Baseball
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A baseball (ejtsd: „bézbóll” a.m. „bázislabda”) egy csapatos labdajáték, amelyet két csapat játszik. A játék során a pitcher névre hallgató labdadobó egy ökölnyi méretű labdát hajít a másik csapat játékosa felé, akinek azt egy ütővel kell megütnie. A játék pontozása futásból és a játékterületen található jelzések (bázisok) megérintéséből adódik. Magát a labdát baseball labdának hívják. Az amerikai angolban a a baseball-t még hardball-nak, azaz „kemény labdának” is hívják. A játék egyik variánsát softball-nak nevezik, ami nagyjából a baseball szabályait követi, de a pl. puhább és nagyobb labdával játsszák (innen az elnevezés, ami magyarul „puha labdát” jelent), illetve a labdát is mindig alulról dobják.
A baseball az amerikai kontinens és Kelet-Ázsia országaiban népszerű. Japánban, a Dominikai Köztársaságban, Kubában, Panamában, Dél-Koreában és egyéb országokban is ez a legnépszerűbb sport. Az Egyesült Államokban a baseballt egyenesen nemzeti sportnak kiálltották ki - a Major League Baseball-liga meccseinek látogatottsága több, mint az összes másik sportágé együttesen. Bár Észak-Amerikában a labdajátékok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek (baseball, kosárlabda és amerikai futball), a baseball népszerűsége olyan magas, hogy a „ballgame” (labdajáték) kifejezést szinte kizárólag a baseballra használják és a „ballpark” (labdajáték pályája) csakis baseball pálya lehet. Az amerikai tévénézők körében azonban az amerikai futball és az autóversenyek nagyobb népszerűséget élveznek.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A játék
[szerkesztés] Általános adatok
A baseballt két kilencfős csapat játssza, akikre általában csíkos mezbe öltözött pályabírók felügyelnek. A Major League játékaiban általában négy pályabírói pozíció található, de a meccs fontosságától függően akár hat, vagy talán csak egy bíró is lehet a pályán.
A játéktéren négy bázis található, amelyeket az óramutató járásaval ellentétes irányban számoznak első, második és harmadik bázisnak. Mindegyik bázis egy 38 cm-es, földből kiemelt négyzet. A negyedik, úgynevezett hazai bázissal együtt a bázisok egy 90 láb (27.4 méter) oldalhosszúságú négyzetet alkotnak. Ezt a csúcsára állított alakot gyémántnak (diamond) is nevezik. A hazai bázis egy ötszögletű gumilemez, amelyet home plate-nek (hazai lapká-nak) is neveznek.
A játékmezőt két részre osztják: az infield (belső mező) a gyémánt határain belül található, míg az outfield (külső mező) ezen kívüli. A gyémánt otthoni bázishoz kapcsolódó két vonala a partvonal - az outfield szélső határait is többek között ezek adják meg.
A játékot kilenc inning-nek nevezett menetben játsszák. Egy inning alatt mindkét csapat egyszer-egyszer kerül sorra, amikor megpróbálhajta a labdát elütni és pontot szerezni, miközben a másik csapat dob és védi a mezőket. A többi csapatjátékkal szemben a baseballnál mindig a védő csapatnál van a lapbda. A csapatok akkor cserélnek helyet, amikor a védő csapat az ütő csapat három játékosát ütötte ki. A meccset az a csapat nyeri meg, amelyik a kilenc inning végén a legmagasabb pontszámmal rendelkezik. Holtverseny esetén a meccs addig folytatódik, amíg az egyik csapat pontelőnyhöz nem jut. A játék elején az otthoni pályán játszó csapat védekezik a mezőn mind a kilenc játékosával, míg a látogató csapat tagjai egyenként kerülnek sorra, hogy üssenek.
