Moai

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Rano Raraku-i moai

Moainak (kiejtés: moáj) nevezzük a Húsvét-szigeten található kőszobrokat. A legtöbb moait egy darabból faragták, de némelyik fejen egy különálló, pukaunak nevezett korong is elhelyezkedik. A 600-nál is több ismert moai a sziget partvonalának teljes hosszán szerteszóródva helyezkedik el. Legtöbbjüket a Rano Rarakuból bányászott szikladarabokból készítették. A bányában közel 400 további, befejezetlen moai található.

A jelek arra utalnak, hogy a munkát hirtelen hagyták abba, sok a sziklából csak félig kifaragott szobor. A szigetlakók gyakorlatilag az összes befejezett moait felborították, miután a szobrok készítése abbamaradt.

Moai a Húsvét-szigeten

Bár a szobrokat általában fejekként említik, sokuknak van válluk, karjuk és törzsük is, melyeket az idők során betemetett a föld. Jelentésük mind a mai napig tisztázatlan, és számos elméletet állítottak fel velük kapcsolatban.

A legelterjedtebb vélekedés az, hogy a szobrokat a sziget polinéz lakói faragták 1000 évvel ezelőtt vagy még korábban. Az elmélet szerint a szobrok vagy a szigetlakók halott felmenőit ábrázolják egyfajta síremlékként, vagy fontos, a szobrok készítésekor még élő személyiségeket, esetleg a készíttető család státuszát szimbolizálják. A moai készítése valószínűleg rendkívül sokba került. A szobor kifaragása évekig tartó munkát igényelt, és ezután a kész moait helyére is kellett szállítani (gyakran a sziget másik végére).

Nem ismert, pontosan hogyan szállították a kőszobrokat, de az szinte biztos, hogy faszánokat vagy görgőket használtak hozzá. Vélhetően a szállításhoz szükséges faanyag mértéktelen felhasználása vezetett a sziget erdejeinek teljes kiirtásához. Ez azt is megmagyarázná, miért maradt olyan hirtelen abba a kövek kibányászása.

A sziget legendái szerint egy törzs főnöke új otthont keresett. A helyet, amelyet választott, ma Húsvét-szigetként ismerjük. Halála után fiai felosztották egymás között a sziget területét. Valahányszor egy törzsfőnök meghalt, egy moait helyeztek el a sírjánál. A szigetlakók úgy hitték, ezek a szobrok megőrzik a halott főnök manáját. Remélték, ha a mana a szigeten marad, jó sors vár rájuk, elegendő lesz az eső és bő a termés. Mivel a legenda nagyon hosszú időn keresztül terjedt kizárólag szájhagyomány útján, lehetséges, hogy az évszázadok folyamán jelentősen megváltozott a tartalma.