Nagy István
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Nagy István (Csíkmindszent, 1873. március 28. – Baja, 1937. február 13) festőművész.
Miután Csíkszeredában befejezte a gazdasági népiskolát, tanítóképzőt végzett Kolozsvárott és az alföldi Homokmégyen tanított. Az iskolában kiállította szénrajzait, Keleti Gusztáv felfedezte tehetségét. Így került a budapesti Mintarajziskolába. Ezután Münchenben és Párizsban tanult, majd nyolc hónapig tanulmányúton járt Itáliában. Tanulóévei során mindvégig a csíki magánjavak ösztöndíját élvezte. 1902-ben újabb vándorévek kezdődnek az első világháborúig, de most már a szülőföldjén: Csíkban, Gyergyóban.
Első kiállítása 150 munkájából 1902. június 8-án nyílt meg Csíkszeredán. A háborúban a galíciai és az olasz fronton katonaportrékat készített. 1919-ben Budapestre költözött. Nagyszabású gyűjteményes kiállítasa 1923-ban általános elismerést vált ki. Többek között Kosztolányi Dezső és Lyka Károly írtak alkotásairól lelkesedéssel, Surányi Miklós pedig regényt írt róla. 1933-ban végleg letelepedett Baján feleségével és fiával. Több mint 4000 művét tartják számon, de ezek többsége ma három országban található meg. Legtöbb műve a bajai múzeumban található. Tájképeit és arcképeit főleg pasztellkrétával és szénnel készítette. Hihetetlenül gyorsan dolgozott. Szülőföldjén nevét a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola és a csíkszeredai Nagy István Zenei és Képzőművészeti Középiskola viseli.
Based on work by 