A játék mindig a védekező csapat dobó (pitcher) játékosa és a másik csapat ütője (batter) között zajlik. A dobó az otthoni bázis felé dobja a labdát, ahol a csapatába tartozó kapó (catcher) várja az érkező labdát. Kettőjük között helyezkedik el a másik csapat játékosa, az ütő, a két ütődoboz egyikében áll és megpróbálja a kapó felé dobott labdát elütni. A kapó feladata minden olyan labdát elkapni, amit az ütő nem talál el, vagy nem is próbál meg eltalálni. Legfontosabb feladata kézjelekkel a dobó tudomására hozni, hogy mit dobjon és merre. Ha a dobó ezzel nem ért egyet, akkor a fejét nemlegesen rázza - ha elfogadja a jelzést, akkor bólint. A kapó feladata a játék előrehaladtával egyre felértékelődhet, attól függően, hogy a dobó miként reagál a kialakult játékhelyzetre.
Minden egyes fél-inningben az a védő csapat feladata, hogy a másik csapat három játékosát kijuttattassa a játékból. Az a játékos, aki kikerül a játékból, elhagyja a mezőt és várnia kell, hogy az ütéshez újra sorra kerüljön. Sokféle módon lehet a támadó csapat játékosait kijuttatni a játékból: a levegőben kapják el az elütött labdáját, futás közben megérintik a labdával (tag-out), futásra kényszerítésnél megérintik azt a bázist, ahova futnia kellene (force out), vagy három hibás ütése volt (strikeout). Miután a támadó csapatból három játékos játékon kívülre került, a fél-inningnek vége lesz, és a csapatok helyet cserélnek, a védekező fog ütni. Egy teljes inning során tehát mindkét csapatnak van lehetősége támadni és védekezni is.
Az ütő csapat célja az, hogy befusson - a labda helyes elütése után a játékos a következő bázisra (vagy bázisokra) szalad, és ekkor bázisfutó-nak (baserunner) hívjuk. A bázisfutónak mindegyik bázist sorban meg kell érintenie, tehát az ütő feladata az, hogy lehetőséget adjon a többi játékosnak a bázisfutásra, illetve hogy ő maga is bázisfutó legyen. Az ütőnek a labdát a partvonalak közé kell ütnie úgy, hogy a védő csapat játékosai ne tudják őt, vagy a bázisfutókat, kiejteni. Ezt ellensúlyozandó a dobó megpróbál úgy dobni, hogy az ütő minél nehezebben találhassa el a labdát.
Az a bázisfutó, aki körbeszaladt a pályán és a harmadik bázisról beszalad a negyedik, otthoni bázisra, pontot szerez a csapatának. Ha a bekerített baseball-pályánál az ütő a partvonalon belülre, de a kerítésen túl üti a labdát, akkor az lesz a híres home run, azaz hazafutás. Ilyenkor az ütő, és a bázisokon található bázisfutók az összes előttük álló bázist megérinthetik és pontot szerezhetnek.
[szerkesztés] A védekező (mezei) csapat
A játékmezőn található csapat a védekező csapat. Az a feladatuk, hogy az ütő csapatot megakadályozzák abban, hogy befutással pontot szerezzen. A védekező csapat egyik tagja a dobó, aki dobódomb-on (pitcher's mound) áll, illetve a kapó, aki a home plate mögött guggol. A csapat hátralévő hét tagja a játékmezőn bárhol elhelyezkedhet, de az általánosan bevált gyakorlat szerint a belső mező szélén négy infielder áll, míg a külső mezőn kap helyet a maradék három - ők az outfielder-ek.
A dobó fő feladata, hogy a labdát a home plate felé dobja úgy, hogy az ütő játékost kiejtse. A dobók emellett a védelemben is részt vesznek az elütött labdák elkapásában vagy a bázisok védésében. A kapó fő feladata a labdát elkapni akkor, ha az ütő azt nem találta el. A dobóval és az edzőkkel együttműködve a kapó dolgozza ki a játék stratégiáját - ő ajánlja, hogy milyen labdát dobjanak és irányítja a többi mezei játékos helyét. Emellett a kapók felelnek a home plate melletti terület védelméért.
