Svetozar Boroević

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Svetozar Boroević császári és királyi vezértábornagy

Svetozar Boroević von Bojna (1856. december 13.-1920. május 23.) az Osztrák-Magyar Monarchia egyik katonai vezetője az I. világháború alatt. Sikeresen védekezett a többszörös orosz túlerővel szemben a keleti fronton, majd az olasz haderővel szemben az olasz fronton is. Az első nem német származású hadseregtábornok (marsall) az Osztrák-Magyar Monarchiában.

[szerkesztés] Katonai pályafutásának kezdete

Boroević szerb ortodox családban született Horvátországban, a Kostajnica városhoz közeli Umetic faluban. Az általános iskola elvégzése után Kemenitzbe, majd Grazba költözött, ahol katonai tudományákat tanult. Boroević belépett a hadseregbe, ahol gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1872-ben tizedes, 1875-ben hadnagyi rangot szerzett. Bosznia-Hercegovina okkupációjakor kiemelkedő érdemeket szerzett.

1887 és 1891 között az újoncok kiképzésével foglalkozott, egészen 1892-ig, aamikor őrnagy rangot kapott. 1897-ben ezredesi rangot szerzett, majd kinevezték a 7. hadsereg parancsnoki testületébe 1898-ban. Ezt a tisztségét egészen 1904. februárjáig látta el. 1889-ben megházasodott, 1905-ben elnyerte a von Bojna nemesi címet. 1912. áprilisában megkapta a 6. hadsereg parancsnoki tisztségét.

[szerkesztés] Az I. világháború kezdete

A háború kitörésekor a 6. hadsereg parancsnokaként, a keleti fronton állomásozott. 1914. szeptemberében megkapta a 3. hadsereg parancsnokságát, októberben csapatival felszabadította az ostromlott przemysli erődöt. A győzelem azonban megkésett volt, az orosz csapatok gyors előrenyomulása miatt Boroević 3. hadserege visszavonult Limanova környékére, a Duklai havasokhoz. Az egyre erősődő orosz csapások a 3. hadsereget megtörték, az oroszok 1915. márciusában terveket készítettek elő Magyarország elfoglalására. Boroević szorongatott hadseregét csak német csapatokkal sikerült megerősíteni. 1915. májusában a sikeres Gorlicei áttörés után elhárult az orosz betörés lehetőségének veszélye az Osztrák-Magyar Monarchia számára.

[szerkesztés] Az olasz fronton

Boroevićet 1915. május 25-én az olasz frontra irányítottak át, miután Olaszország 1915. május 23-án hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. Boroević átvette a keletről az Isonzóhoz irányított 5. hadsereg irányítását, és megkezdte az Isonzó mentén egy védelmi zóna kiépítését. Boroević sikeresen feltartóztatott 11 olasz támadást, mely az isonzói frontvonal áttörését célozta volna. Boroević eredményesen használta ki a hegyvidéki terep adottságait, a többszörös túlerővel rendelkező olasz csapatok a gyengébben felszerelt monarchiabeli csapatok ellen startégiai győzelmet nem tudtak elérni, és ez főképp Boroević katonai tudásának volt köszönhető. Boroevićet, miután sikeresen védekezett a XI. isonzói csata során, így visszaverve az olasz támadást, az Osztrák-Magyar Monarchiában az „Isonzó lovagja” megtisztelő címmel tüntették ki, a katonái pedig „a mi Svetónk”-ként (Naš Sveto) nevezték el.

1917. augusztus 23-án az olasz front általános parancsnokának, majd 1918. február 1-én hadseregtábornoki rangot kapott. Számos kitüntetést kapott élete során, így a Mária Terézia Katonai Érdemrend és a Pour le Mérite megtisztelő cím birtokosa is volt.

[szerkesztés] A háború után

Miután a monarchiabeli csapatok a Piavénál vereséget szenvedtek, az antant előretörő csapatai visszafoglalták a Caporettói áttörés során a központi hatalmak által elfoglalt olasz területeket, a Monarchia széthullása után Boroević visszavonult a hadseregtől. Felajánlotta szolgálatait Belgrádban a formális horvát állam képviselőinek, de nem üdvözölte az új állam: a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság létrejöttét, így Ausztriába költözött és egy Klagenfurtban lévő kórházban halt meg 1920-ban. A holttestét Bécsbe szállították át, ahol katonai tiszteletadással temették el.