1871. 165. sz.)
A királyföldi viszonyok ismertetése. Pest, 1871., 1876. Két kötet. (Ism. Hon 1872. 257. sz., Románul is megjelent 1871-ben).
Der Kampf der Sachsen für die Überreste des Feudalwesens in Siebenbürgen. Budapest, 1874.
Az utolsó Apafi. Történeti tanulmány. Budapest, 1875. (M. Történelmi Tár XXI.)
Báró Wesselényi Miklós hűtlenségi bűnpöre. Kolozsvár, 1876. Két kötet. (A latin tartalom átdolgozásával. Történelmi bevezetéssel. Különny. a Történelmi Lapokból).
A Ghyczyek Erdély történetében, különös tekintettel a királyi kormányzói intézményre. Budapest, 1876. (Értekezések a tört. tud. körébõl VI. 5.)
A levéltárakról, tekintettel a magyar állami levéltárügyre. Budapest. 1877. (Székfoglaló. Akadémiai Értesítõ 1874.)
Tanulmányok Erdély XVIII. századi történetébõl. Budapest, 1877. (Értek. a tört. tud. kör. VII. 3.)
Emlékbeszéd Szentkirályi Zsigmond felett. Budapest, 1877. (Értek. a társadalmi tud. kör. IV. 6.)
Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára. Budapest, 1879. (Díszes és népies kiadás oklevélár nélkül. Ism. Hon. 207. sz., Figyelő VII., Koszorú, M. Polgár 193. sz., Havi Szemle IV., Századok1880.)
Emlékek a szabadságharc idejébõl, Budapest, 1879.
Kazinczy Gábor irodalmi hatásáról. Budapest, 1880. (Értek. a társad. tud. kör. VI. 3.)
Magyar protestáns egyháztörténelmi monographiák. Budapest, 1881. (Többekkel együtt).
A magyar Fiume. Budapest, 1881.
Szabadságharcunk történetéhez. Visszaemlékezések 1848–1849-re. Budapest, 1881. Kilencz fényny. arcképpel.
A kalendáriumokról. Budapest, 1881. (Értek. a tört. tud. kör. IX. 4.)
Az erdélyi hirlapirodalom története 1848-ig. Budapest, 1882. (Értek. a nyelvtud. kör. X. 9.)
Erdély katonai védereje átalakulása a XVIII. században. Budapest, 1884. (Értek. a tört. tud. kör. XI. 10.)
Aranka György és az erdélyi nyelvmívelõ és kézirat kiadó társaság. Budapest, 1884. (Különny. a Figyelõbõl).
Duka Tivadar könyve Kõrösi Csoma Sándorról. Budapest, 1889. (Értek. a tört. tud. kör. XIV. 2.)
A m. tudom. Akadémia kézirattárának ismertetése. Budapest, 1892.