A négy infielder az első baseman-ből, a második baseman-ből, a shortstop-ból és a harmadik baseman-ből áll. Az első és a harmadik baseman a saját bázisuk környékén marad. A második baseman és a shortstop a második bázis két oldalán helyezkedik el, az első és a harmadik bázis felé. Eredetileg a második baseman a második bázis mellett szokott maradni, de ez a pozíció megváltozott, amikor rájöttek, hogy célszerűbb négy infieldert tartani, mint négy outfieldert.
Az első baseman feladata az ütés után az első bázis felé futó játékos kiejtése. Ha az elütött labda földet ér, akkor a többi infielder azt neki dobja át, hogy ő még a futó ütő előtt a labdát a bázishoz érinthesse - ekkor a bázisra a játékos már nem futhat be, és kiesik. (Ha az elütött labdát még a levegőben kapják el, akkor az ütő automatikusan kiesik). Szintén az első baseman kapja el az első bázis felé ütött labdákat, de mivel ez a pozíció nem olyan fárasztó, mint a többi, ide szokták a csapat legerősebb ütőjét tenni. A második baseman a második bázistól jobbra helyezkedik el, és így segíti az első basemant. A shortstop felel a második és a harmadik bázis közötti, kritikus fontosságú területért - a jobbkezes ütők labdái ugyanis általában arra repülnek. Ez a legfárasztóbb védelmi pozíció, úgyhogy egy jó shortstopnak nem kell feltétlenül jó ütőnek is lennie. A harmadik baseman számára legfontosabb képesség egy erős dobó kéz, hogy az arra repült labdákat jó messzire át tudja dobni az első basemannek. A harmadik baseman számára emellett még a jó reflexek is fontosak, mivel az arra repülő labdák általában gyorsabbak, mint a többi infieldernél.
A három outfieldert bal fielder-nek, középső fielder-nek és jobb fielder-nek hívják, és a bal-jobb irányt a kapó szemszögéből nézik. Az összes outfielder közül a jobb fieldernek kell a legerősebb karúnak lennie, mivel neki kell a harmadik bázis felé futókat kiejtendő dobásokat megtennie. A középső fielder nagyobb területért felel, mint a két szélső fielder, úgyhogy neki gyorsnak és mozgékonynak kell lennie, ráadásul erős dobással, hogy az infieldereknek dobhassa a labdát. Ahogy a shortstop eseténél is, a csapatok általában kritikus fontosságúnak tartják a középső fielder pozícióját. A középső fielder emellett az outfielderek vezetője, és a két szélső fielder elsőbbséget kell, hogy adjon neki a repülő labdák elkapásánál.
A fielderek pozícióit a játékszabály nem határozza meg. A játékosok gyakran mozognak a pályán, hogy a kialakult játékhelyzetnek vagy egy adott ütőnek megfeleljenek, és bármikor helyet cserélhetnek egymással.
[szerkesztés] Dobás
Egy baseball csapat számára renkívül fontos a hatékony dobás. A dobás adja ugyanis meg a védekező csapat számára az egyik esélyt arra, hogy az ütőket kiejtsék és a támadó csapat többi tagját a helyükön tartsák. Egy teljes játék során mindkét csapat több száz dobást végez, és a legtöbb dobó a játék vége előtt kifárad. Egy játék során gyakran van szükség több dobóra - a kezdő dobótól a bullpen-ben bemelegítő többi dobóig. A dobókat a többi játékoshoz hasonlóan lehet cserélni, és a szabályok annak nem szabnak határt, hogy egy játékban hány dobó vehet részt. A dobó fő fegyvere a sokféle dobás, amelyeket a pontosság, a sebesség és az elmozdulás alapján kategorizálnak. A legtöbb dobó kettő vagy több féle dobást tanul ki részletesen.
A dobónak a dobás során az egyik lábát mindig a 60 x 15 cm-es dobógumihoz érintve kell tartania, ami a dobódomb tetején helyezkedik el. A dobó így nem léphet egy lépésnél többet hátra, hogy minél nagyobb lendülettel dobhassa el a labdát. Mindezek ellenére egy átlagos Major League dobó akár 145 km/h-ás sebességgel tud dobni; egy pár legendás dobó labdája a 160 km/h-s sebességet is túlszárnyalta. A váll felett ilyen sebességgel labdát dobni nem túl természetes dolog, és az emberi izmoknak sem tesz jót - a dobók gyakran lesérülnek, úgyhogy a baseball csapatoknak mindig több dobójuk van.
