Dávid Ferenc
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Dávid Ferenc (Kolozsvár, 1510 körül – Déva, 1579. november 15.), az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Tanulmányait 1545 és 1551 között Wittenbergben, és az Odera menti Frankfurtban végezte. Hazatérve, Besztercén iskolaigazgató, Péterfalván lelkész, majd Kolozsváron iskolaigazgató. 1555-től Kolozsvár főlelkésze. Később János Zsigmond erdélyi fejedelem udvari prédikátora lett. Ekkortól kezdett antitrinitárius (későbbi nevén „unitárius”) nézeteket vallani. 1567-ben János Zsigmond a rendelkezésére bocsátotta a gyulafehérvári nyomdát, hogy nézeteit hirdesse.
Több magyar és latin nyelvű művet adott ki, melyekben a humanizmus és a reformáció nézeteit valotta. Jelentős részben az ő tevékenységének köszönhető, hogy Erdély a vallási türelem jelképe lett Európában. 1568. január 6-13 napjain tartották Tordán azt a híres országgyűlést, ahol elsőként Európában határozatot hoztak a vallásszabadság biztosítására: "A prédikátorok minden helyen hirdessék az evangéliumot mindenki az ö értelme szerint; és a közösség ha elfogadja, jó, ha nem pedig senkit ne kényszerítsenek arra amit lelke el nem fogad; de mindenki olyan prédikátort tarthasson, amelyik neki tetszik. Ezért senki az elöljárók közül, se mások a prédikátorokat ne bántsák, a vallásáért senkit ne szidalmazzanak, az előbbi szabályok szerint. Nem engedik meg senkinek, hogy a tanításért bárkit is büntessenek vagy fenyegessenek; mert a hit isten ajándéka, ez hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által." 1571-ben János Zsigmond halála után a katolikus Báthory István lett Erdély fejedelme. Még abban az évben a gyulafehérvári nyomdát visszavette az unitáriusoktól. Az 1572. évi marosvásárhelyi országgyűlés megerősítette a vallásügyi törvényt, de egyben kimondta az újabb hitújítások tilalmát is. Dávid Ferencet ennek a tilalomnak az alapján fogta perbe 1579-ben Báthory Kristóf fejedelem. A hite miatt életfogytiglani fogságra ítélték. A dévai várbörtön foglyaként halt meg.
[szerkesztés] Művei
- Elegia, Scripta ad Eximium D. Franciscum, I. V. Doctorem, ac Vicarium Ecclesiae Albensis in Transsylvania... Maecenatem suum semper colendum. (Hely n. Ezt megelõzi Pesthi Gáspárhoz 1550-ben intézett latin levele. Mindkettõ egész terjedelmében Jakab Elek munkájában. Egyetlen példánya a m. tud. akadémiában.)
- Dialysis Scripti Stancari Contra Primum Articulum Synodi Szekiensis, qui de doctrina controvertitur, conscripta. Claudiopoli, 1555. (Egyetlen péld. a m. n. múzeumban.)
- Responsum ministrorum Ecclesiae Colosvariensis ad scripta varia Martini a Calmancha in Causa Coena Domini edita Colosvarini. Anno 1556. die 25. Julii. (Ism. Archiv des Vereins für siebenb. Landesk. N. F. II. 1857. 249. Schwarz K.; Jakab Elek Dávid F.-nek tulajdonítja; a példány azonban még nem került elõ.)
- Consensus Doctrinae De Sacramentis Christi... Claudiopoli, 1557. (Névtelenûl. Egyetlen péld. a szebeni ev. gymnasiumban.)
- Acta Synodi Pastorum Ecclesiae Nationis Hungaricae in Transylvania... Anno 1558. in oppido Thorda celebratae. U. ott, 1558. (Névtelenûl. Egyetlen péld. u. ott.)
