Dobfelszerelés

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A dobfelszerelés

1 Lábdob | 2 Álló tam | 3 Pergő 4 Felső tamok | 5 Lábcin | 6 Beütő és kísérő

A dobfelszerelés (dobosok körében dobcájg) különféle dobokból és cintányérokból áll, melyeket többször más ütős hangszerek egészíthetnek ki. A dobok elrendezése lehetővé teszi, hogy a dobos azokat egyszerre szólaltassa meg. A dobos dobverőt használ, hogy a dobbőrt megüsse, ezzel rezgést keltve. A lábdob (helyenként nagydob) megszólaltatására lábgépet (pedált) használnak. A lábcint szintén meg lehet szólaltatni pedállal, ami az állványba van beépítve.

Tartalomjegyzék 1 Történet 2 Korunk dobfelszerelései és hangszerei 3 Kiegészítések 4 Dobkotta

[szerkesztés] Történet

A dobfelszerelés korunk legelterjedtebb hangszere a membrafonok közül. Régebben leginkább egy, a mainál nagyobb lábdobból, egy pergődobból és egy kis cintányérból, továbbá más, a nagydobra rögzített kisebb ütős hangszerből állt a készlet, melyet dobverővel vagy seprűvel ütöttek meg (a lábdobot kivéve). A lábdob megszólaltatására lábgépeket használnak. Érdekes megemlíteni a duplázót, ami két lábgépből áll, és egy tengely köti azokat össze, ezáltal a dobos sokkal nagyobb sebességet érhet el. Gyakran használnak két lábdobot is hasonló okokból.

[szerkesztés] Korunk dobfelszerelései és hangszerei

A dobfelszerelés összetételét leginkább a zenei irányzat, a dobos elgondolása és nem utolsó sorban a szállítási lehetőségek határozzák meg. Általában egy felszerelés öt dobot tartalmaz: a már említett lábdobot, ami a földön van, és a lábgép üti meg; az állványra helyezett pergődobot (kisdobot); két eltérő méretű felső tamot, melyek a lábdobra vannak rögzítve; egy állótamot, mely lábakon állhat vagy az egyik cintányér állványára szerelik. A cintányérok általában tartalmaznak egy lábcint, amelyet két kisebb egybefordított cintányér alkot, és egy pedállal összekötött állványon foglal helyet. Ezen kívül a nagyobb méretű kísérő cintányért kell megemlíteni és a beütőt, melyek megütésével fokozni lehet a hangsúlyokat. A dobok elhelyezkedése legfőbbképpen attól függ, hogy a dobos jobb- vagy balkezes. Ha jobbkezes, akkor a lábcinpedálon a bal láb, a lábdob pedálján a jobb láb van, a kísérőt és a lábcint a jobb kéz, a pergőt a bal kéz üti meg. Ennek megfelelően a felső tamok közül a bal oldali magasabb, ezt követi jobbról a mélyebbre hangolt másik felső tam, és a legmélyebb álló tam. Balkezes dobosoknál az egész ennek a tükörképe. Ezen kívül természetesen rengeteg elhelyezés is használt, mint például az open-handed, amikor a kísérő és a lábcin is a jobb oldalon van, ha a dobos jobbkezes, illetve a bal oldalon, ha balkezes.

[szerkesztés] Kiegészítések

Az alap dobfelszerelés kiegészíthető a zenei, a játékstílusnak és nem utolsó sorban a tudásnak megfelelően. Egy második lábdob beiktatása, vagy a duplázó használata leginkább a rockban és a metálban elterjedt. Nagyon gyakran több tamot vagy effektpergőt (többnyire kisebb, magasabbra hangolt pergődobot) helyeznek el. Cintányérok közül általában néhány beütővel és kínaival egészítik ki a felszerelést, egy második kísérő használata leginkább a jazzben elterjedt. A már említett kisebb ütőshangszerek közé sorolható a csörgődob, a kolomp, a béka, de nagyon elterjedtek az elektromos ütőfelületek, amelyekkel lényegében bármilyen hang kiadható. Az 1980-as években rendkívül elterjedt, hogy a dobosok rengeteg behangolt tamot használtak, ezáltal követve a ritmuson kívül a dallamot is. Erre a leglátványosabb két példa Terry Bozzio és Virgil Donati. Ez a divat azóta lecsengett, és leginkább a John Bonham-féle öt tamos felszerelés a legelterjedtebb.

[szerkesztés] Dobkotta

A dobkottákban leginkább a basszuskulccsal (f-kulccsal) találkozhatunk, de létezik a kifejezetten dobokra használt kulcs is, amely két függőleges vonalból ál, ez is szintén igen elterjedt. A dobfelszerelés kottázása nem szabványosított, de kisebb-nagyobb eltérésekkel állandó. Általában a lábdob az első vonalközben, a pergő a harmadik vonalközben vagy vonalon foglal helyet. A káva megütését egy X jelzi a pergő sorában, az előkét egy kicsi áthúzott nyolcad. A tamokat a hangmagasságuknak megfelelően kell beírni. Általános szabály, hogy ha az átlagosnál több dob van, akkor a kotta elején szövegesen kiírják, hogy melyik sor mit jelent (például egy második lábdob vagy duplázó esetén).

A különféle cintányérok lejegyzése renkívül változatos. Általában elmondható, hogy a pedállal megszólaltatott lábcint az első vonal alatti X jelöli. A dobverővel megütött lábcint a negyedik vonalközbe vagy az ötödik vonal fölé szokás írni. Az ezt követő jelölések viszont borzasztóan szerteágazóak. A kísérőt általában más sorba történő írással különböztetik meg, a kúp hangra rengeteg jelölés létezik, ahogy a kínai és a beütő írásmódja is eltérő. A lábcinnyitásra két jelölés a legelterjedtebb. Vagy a kotta fölé O-t írnak a nyitásra és +-t a zárásra, vagy egy x-szel áthúzott kör jelöli a nyitott hangot (melyet esetenként egy pedállal megszólaltatott lábcin követ).