[szerkesztés] Az ütő csapat
Az ütő csapat célja, hogy befutásokkal pontot szerezzen. Az ütő csapat a lineup-nak nevezett sorrendben küldi a kilenc játékosát ütni. Minden egyes csapat a játék elején határozhatja meg az ütési sorrendet, és ezen nem is változtathat - kivéve, ha játékoscserét hajt végre. A cserejátékos a sorrendben ugyanazt a helyet foglalja el, mint akit lecserélt, viszont a mezőn nem kell ugyanabban a pozícióban játszania. Miután mind a kilenc játékos ütött, a sor a lineup első játékosával újra kezdődik. A sorrendnek nem megfelelő ütést a szabályzat tiltja (bár megesik, hogy ezt a szabályt nem tartják be, és csak akkor szankcionálják, ha a védő csapat egyik tagja erre felhívja az egyik bíró figyelmét). Amint egy bázisfutó visszaér a home plate-re, akkor a csapatjának pontot szerez, és kikerül a játékból, amíg a lineup-ban újra sorra nem kerül. Egy bázisfutó csak egyetlen egyszer futhat körbe ütésenként, úgyhogy csak egyetlen egyszer szerezhet pontot.
Amikor az ütő megfelelően találja el a labdát, akkor tovább kell szaladnia az első bázisra, ahol megállhat, vagy ahonnan továbbszaladhat a másodikra. Azt a sikeres ütést, amelynek köszönhetően a játékos az első bázisig jut single-nek hívják. Ha azonnal a második bázisig tud szaladni, akkor az már double, és ha egészen a harmadikig, akkor az a triple. Azt az ütést, amelynek köszönhetően az ütő egyszerre tud a három bázison át hazaszaladni, home run-nak hívják - még akkor is, ha a labdát történetesen nem ütötte át a kerítés felett. Amint egy bázisfutó elért egy bázist, akkor bármikor továbbhaladhat, nincsen továbbfutási kötelezettsége - kivéve, ha a bázisa felé megindult egy másik futó.
Az eltalált labdának más neve van attól függően, hogy miként repült tovább. Fly ball-nak, repülő labdának hívják azt, amikor a labda repülés közben ívet írt le, és az egyik fielder a labdát a leszálló ágban kapja el. A line drive, vagy egyenes labda, olyan, hogy szinte a földdel párhuzamos repülés közben kapják el. Azt a labdát, amit nem a levegőben kapnak el, hanem még azelőtt a földre pattan, hogy egy infielder elkaphatná, ground ball-nak, földi labdának hívják.
Ha az ütő és a többi futó mind megállt egy bázisnál vagy pedig kiesett, akkor a labda visszakerül a dobóhoz és a következő ütő lép a home plate-hez. Ez addig folytatódik, amíg három játékos ki nem esik - ekkor a bázisokon található összes futó kiesik. A bázisokon található játékosok számáért nem jár pont, és kezdetét veszi a következő fél-inning. Miután a másik csapat is a saját sorrendje szerint ütött, amíg három játékosa ki nem esett, az első csapat ütési sorrendje onnan folytatódik, ahol korábban abbamaradt.
[szerkesztés] Ütés
Minden ütő játékos többször próbálhatja meg az irányába dobott labdát eltalálni. A dobó a home plate felé dobja a labdát, miközben az ütő az ütődobozban (batter's box) áll. Minden egyes dobásnál az ütőnek gyorsan el kell döntenie, hogy a felé dobott labdára suhintson és így megpróbálja eltalálni. A dobott labda nagyon gyorsan érkezik, úgyhogy ezt a döntést a pillanat törtrésze alatt kell megtenni. A döntésnél az ütő főleg azt mérlegeli, hogy a dobott labda a strike zóná-ba fog-e érkezni. Ez a zóna pontosan a home plate felett van, az ütő térdei és alkarjai között. Az ütő játékos a labdára suhintás helyett úgy is játékba hozhatja a labdát, ha az ütőt a home plate felett tartva egy kicsit lepattintja a labdát, ami így általában nem repül messzire, hanem a földön pattog. Ezt a lepattintást bunt-nak hívják.
