Georges Boulanger
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Georges Ernest Jean-Marie Boulanger (1837. április 29. – 1891. szeptember 30.) francia katonatiszt, jobboldali politikus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Katonai pályán
Rennes-ben született. 1856-ban csatlakozott a hadsereghez, és Algériában, Itáliában, Kokinkínában és a porosz-francia háborúban szolgálva kitüntette magát. 1880-ban léptették elő dandártábornokká, majd 1882-ben a hadügyminisztériumban a gyalogság vezetője lett. Ilyen minőségben haderőreformokat hajtott végre, és 1884-ben ő lett a Tunéziát megszálló erők parancsnoka, azonban innen hamarosan visszahívták a polgári közigazgatást vezető Cambonnal fennálló nézeteltérései miatt. Párizsba visszatérve kezdett politizálni Georges Clemenceau és a Radikális Párt égisze alatt. 1886. januárjában a radikálisok támogatta Freycinet kormányában Boulanger lett a hadügyminiszter.
[szerkesztés] A hadügyek élén
A hadügyi tárca élén lett igazán népszerű. A katonák kedvére való reformokat hajtott végre, miközben kiaknázta a Németország ellen irányuló bosszúvágyat. Hamarosan őt tekintették a revans végrehajtására alkalmas személynek. Freycinet bukásakor, 1886. decemberében René Goblet meghagyta a tárcája élén, de 1887-ben a Rouvier-kormány végül lemondatta, és később engedetlenség vádjával a hadparancsnokságot is megvonták tőle. Bizonyítandó, hogy vele nem olyan egyszerű leszámolni, Boulanger-t parlamenti képviselővé választották alkotmányreformot követelő programmal.
[szerkesztés] A boulangizmus
A testületben kisebbségi nézeteket képviselt, és tevékenysége főként népszerűsége fenntartására irányult. Sem szónoki kudarcai, sem a republikánus Charles Thomas Floquet-tól elszenvedett párbajvereség nem volt képes követőinek lelkesedését lelohasztani. 1888-ban Boulanger és a boulangista mozgalom volt a francia közélet domináns témája, és miután lemondott képviselői helyéről, tiltakozásul revizionista javaslatainak fogadtatása miatt, több választókörzet versengett érte, hogy saját képviselőjévé tehesse a katonatisztet.
A boulangista mozgalom teljes lendületben volt: a bonapartisták is csatlakoztak a tábornokhoz, sőt az 1830-ban trónörökösnek jelölt párizsi gróf is erre bátorította híveit. Nevét népszerű dalba foglalták („C'est Boulanger qu'il nous faut" = „Boulanger, ki nekünk kell”), ő maga pedig fekete lovával egyetemben a párizsi tömegek bálványává vált. Boulanger tábornok végül elfogadta a köztársasági elnöki jelölést. Személyes ambíciói azonban hamarosan elidegenítették tőle a republikánusokat, akik meglátták benne a potenciális katonai diktátort. Ennek ellenére a királypártiak finanszírozták megmozdulásait, noha a tiszt sohasem állította, hogy visszaállítaná a monarchiát.
[szerkesztés] A bukás
1889 januárjára a parlamentáris köztársaságot fenyegető Boulanger körül puccsveszélyessé vált a légkör. Talán ha azonnal a rosszul megszervezett lázadás élére állt volna, sikerrel járhatott volna az államcsíny, azonban Boulanger elszalasztotta a lehetőséget. Nemsokára a kormány körözést adott ki ellene hazaáruló tevékenység miatt. Ő nem vállalta a konfrontációt, hanem támogatói csodálatára április 1-jén elmenekült Párizsból. Először Brüsszelbe, végül Londonba emigrált.
Menekülése után a boulangisták támogatása számottevően csökkent, és csúfosan megbuktak a júliusi választásokon. A Jersey-n letelepedő Boulanger-t távollétében elítélték hazaárulásért. 1891 szeptemberében visszatért Brüsszelbe, a Cimetière d'Ixelles nevű temetőbe, ahol főbe lőtte magát 1890-ben elhunyt szeretője, Madame de Bonnemains (született Marguerite Crouzet) sírján. A tábornokot a Cimetière d'Ixelles-ben helyezték örök nyugalomra.