Polisz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A polisz (πολις) — többes számban: poleisz (πολεις) — ókori görög város vagy városállam. Az antik korszak elején alakult ki, amikor a mükénéi civilizáció felbomlása után a görögök a mükénéi központokból szétvándoroltak (ld. dór vándorlás) és benépesítették az addig gyérebben lakott vidékeket is. A szó maga régi indoeurópai örökség, rokonai az óind pur ("erőd, város"), litván pilis, lett pils ("erőd, vár"), azaz a görögben is eredetileg várat jelenthetett.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Mi a polisz?
A poliszt városnak vagy városállamnak szoktuk fordítani, pedig ez a legtöbb esetben félrevezető. A modern fogalmak közül a kistérség közelíti meg talán a legjobban területi értelemben a poliszt. A központban általában volt egy városias település, a polisz névadója, de a lakosság nagyobbik része ennek falain kívül, falvakban vagy tanyákon élt. Jogállásukon ez azonban nem rontott, ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint a városban lakók, sőt mivel nyilván a földtulajdonosok laktak a földjük közelében, talán a helyzet még fordított is lehetett esetleg egyes esetekben. A görögök a poliszra sokkal inkább mint vallási-politikai közösségre, mint területi egységre gondoltak.
A polisz nem esett egybe az általában nagyobb etnikai közösségekkel, az ethnoszokkal, azoknál általában kisebb egység volt, de több ethnosz is tartozhatott egy poliszhoz, mint pl. Spárta esetén hódítás révén. A korai időszakban az ethnoszok fontos szerepet játszhattak, de a poliszok korára elmaradottaknak számítottak a polisz helyett ethnoszrendszerben élők, mint pl. a thesszáliaiak. A régi ethnoszrendszer emlékét őrzik a szenthelyek köré szerveződő védelmi szövetségek, az amphiktüoniák, amelyeknek ethnoszok és nem poliszok voltak a tagjaik.
[szerkesztés] A polisz szerkezete
A polisz gyakran egy magaslati erőd, akropolisz ("magas város") köré szerveződött, volt benne egy agora (piac), egy-két templom és egy gümnaszion. Ez a városias központ volt az asztü.
A polisz többi része volt a vidék, a khóra. A dór területeken néhány város több kómé összetelepüléséből (szünoikiszmosz) jött létre, pl. Spárta öt kóméból. Ezek közül négy egy igen kis területen közvetlenül egymás mellett feküdt, míg az ötödik, Amüklai néhány kilométerrel arrébb. A kómét régebben a démosz szinonímájaként használták a történészek, de ez a név csak a fejletlen városiasodású dór, makedón és thrák területeken fordul elő, és ezeket az egykori források elavult településeknek tekintik. A démoszt több értelemben is használták, legkorábban jelentett falut, később Athénban és néhány más poliszban mesterséges városi kerületet ill. a népet is az arisztokratákkal szembeállítva.
A khóra legértékesebb területe a síkvidék, a pedion volt, itt lehetett földművelést folytatni. A tengerparti rész, a paralia szintén művelés alatt állt, de ez biztosította a kapcsolatot a tengerrel a halászok, kereskedők, tengerészek révén. A hegyvidéki rész, a diakria nagyrészt lakatlan volt, itt voltak a bányák és ez volt sok mitológiai lény lakóhelye. A pedion és a diakria elmosódott határán a dombvidéken szőlőt termesztettek ill. állatokat legeltettek. A pedion és a diakria volt együtt a polisz belső területe a mezogeia. A polisz szélső, járhatatlan területe volt az eschatia ("peremvidék"), ami a határőrvidék szerepét játszotta.
[szerkesztés] A polisz lakói
A polisz teljes jogú polgárai, a politészek többnyire születési alapon lehettek azok, Athénban Periklész reformjai előírták mind az anyai, mind az apai ágon a polgártól való származást. Ha csak az egyik ágon voltak polgári származásúak, már törvénytelen gyereknek, nothosznak számítottak, hacsak nem adományoztak nekik polgárjogot, mint az Periklész Aszpáziától született fia, az ifjabb Periklész esetén történt. Spártában a teljes jogú polgárok neve homoiosz, azaz "egyenlő" volt.