Ha az ütő egy dobott labda felé suhint, de azt nem találja el, akkor kap egy strike-ot. Ha az ütő nem suhint, akkor a home plate bíró dönti el, hogy a labda a strike zónán belül volt-e. Amennyiben igen, úgy a játékos strike-ot kap - ha nem, akkor a bíró labdát mond. Az adott ütő labdáit és a strike-jait számolják, és ezek aránya meghatározhatja, hogy a dobó milyen labdát fog dobni (három labda, nulla strike-nál például a dobó valószínűleg egy olyan labdát fog dobni, ami a strike zónán belül lesz, mert egyébként az ütőnek négy labdája lenne. Négy labdábál az ütő tovább sétálhat az első bázisra).
Ha az ütő a labda felé suhint és megérinti a labdát, de az nem marad a partvonalak között, akkor azt hibás labdának, foul ball-nak hívják. Az ütőt egy ilyen hibás labdáért strike-kal büntetik, kivéve, ha már két strike-ja van. Ez alól a szabály alól az a kivétel, ha a hibás labda egy bunt eredménye - ekkor a két strike mellé az ütő kap egy harmadikat is, és kiesik. Ha egy ütést hibás labdának ítélik meg, de a védő csapat egyik tagja még azelőtt kapja el, hogy a földet érné, akkor az ütő azonnal kiesik. Ha az ütő suhintás közben megérinti a labdát, de az földetérés nélkül a kapó kesztyűjébe kerül, akkor azt hibás ütésnek, foul tip-nek hívják, és az ütő kap egy strike-ot (még akkor is, ha már két strike-ja van.)
A harmadik strike-nál az ütő kiesik: ez a strikeout. A negyedik labdánál az ütő továbbmehet az első bázisra anélkül, hogy kiejthetnék (gyakorlatilag a védő csapatot ezzel büntetik a „hibás” dobásokért). Ezt sétálásnak (walk) is hívják.
Ha az ütő a labdát a partvonalakon belülre üti, akkor bázisfutó-vá válik, és biztonságban kell az első bázisra jutnia. Az ütőnek az első bázis felé futáskor el kell dobnia az ütőjét, mert egyébként az lelassítaná és a fieldereket is veszélyeztetné.
Ha a dobó, véletlenül vagy direkt, de a baseball ütőt kivéve eltalálja az ütő játékost, akkor a bíró büntetésből az első bázisra sétáltatja az ütőt.
[szerkesztés] Bázisfutás
Minden ütő célkitűzése az, hogy ő maga is bázisfutó legyen (például egy hibátlan ütés vagy sétálás után), vagy pedig hogy a többi bázisfutót segítse. Amint egy ütő sikeresen az első bázisra kerül, akkor addig azon a bázison maradhat, amíg a következőre nem próbál szaladni, futásra nem kényszerítik vagy vége nincs a fél-inningnek. A második és harmadik bázison álló futók pontszerzési helyzetben vannak, hiszen egy egyszerű ütés után, még egy single-nél is pontot szerezhetnek.
Az a futó, aki egy bázishoz ér, biztonságban van és nem lehet kiejteni. A bázisfutók a következő bázisra akkor mehetnek tovább, ha egy hibátlanul elütött labda földet ér. Ha a repülő labdát még a levegőben kapják el, akkor a futóknak vissza kell térniük a kiinduló bázishoz és megérinteni azt. Ezután a saját felelősségükre még megpróbálhatnak tovább menni.
A bázisfutók azt is megpróbálhatják, hogy dobás közben előreszaladnak bázist lopni. A dobó játékos ezt úgy akadályozhatja meg, hogy nem az ütő felé dobja a labdát, hanem az egyik infieldernek. Ha a bázisfutó sikeresen megérinti a bázist, és így biztonságba kerül, azt pick-off-nak hívják. Ha a futó biztonságba érése előtt azonban az infielderek a labdával megérintik a bázist, akkor a futó kiesik, mert lopás közben elkapták (caught stealing).
