Ilosvay Lajos

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ilosvay Lajos (Dés, 1851. október 31. – Budapest, 1936. szeptember 30.) kémikus, egyetemi tanár, akadémikus, az MTA alelnöke, országgyűlési képviselő és államtitkár.

Életrajzírója, Szőkefalvy-Nagy Zoltán szerint:

„Lehet, hogy a magyar kémikusok közül volt, aki nagyobb világhírnevet szerzett magának, mint Ilosvay Lajos, nem volt azonban egyetlenegy sem, aki sokoldalúbb lett volna, s aki nagyobb, s főleg hosszabban tartó befolyást gyakorolt volna a kémiai ismeretek hazai terjedésére, a kutatások megszervezésére és a magyar vegyészet fejlődésére.”

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Tudományos munkássága
3 Fontosabb munkái
4 Források
5 Külső hivatkozások
- 5.1 Az interneten elérhető írásai

[szerkesztés] Élete

Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott végezte, majd a budapesti tudományegyetemen gyógyszerészi diplomát, majd bölcsészeti doktorátust, késôbb középiskolai tanári oklevelet szerzett.

1875-76 között Lengyel Béla, 1876-80 között Than Károly mellett volt tanársegéd. Kiváló tudományos munkája miatt 1880-ban hosszabb külföldi tanulmányútra küldték, melynek során Heidelbergben Bunsen, Münchenben Baeyer, Párizsban pedig Berthelot mellett dolgozott. 1882-ben a József Műegyetem meghívta az általános kémiai tanszék élére, Nendtvich Károly utódjául. 1882-től az általános kémia helyettes, 1883-tól nyilvános rendes tanára. 1886-93-ig a kar dékánja, 1901-03-ig a Műegytem rektora volt.

1917-ben nyugdíjba vonult, de megbízott vezetõként tovább vezette a tanszéket 1934-ig (tehát összesen 52 éven keresztül).

1891-től az MTA levelező, 1905-től rendes tagja, 1916–19 és 1925–28 között alelnöke, 1914-től haláláig a Természettudományi Társulat elnöke volt. 1932-ben a Társulat tiszteletbeli tagjává választották és Szily-éremmel tüntették ki.

Jelentős szerepet játszott a kémiai oktatás fejlesztésében. 1910-től 1914-ig kormánypárti országgyűlési képviselő, 1914-17 között a vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkára, 1927-től a felsőház tagja volt.

[szerkesztés] Tudományos munkássága

Kutatói tevékenysége főleg a szervetlen és az analitikai kémia terén volt jelentős. Kimutatta, hogy a levegőben a villámlás hatására nem ózon, hanem nitrogén-oxidok keletkeznek. Megállapította, hogy a vas katalizálja a nitrogén és az oxigén egyesülését. Több szerves gyök kimutatására is ajánlott új reagenseket. A salétromossav kimutatására szolgáló Griess-féle kémszer érzékenységét nagymértékben fokozva megalkotta a Griess–Ilosvay-reagenst. Behatóan foglalkozott vízkémiával, vízelemzéssel is.

Számos tudományos és ismeretterjesztő könyvet és cikket írt, köztük az első magyar nyelvű könyvet a szerves kémiáról. Szerkesztette a Magyar Chemiai Folyóiratot (1897-től), majd a Természettudományi Közlönyt (1906-tól). Számos elhunyt kortársáról írt megemlékezést, többek között Nendtvichről, Than Károlyról, Szily Kálmánról, Eötvös Lorándról és másokról. Református vallású.