A metoikoszok ("együttlakók") tartósan letelepedett idegenek, vagy felszabadított rabszolgák voltak, a xénoszok, pedig ideiglenesen ottlakó "idegenek". A metoikoszok saját ingatlannal nem rendelkezhettek, és adót (metoikion) kellett fizetniük. Jogi ügyeiket csak egy teljes jogú polgár pártfogó, a prosztatész útján intézhették. Érdemeket szerezve a metoikoszok izotelész státusba kerülehettek, ami a politészekkel egyenlő katonáskodási és adózási jogokat és kötelezettségeket jelentett, de választójog nélkül. Ez tehát egy átmeneti jogállás volt. Spártában hasonló réteg volt a perioikoszoké ("körüllakó"), akik azonban nem idegenek, hanem a Spárta által meghódított terület korábbi birtokosai voltak. Korlátozott önkormányzatú falvakban éltek, a hadseregben is szolgáltak, méghozzá a homoioszokhoz hasonlóan nehézfegyverzetű hoplitaként, és ők voltak az a réteg Spártában, akik kézművességgel foglalkozhattak. A spártaiakkal kapcsolatban emlegetnek a források egy hüpomeiónokból ("alábbvalók") álló réteget, akik mögött a teljes jogú, azaz homoiosz státusból lecsúszottakat sejthetjük, pl. másodszülöttség okán. Ők felemelkedhettek a homoioszok közé, ha az állam jutatott nekik földet, egyébként viszont bármilyen foglalkozást űzhettek.
Spártában a helóták is egy sajátos átmeneti állapotban voltak a szabadok és a rabszolgák (duloszok) között, a birtokhoz tartoztak, és nem lehetett adni-venni őket, csak a birtokkal együtt. Jogállásuk hasonlított a feudalizmus földhözkötött jobbágyaiéhoz. A helóták a spártai hadseregben nagyon fontos szerepet töltöttek be a szabad spártai polgárok, az "egyenlők" (homoioszok) viszonylag kis száma miatt. Ők tették ki hadsereg nagyobb részét, mint könnyűfegyverzetű katonák. Katonai szolgálatuk fejében egy részüket fel is szabadították helóta státusukból és a neodamódészek ("közösségbe -'damósz'- újonnan besorozottak") táborába kerültek. A spártai apától és helóta anyától származó gyermekek voltak a mothaxok, akik szintén a hüpomeiónok közé számítottak.
A poliszok szabad lakói "törzsekbe" phülékbe tartoztak, ami nem jelentett vérségi köteléket, át is szabhatták őket, mint Athénban. A phüléken belül phrátriákat találunk, azon belül pedig "nemzetségeket" (gennétoszok).
[szerkesztés] A polisz politikai szerkezete
A polisz a királyság, a baszileia intézményét váltotta fel. Ez a folyamat még az i. e. 8. század előtt lezajlott, mert az ekkor kezdődő gyarmatosítás alapító mondái már nem említik a királyság intézményét - a spártai királyok szerepe is csak a hadsereg vezetése volt -, amit majd csak a hellénizmus idején újítanak fel, pl. Szürakuszaiban. A régi királyi nemzetség - az epheszoszi Baszileidák, a korinthoszi Bakkhiadák - azonban sokáig előjogokkal rendelkeztek. A korai időszakban a belőlül kikerülő oligarchikus tanács - Athénban az areioszpagosz, Spártában a gerúszia - döntő befolyással volt az állam ügyeire a legfőbb tisztségviselők - Athénban arkhónok, Spártában a két király (baszileusz - mellett.
Idővel vagyoni alapon a leggazdagabb közrendűek is a vezető rétegbe emelkedhettek a régi arisztokrácia mellé, s a származási korményzást felváltotta az érdemek alapján való kormányzás (timokrácia) - pl. Athénban a szolóni alkotmány révén. Ekkor a közrendűek érdekeit is figyelembe vették már, egyre fontosabb szerepet kapott a népgyűlés, az ekklészia, aminek már minden bizonyos kis vagyonnal rendelkező ember tagja lehetett. Általában ez válaszotta az ügyeket ténylegesen vivő városi tanácsot, a bulét és a tisztségviselőket is, de ezek tagjai többnyire csak a felsőbb osztályokból kerülhettek ki. Az ekklészia hatáskörét az is megszabta, hogy tárgyalhatta-e az ügyeket, javaslatot is tehetett-e, vagy csak megszavazhatta az elé terjesztett javaslatokat. Spártában az apella vita nélkül, közfelkiáltással határozott, ami egy korlátozott jogkört jelentett. Az arisztokrácia a reformokat általában sokallta, a nép (démosz általában kevesellte, ami sokszor véres pártharcokhoz vezetett. Ez segített egyes populista politikusoknak, hogy az alkotmány és az alsóbb rétegek védelmében fellépve kiépítsék saját egyszemélyi uralmukat, a türanniszt. Ez a rendszer, nevének mai rossz íze ellenére kezdetben népszerű volt, mivel békét és fellendülést, aranykorszakot hozott sok város életében - pl. Periandrosz Korinthoszban, Peiszisztratosz Athénban - ahol a türannosz nem változtatta meg a törvényeket, hanem mintegy azok őreként, informálisan kormányzott, a saját híveit juttatva a tanácsba és a fő tisztségekbe.