A baseball pályák kis mérete miatt nagyon sok, csupán pillanatokon múló bázisfutás látható. Egy sikeres bázisra csúszás az egész játék kimenetét befolyásolhatja. Általában a bázisfutás a játék egyik taktikai eleme, és sikeres kivitelezéséhez a futók (és az edzők) jó döntéshozása szükséges, amely során az előrehaladás lehetőségét mérlegelik a kiesés esélyével szemben.
[szerkesztés] Inningek és a győztes eldöntése
Egy inning akkor befejezett, ha mindkét csapat játszott védőként és támadóként is (a vendégcsapat előbb kerül az ütőhöz, mint a hazai csapat). Egy szokványos játék kilenc inningből áll, de néhány liga (például Amerikában a középiskolai baseball) csak hetet játszik le. Az utolsó inning végére a több pontot szerzett csapat nyer. Ha a hazai csapat vezet a nyolc és feledik inningben, akkor ők a győztesek, és az utolsó fél inninget nem játsszák le. Ha a hazaiak döntetlenben vannak az utolsó inningben, és pontszerzéssel átveszik a vezetést, akkor a játéknak azonnal vége van, amint a győztes futás a hazai lapkához ér; azonban, ha az utolsó ütő hazafutást üt, akkor ő és az összes bázisfutó pontot szerezhet.
Ha mindkét csapatnak ugyanannyi pontja van a játék végére, a döntetlen (tie) elkerülése végett extra inningeket lehet lejátszani. Ezekből bármennyi lehet, amíg valamelyik csapatnak több pontja nem lesz az inning végére. A hazai csapat azonban mindig válaszolhat, ha a vendégcsapat jobban áll egy fél-inningben; ez egy kis taktikai előnyt jelent a haziaknak. Elméletben egy baseball-meccs a végtelenségig mehet így, gyakorlatilag persze egyszer véget ér. Ezt segítendő, egy meccs véget ér, ha mindkét csapat kifogy a cserékből. A Major League leghosszabb játéka 26 inningből állt (1920, május 1.) a Brooklyn Robins és a Boston Braves összecsapásán. Két kisebb kaliberű csapat, a Pawtucket Red Sox és a Rochester Red Wings egy 33 inninges mérkőzést játszottak le 1981-ben.
A Major League keretein belül döntetlen csak akkor fordulhat elő, ha a körülmények lehetetlenné tették a további játékot. Egy döntetlen játék nem számít hivatalosnak addig, amíg később be nem fejezik, vagy újra nem játsszák; a játékosok egyéni statisztikái azonban a döntetlen esetén is tovább számolhatók. A zord időjárás megrövidítheti a meccseket, de ahhoz, hogy egy meccs érvényesnek számítson, legalább 5 inningnek lejátszva kell lennie (4 és fél is elég, ha ekkor a hazai csapat vezet). Ritkán ugyan, de egy játékot büntetésből is el lehet veszíteni (például, ha valamelyik csapat nem jelent meg a meccsen, általában 9-0 vereséget szenved).
Minden fél inning közt egy rövid szünet van, ilyenkor veszi át a helyét az új védőcsapat, a dobó pedig bemelegít.
[szerkesztés] Cserék
A csapatok bármelyik játékosukat lecserélhetik akármikor, amikor a labda nincs játékban (dead ball = halott labda). Egy ütőjátékost felváltó csapattagot pinch hitter-nek neveznek, ehhez hasonlóan, például egy bázisfutó cseréje lesz a pinch runner. A lecserélt játokosok már nem állhatnak vissza a játékba.
