Nabú-naid

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Nabú-naid (uralkodott Kr. e. 556. – Kr. e. 539.) az Újbabiloni Birodalom utolsó, talán legkülönösebb királya volt. A korabeli források többnyire őrültnek állították be, a holt-tengeri tekercsek egyike különös betegségéről ír, de benne tisztelhetjük az egyik első múzeumalapítót és régészt is, aki valószínűleg balul kiütő reformjaival vívta ki az utókor megvetését.

[szerkesztés] Előélete

Hérodotosznál az 585-ös méd–lüd békekötés tárgyalásánál felbukkan a „babülóni Labünétosz”, aki a közvetítő szerepét játszotta. A történetírás atyja később, a perzsa I. Kürosz kapcsán ismét említ egy Labünétoszt, aki viszont Babilon királya. Ez utóbbi nyilvánvalóan Nabú-naid, az viszont nem tudható bizonyosan, hogy azonos-e a közvetítővel.

Az mindenesetre tudható, II. Nabú-kudurri-uszur és Nergál-sar-uszur udvarában szolgált; feltételezhető, hogy szintén Nabú-kudurri-uszur veje volt. Közvetlen elődjéről, Lábási-Mardukról propagandája igen sötéten nyilatkozott, amivel talán valamiféle szellemi visszamaradottságra utalhatott.

[szerkesztés] Egy erős anya

Apja, Nabú-balasztu-iqbi maga is tanult udvari méltóság, Harrán helytartója, édesanyja, Adad-Guppi pedig a harráni Szín-templom papnője volt. Mivel a hölgy rendkívül sokáig (102-104 évig) élt, elképzelhető, hogy rokonságban állt az asszír uralkodóházzal is. A leletekből kiszámítható, hogy Kr. e. 648 körül született, és Kr. e. 547 körül halt meg. Fiára rendkívül nagy befolyással lehetett, ugyanis – azon túl, hogy sztélét állíttatott az emlékére – uralkodói pompával rendezett számára temetést.

[szerkesztés] A Szín-reform

Nabú-naid uralkodásának első éveit nyugati hadjáratokkal töltötte. Harráni feliratából kiderül, hogy Szín holdisten felszólítására kezdett az istenség templomának (Éhulhul) újjáépítésébe. A feliratok elég enigmatikusan fogalmaznak, de feltételezhető, hogy a papság elégedetlenséget, lázongást szított, ami – talán járvány okozta – népességcsökkenéshez vezetett. A felkelés oka valószínűleg a templomok felett megerősített királyi felügyelet, illetve esetleg a Marduk-kultusz háttérbe szorítása állt Szín holdisten tiszteletének javára. A király uralkodása végén valóban restauráltatta a harráni és uri Szín-szentélyt, En-nigaldi-Nanna nevű lányát pedig ez utóbbi papnőjévé tette ősi, akkád korba visszanyúló hagyományt felelevenítve. Mindazonáltal a többi szentély nem szenvedett jelentősebb kárt, a király azok számára is rendszeres adományokkal szolgált. (Sőt, a templomfelújítások közben jelentős régészeti felfedezéseket tett, amelyek eredményeit Babilonban ki is állíttatta.) Nabú-naid valószínűleg nem törekedett a Szín-kultusz kizárólagossá tételére.

[szerkesztés] Az ismeretlen évek

A lázadás végeztével (talán Kr. e. 552 körül) 10 évre az arabok közé költözött, és a Temá’-oázistól Jathribig (Medina) terjedő területen tartózkodott – sőt talán uralkodott is. Kr. e. 541 táján hazatérve átvette az irányítást az addig teljhatalmú helyetteseként ténykedő fiától, Bél-sar-uszurtól (a bibliai Baltazár, Boldizsár, Bélsaccár), és véghezvitte a harráni templom újjáépítését.

[szerkesztés] A perzsa veszedelem

A harráni építkezést az tette lehetővé, hogy a perzsa Kürosz leszámolt a médekkel, majd Lüdiában hódított. Ezek után azonban Babilónia ellen fordult. Nabú-naid felkészült a támadásra, de a perzsák elsöpörték. Opisznál győztek Kürosz seregei, majd ellenállás nélkül bevonultak Szipparba és végül Babilon városába. Bél-sar-uszurt megölték – erről a Biblia is megemlékezik, ld. a híres „mené, mené, tekél, ufarszín/parszin” jelenet –, apja azonban valószínűleg életben maradt, és perzsa fogságban halt meg.

Kürosz nem rombolta Babilon városát, sőt a források szerint örömujjongással fogadták. A perzsa birodalomalapító fő helyi támogatói a Marduk-papok voltak, akik az utolsó káld király ellen hangolták a közvéleményt. Nabú-naid, a tudós reformer nevét kitörölték feliratairól.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Források, hivatkozások

Biblia. S. l., Szent István Társulat, s. a. (katolikus)
Csabai Zoltán: Egy babiloni magánarchívum házbérleti szerződései. In: Sic Itur Ad Astra, 2005/2-3. pp. 78-108.
Dandamaev, M. A.: Neo-Babylonian Society and Economy. In: Boardman, J., et. al., eds. The Cambridge Ancient History, vol. III/2. Cambridge, Cambridge University Press, 1991. pp. 252-275
Hérodotosz: A görög-perzsa háború. S. l., Osiris, 1997.
Kalla Gábor: Mezopotámiai uralkodók. S. l., Kossuth, 1993. (A világtörténelem nagy alakjai)
Komoróczy Géza: Arany fej, agyaglábú szobron. Az asszír világbirodalom széthullása. In: Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Bp., Századvég, 1992. pp. 108-182
Komoróczy Géza: Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódoltságig (2). Terebess Ázsia E-Tár
Ókori keleti történeti chrestomathia. Szerk.: Harmatta János. Budapest, Osiris, 2003. ISBN 963-389-425-5; ISSN 1218-9855 Lásd még itt
Oppenheim, A. Leo: Az ókori Mezopotámia. Bp., Gondolat, 1982.
Roaf, Michael: A mezopotámiai világ atlasza. Budapest, Helikon - Magyar Könyvklub, 1998. ISBN 963-208-507-8; ISBN 963-5487-90-8 Lásd még itt
Wiseman, D. J.: Babylonia 605 – 539 BC. In: Boardman, J., et. al., eds. The Cambridge Ancient History, vol. III/2. Cambridge, Cambridge University Press, 1991. pp. 229-251