Szónoki beszéd
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A szónoki beszéd vagy beszéd célja, hogy segítségével a szónok megnyerje ügyének a hallgatóságot. Az antik retorikában az ügyek alapján két beszédfajtát különböztettek meg: gyakorlatit és művészit. Arisztotelész figyelembe vette rendszerében a szónok, a beszéd és a hallgatóság hármas kapcsolatát. Ennek megfelelően alakultak ki a különböző típusok:
- Törvényszéki beszéd, amely a törvénykezési gyakorlatban kialakult szokásokat követi, a jog területén használatos. Ezzel a bírákat kell a szónoknak befolyásolnia.
- Tanácskozó beszéd, tanácskozásokon, gyűléseken, a parlamentben megtárgyalandó kérdésekkel kapcsolatos, a döntések, határozatok meghozatalában játszik szerepet. Az elmondott beszédekkel a hallgatóságot, a közönséget kívánja a saját nézőpontja mellé állítani, saját gondolatainak megnyerni.
- Szemléltető beszéd ünnepi alkalmakon elmondott emlékező vagy dicsérő beszéd. Itt a szónok feladata értékelés, méltatás, beszédével a hallgatók érzelmeire hat legfőképpen.
E három szövegtípus a későbbi korokban módosult, s alapvetően a retorikai szövegtípusokhoz az alábbiak tartoztak: politikai, törvényszéki és egyházi szónoki beszédek (prédikációk), ünnepi és alkalmi beszédek. A szónoki beszéd előkészítése és előadása Cicero szerint öt feladatot ró a szónokra. Ezek a következők:
- feltalálás (vagy feltárás, inventio)
- elrendezés (dispositio)
- kifejezés (vagy megfogalmazás, stílus, elocutio)
- előadás (pronuntiatio)
- memoria (azaz kívülről való megtanulás).
A szónoki beszéd alapvetően két jól elkülönülő részből áll: egyrészt a tényeket közléséből, másrészt érzelmi ráhatást biztosító eszközökből. A beszéd megszerkesztésekor további tagolásra van szükség. Ebben általánossá vált felosztás: A beszéd részei:
- principium (bevezetés vagy exordium)
- narratio (elbeszélés)
- /esetlegesen/ egressus (kitérés)
- propositio (témafelvetés)
- argumentatio (érvelés)
- bizonyítás (confirmatio)
- refutatio, (cáfolás)
- peroratio (befejezés, epilogus)
A kitérő nem kötelező, csak lehetséges szerkezeti rész. Ha a beszédeket hármas tagolásúnak tekintjük - általánosan, mint szövegegységet -, akkor a bevezetés és befejezés közötti részeket tárgyalásnak nevezzük.