Elterjedt dolog, hogy egy dobót néhány inning után felvált egy relief pitcher (könnyítő dobó): mivel a dobás nagy összpontosítást és sok gyakorlatot igénylő képesség, a dobók többsége viszonylag gyenge ütő; amikor az adott dobó ütőjátékosként tevékenykedne, leváltják. Később, amikor újra védekezésbe áll a csapat, ezt a pinch hitter-t cserélik le egy dobóra. Sok amatőr liga engedélyezi a kezdő játékosoknak, hogy visszatérhessenek a játékba csere után is, sőt, gyakran nyílt és szabad cseréket is alkalmaznak, ezzel elősegítve a magas részvételi arányt (hiszen így a magas tagszámú csapatok közül is játszhat egy meccs alatt mindenki).
A legtöbb csapat felépítése a következő: • 5 nyitó dobó (starting pitcher) • 7 Reliever (Long Reliever, Middle Reliever, Left Handed Specialist, Set-up man, Closer) • 2 kapó (starter és sub) • 1 első baseman • 1 második baseman • 1 harmadik baseman • 1 shortstop • 1 bal fielder • 1 jobb fielder • 1 középső fielder • 4 kispados (bench players) (sub, pinch hitter, pinch runner, de általában 2 extra infielder és 2 extra outfielder)
[szerkesztés] További résztvevők
Minden egyes csapatot egy manager (menedzser) irányít, aki felel a játékosok helyzetének beosztásáért a pályán, meghatározza az ütési sorrendet, eldönti, hogyan cseréljen a csapat egy meccsen, de legfőképpen kitalálja a stratégiát a játék folyamán. A managereket az edzők (coaches) segítik, akik a játékosok képességeit fejlesztik. Amikor egy csapat ütőnél van, a manager és/vagy az edző(k) a kijelölt helyükre állnak (coach’s box); innentől első, illetve harmadik bázis edzőknek hívják őket (first and third base coach). Feladatuk segíteni a játékosnak eldönteni, hogy fusson-e, vagy sem, valamint jeleznek az ütőknek és a futóknak. A baseball egyedinek számít abban a tekintetben, hogy a manager és az edzők is a játékosokéhoz hasonló számozott mezt viselnek.
Minden baseball-meccsen található egy, vagy több bíró, akik a szabályok betartására ügyelnek. Ha legalább egy bíró van játékban, akkor ő a kapó mögé áll, ahonnan jó rálátása van a strike zónára, és így meg tudja állapítani a dobásokról, hogy az ball, vagy strike. A többi bíró általában a bázisok közelében áll, átlátva a mezőn történő cselekvéseket. A Major League-ben négy bíró működik, mindegyikük egy-egy bázisnál. A nagyon profi meccseken már hat bíró figyel a játékra, négy a bázisoknál és kettő az outfield partvonala (foul line) mentén.
 |
Ez a sportról szóló lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
[szerkesztés] A baseball egyedüli jellemzői
[szerkesztés] Az idő
[szerkesztés] Az egyén és a csapat
[szerkesztés] Stratégia és célok
[szerkesztés] Statisztika
[szerkesztés] Történelmi áttekintés
Nehéz nyomonkövetni a baseball eredetét a különféle ütős labdajátékok között. Ugyanakkor többnyire egyetértenek a szakértők, hogy a modern baseball a rounders-hez és a kriketthez hasonló korábbi brit és ír labdajátékokon alapuló amerikai találmány. A sportot ismereteink szerint legkorábban egy 1744-ben megjelent brit publikációban említik, melynek szerzője John Newbery, címe pedig A Little Pretty Pocket Book (Egy aranyos kis zsebkönyv). Egy base-ball-t játszó fiúkat ábrázoló fametszet található benne (hasonlóságokat mutat a modern játék felállásával, ugyanakkor számottevően különbözik tőle), valamint a sport rímekbe foglalt leírása.
1791-ben egy helyhatósági rendeletben utalnak először az amerikaiak a játékra. Pittsfield városi tanácsa indítványozta, hogy a báseball-játékot tiltsák be új ülésterem 80 yard-os körzetében.
Az addigra már népszerű sportnak már nagy szüksége volt arra a szabálykönyvre, amely 1845-ben jelent meg. Ez volt az úgynevezett Knickerbocker Szabályok, ezekből alakultak ki a játék mai szabályai. Ennek szerkesztésében és kiadásában Alexander Cartwright vállalt jelentős szerepet.
Based on work by 