Konvergenciakritériumok
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A konvergenciakritériumok az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés 121. paragrafusában felsorolt feltételek, amelyeket az EU-tagállamoknak teljesíteniük kell az Európai Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszába való belépéshez és az euró bevezetéséhez. A kritériumok célja, ahogy már a nevükben is szerepel, az uniós országok gazdaságának egymás felé való konvergálása és stabilitása, amelyek egy monetáris unióhoz feltétlenül szükségesek.
A kritériumok a következők:
- Az infláció rátája nem lehet 1,5%-nál több a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának átlagánál.
- Az éves költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3%-át; a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60%-át.
- A tagállam nemzeti valutájának árfolyama a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszába lépést megelőző két évben nem lépheti át a második szakaszban megállapított árfolyamsávot. A gyakorlatban ez azzal is jár, hogy az adott országnak be kell lépnie az Európai Árfolyammechanizmusba (ERM).
- A hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb 2%-kal lehet több, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam államkölcsöneinek átlagos kamatlába.
A konvergenciakritériumokat számos közgazdász részéről érte kritika. Ők úgy vélik, hogy az országok gazdaságának egészséges fejlődéséhez olykor szükség van az egyensúlytól való eltávolodásra (például 3%-nál magasabb költségvetési deficitre vagy inflációra) – ezért szerintük a konvergenciakritériumok éppen eredeti céljaikkal, a stabilitással és a konvergenciával ellentétes hatást érhetnek el.
1999 óta a Gazdasági és Monetáris Unió több tagállama, köztük Németország és Franciaország is megsértette a konvergenciakritériumokat, büntetést azonban nem kaptak ezért. Félő, hogy ez a hozzáállás más országokat is a kritériumok semmibevételére ösztönöz majd.
[szerkesztés] Lásd még
- Stabilitási és növekedési paktum
Based on work by 