- Az Vrnac Vaczoraiarol Valo közenséges keresztyéni vallas. Colosvarot, 1559. (Névtelenûl. Jakab E. szerint Dávid F. ezen munkának alkotásában is fõ-fõrészes volt. Megvan a m. n. múzeumban).
- Defensio Orthodoxae Sententiae de Coena Domini... (Kolozsvár), 1559. (Névtelenûl. Egyetlen példány Ráth Györgynél Budapesten.)
- Scriptum Francisci Davidis anno Domini 1566. (Lampe, Hist. Eccl. Hungar. 152–154. l.)
- Ejudem Francisci Davidis Responsio ad Argumenta, quibus Hypostasin Spiritus Sancti Petrus Caroli stabilivit. (Lampe, Hist. Eccl. Hungar. 154–158. l.)
- Propositiones in Disputatione Albensi coram Regia Maiestate a D. Georgio Blandrata et Francisco Davidis propositae Limitationi Ministrorum, qui ex Ecclesiis Hungaricis Disputationi interfuerunt. (Kolozsvár, 1566. (Jakab E. szerint ezen könyvecske nem más, mint a Kolozsvárt 1566-ban nyomtatott Catechismus Ecclesiarum Dei-nek «Sententia concors Pastorum et Ministrorum Ecclesiae Dei» czímû melléklete.)
- Catechismus Ecclesiarum Dei in natione Hungarica per Transilvaniam. Claudiopoli, 1566. (Névtelenûl.)
- Disputatio prima Albana seu Albensis, habita 1566. 24. Febr. U. ott, 1566. (Névtelenûl.)
- De Falsa et Vera Vnius Dei Patris, Filii, et Spiritvs Sancti Cognitione Libri Dvo. Albae Juliae, 1567.
- Rövid Magyarazat mikeppen az Antichristvs, az igaz Istenrõl valo tudomant meg homalositotta... Albae Juliae, 1567.
- Rövid Utmutatás az Istennec igeienec igaz ertelmere, mostani szent Haromsagrol tamadot vetélkedesnec meg feytesere es itelesere hasznos es szükseges, Albae Juliae, 1567
- Refvtatio Scripti Petri Melii, quo nomine Synodi Debrecinae docet Johoualitatem, et trinitarium Deum Patriarchis, Prophetis, et Apostolis incognitum. Albae Juliae, 1567.
- Demonstratio Falsitatis Doctrinae Petri Melii, et reliquorum Sophistarum per Antitheses una cum refutatione Antitheseon veri et Turcici Christi, nunc primum Debrecini impressarum... Albae Juliae (1568. Névtelenûl.)
- Refutatio Propositionum Petri Melii non inquirendae Veritatis ergo sed ad contendendum propositarum, ad indictam Synodum Varadinam 22. Augusti Anno 1568. U. ott. (Névtelenûl.)
- Theses Thordae Disputandae ad XIII Diem Nouembris, et in Synodo Varadina die 22. Augusti publicatae. U. ott. (Névtelenûl.)
- Literae convocatoriae ad Seniores Ecclesiarum Svperioris et Inferioris Pannoniae ad indictam Synodum Thordanam ad tertium Marty diem, additis Thesibus ibidem disputandis. U. ott, 1568. (Névtelenûl.)
- Aequipollentes ex Scriptura Phrases de Christo Filio Dei ex Maria Nato Figuratae... U. ott, 1568. (Névtelenûl.)
- Antithesis Pseudochristi cum vero illo ex Maria Nato. U. ott, 1568. (Névtelenûl.)
- Az Szent Irasnac Fvndamentamabol vött Magyarazat az Jesus Cristusrol es az õ igaz istensegerõl. U. ott, 1568.
- De Mediatoris Jesv Christi hominis Divinitate, Aequalitateque libellus. U. ott, 1568. (Névtelenûl.)
- Brevis Enarratio Dispvtationis Albanae de Deo Trino, et Christo Dvplici coram Serenissimo Principe, et tota Ecclesia decem diebus habita. U. ott, 1568. (Névtelenûl.)