Hosszabb rövidebb idő után a türannisz sok helyen népszerűtlenné vált, a polioszok vagy visszaléptel pl. az oligarchia irányába, vagy a jogok kiszélesítésével létrehozták a demokráciát, elsősorban Athénban a kleiszthenészi alkotmány révén, vagy más városokban athéni mintára vagy kifejezett athéni nyomásra. A demokrácia is fejlődött az idők során, kezdetben pl. Athénban az alsóbb, harmadik és negyedik osztály csak választó volt, de nem volt választható arkhónná. Idővel a harmadik ostály tagjai is bekerültek a választhatók körébe. A népgyűlés ekkor óriási hatalommal rendelkezett, s ezen hatalom korlátainak, az önkorlátozásnak hiánya őrölte fel végül a demokráciát.
[szerkesztés] A polisz a gyarmatosításban
A gazdasági fellendülés következtében az i. e. 8. századra jelentősen megnőtt a görög poliszok népessége. A nagyobb területű poliszok, mint Athén, Spárta, Théba elt tudták helyezni a népességet a saját vidéki területeiken, de a kisebb területű polsizok, különösen azok, amelyk jelentős kereskedelmi központok is voltak - pl. az euboiai Khalkisz, Korinthosz, Megara, Milétosz - és így népességül még gyorsabban nőtt, egy új kivándorlási hullámba, a nagy görög gyarmatosításba kezdetek, ami folytatódott az i. e. 7. század közepéig és jóval kisebb mértékben azután is.
A gyarmatosítás általában szervezetten folyt, az anyaváros (metropolisz) kiküldött egy expedíciót, egy telepescsoportot, aminek a vezetője egy elszegényedett, vagy politikai okokból menekülni kénytelen arisztokrata, az oikisztész volt. A gyarmatosítást általában hajósok, kereskedők felfedezőútjai előzték meg. A telepeseket ellátták szerszámokkal, vetőmaggal, és időnként halálbüntetés terhe mellett tiltották meg nekik a visszatérést, ha ez mondjuk éhínséggel fenyegetett volna például. A telepesek magukkal vitték a metropolisz politikai és vallási intézményeit, a tisztségviselők neveit, a vallási kultuszokat és az anyaváros szent tüzét. Az új helyen megalapított gyarmatváros (apoikia) így kultuszközösségben maradt a metropolisszal, de politikailag egy független új polisz jött létre, ami azért tisztelettel nézett anyavárosára és elsősőrban vele kötött politikai szövetséget. A gyarmatosítás szempontjából a legnépszerűbb területek kelet felé a Fekete-tenger partvidéke, nyugat felé pedig Itália, Szicília és Gallia partvidékei voltak.
Az apoikiákon kívül távolabbi területeken - Hispániában, Szíriában, Észak-Afrikában - általában több polisz összefogásával kereskedőtelepeket, emporionokat is létrehoztak. Ezek egy része - pl. Kürenaika - később szintén önállóvá válhatott.
Sajátos athéni gyarmat volt a klérukhia, ami egy meghódított földterület volt, amit darabokra (klérosz) osztottak, és athéni polgárok (klérukhoszok) között osztottak fel. A klérukhosznak a klérukhián kellett laknia a helyőrség tagjaként, de megmaradt athéni polgárnak, megtartotta otthoni démoszát és phüléjét, háború esetén pedig az athéni hadseregben harcolt. Ez az a gyarmat, ami leginkább hasonlít a modern kor gyarmataira.
[szerkesztés] A polisz a hellénizmus idején
Nagy Sándor hódításaival a városalapítások új hulláma indult meg, a hagyomány szerint több mint hetven várost (Alexandriákat) alapított. A leghíresebbet az egyiptomi Alexandria képében, de a többségét Kis-Ázsiától keletre. Ma is a nevét viseli még Iskenderun Törökországban, Iszkandarija Irakban, Kandahár Afganisztánban, Iszkandar Üzbegisztánban, Iszkander Türkmenisztánban. Ezek a városok a görög hatás központjai lettek többnyire olyan területeken, ahol a városi életmód még majdnem teljesen ismeretlen volt. Ezen a téren utódai a diadokhoszok is követték példáját.
[szerkesztés] Források
- Németh György A polisok világa Korona Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9191-11-6
- Hegyi Dolores, Kertész István, Németh György, Sarkady János Görög történelem - a kezdetektől Kr. e. 30-ig, Osiris, Budapest, 1995, ISBN 963-379-118-9
Based on work by 