- De Regno Christi Liber primus. De Regno Antichristi Liber secundus. Accessit Tractatus de Paedobaptismo, et Circumcisione. U. ott, 1569. (Névtelenûl.)
- Propositiones Francisci Davidis ex Ungarico Sermone in Latinum conversae et in eadem Synodo Varadiensi (Ao 1569.) exhibitae. (Lampe, Histor. Eccl. Reform. in Hung. et Transylv. 228–230 l. és Jakab Elek, Dávid F. életrajzában.)
- Az Váradi Disputacionac avagy vetelkedesnec, az egy Attya Istenrõl es annac Fiaról, az Jesus Cristusról és a szent Lélekrõl igazán valo elõ számlalássa. Kolozsvár, 1569.
- Elsõ Resze az szent irasnac külön külön reszeibõl vöt predicaciocnac az atya istenrõl, ennek kedig az õ fiaról az Ihesvs Christvsrol, es az mi öröcseguncnec peczetirõl az szent lelekrõl. Gyula-Fehérvár, 1569.
- Refutatio Scripti Georgii Maioris, in quo Devm trinvm in personis, et vnvm in Essentia: Vnicvm deinde eius Filium in persona, et duplicem in naturis, ex lacunis Antichristi probate conatus est. (Kolozsvár), 1569. (Blandrata Györgygyel együtt.)
- Könyvetske Az igaz Kerestyéni Keresztségrõl, es a Pápa Antichristusnac Maymozássaról... Kolozsvár, 1570. (Ezen egyetlen anabaptista magyar könyvnek egy ép példánya sem ismeretes; csonkán megvan a m. n. múzeumban.)
- Responsio Pastorum ac Ministrorum Ecclesiarum in Transsylvania, quae vnvm Deum Patrem Christi Jesum Christum filium Dei crucifixum vnvmqu. amborum spiritum confitentur. U. ott, 1570. (Névtelenûl.)
- Az Egy õ magatol való Felséges Istenrõl, es az õ igaz Fiarol, a Nazareti Jesusrol, az igaz Messiasrol, A szent irásból vöt vallástéttel. U. ott, 1571.
- Az egy Attya Istennec, es az õ aldot szent fianac, az Jesus Christusnac Istenségekrõl igaz vallastéttel... U. ott, 1571.
- Literae Convocatoriae, una cum Propositionibus in Synodo Vasarhellyina disputandis ad diem XX. Mensis Septembris, hujus Anni 1571. U. ott.
- Libellus Parvus, XXX Thesibus Blandratae oppositus, in quo disseritur Jesum Christum vocari nunc non posse Deum, cum non sit verus Deus... U. ott, 1578. (Névtelenûl.)
- Confessio Francisci Davidis de Jesu Christo quam ex carcere exhibuit. Regnicolis, paulo ante mortem Thordae, in Transylvania, in conuentu regni 17. April. Anno 1570. (Jakab Elek közli D. F. Emléke cz. munkájában.)
- Isteni dicsiretek, imádságos és vigasztaló énekek. (1575 után kellett megjelennie Kolozsvárt; egyetlen csonka példánya Jakab Elek gyûjteményével került a székelykeresztúri unitárius gimnázium könyvtárába. Ism. Keresztény Magvetõ VI. 94–107. I. V. Nagy János.)
Kézirati munkái: Epistola ad Ecclesias Polonicas, super quaestione de Regno millenario Jesu Christi hic in terris. Albae Juliae 1570; De Justitia, Theses tres, quas Fr. Davidis in aedibus suis in quorundam praesentia caepit quaerere; Articuli Synodi Thordanae ad diem 24. febr. initae A. 1579. Agendái, alkalmi egyházi beszédei és zsoltárfordításai a kolozsvári unitár. fõiskola könyvtárában
[szerkesztés] Róla szóló művek
- Páskándi Géza: Vendégség (dráma), 1970