Makszim Gorkij

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Makszim Gorkij (Alekszej Makszimovics Peskov, Алексей Максимович Горький) (Nyizsnij Novgorod, 1868. március 14. - Moszkva mellett, 1936. június 18.) orosz író, drámaíró.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Pályája, művei
3 Irodalmi hatása
4 Utóélete
5 Forrás
6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Embert próbáló körülmények között nevelkedett, apja műbútorasztalos volt, korán meghalt, nagyapja nevelte fel.

1884-ben nem vették fel a kazanyi egyetemre, ezután gyalog járta be Oroszországot, még a cári rendőrség is felfigyelt rá.

Gorkij 1892-ben megírta első művét, a Makar Csudra című elbeszélést. 1898-ban Karcolatok és elbeszélések címmel megjelent két kötetes alkotása, mellyel nagy feltűnést keltett. 1900 körül a Znanyije című folyóirat vezetője lett.

1905-ben részt vett a forradalomban, minek nyomán bebörtönözték, de gyorsan kiszabadult. 1905-1917 között a bolsevik párt tagja volt, s személyesen ismerte Lenint is. 1906-ban emigrált, előbb az Amerikai Egyesült Államokba, majd Capri szigetére utazott. Pár év múlva, 1913-ban azonban hazatérése után a Zvezda és a Pravda munkatársa lett, majd 1915-ben saját napilapot alapított, a Letoiszt. 1917-ben, az októberi fordulat alatt a Novaja Zsiznyben publikált. Szembefordult a bolsevik párttal, és korábbi barátjával, Leninnel. Összeveszett a bolsevikok több vezetőjével, pl. Zinovjevvel. 1918 végére ismét a párt „szimpatizánsa” lett, a következő években „őfelsége ellenzéke” szerepét próbálta játszani, s néha még a Cseka által elfogott embereket is ki tudott szabadítani. Lenin ezért is javasolta neki, hogy menjen külföldre, kezeltesse magát.

Gorkij 1921-ben tüdőbetegséget kapott, s ismét elhagyta a Szovjetuniót, Németországba, Csehországba, majd Olaszországba (Sorrento) utazott. Csupán hét év múlva, 1928-29- ben tett látogatást újra a Szovjetunióban. 1931-ben aztán végleg hazatérve ünnepelt íróvá vált.

Tüdőbajban halt meg, de máig sokan vitatják, hogy természetes módon. Az általa csak 'Jagodkának' szólított Genrih Grigorjevics Jagoda vezette NKVD-t sejtik a halála mögött. Gorkij ugyanis újra külföldre akart menni, mert Kamenyevet közbenjárása ellenére sem engedték ki.

[szerkesztés] Pályája, művei

Pályája kezdetén Gorkij a szegények, csavargók, alkoholisták, a társadalomból kihullottak költője akart lenni. Korai művei: Makar Csudra (1892) - első novellája, Szegény emberek (Foma Gorgyejev, 1899), Dal a sólyomról (1894) stb. Első drámája, a Kispolgárok 1901-es. Gorkijt világhírűvé teszi az Éjjeli menedékhely, innentől fogva a 'szegények költője' címke rabja marad. Következő színművei, a Nyaralók (Dacsnyiki, 1904) és a Nap fiai (Gyetyi szolnca, 1905) a Kispolgárok vonalába tartoznak; a néptől elszakadt értelmiségről szólnak. 1906-ban, saját elmondása szerint „túlságosan is sietve” írta Az anya (Maty) c. regényét (Brecht átdolgozta darabbá). Az anyát a szocialista realizmus egyik első műveként tartották számon. A drámába az Ellenségekkel tör be Gorkij új látásmódja. Ezután írt művei jobbára a (levert) 1906-os forradalom visszhangjai: így keletkezik az Okurovi ciklus (Gorodok Okurov, 1908) vagy a Gyónás (Iszpovegy, 1908) c. regénye. 1911 után optimisztikusabb hangot üt meg. Gyermekkorom (Gyesztvo, 1913), Orosz földön (Po Ruszi, 1912-16), Inasévek (V ljugyah, 1916) stb. Az októberi fordulat évében a Novaja Zsiznyben írja Időszerűtlen gondolatok (Nyeszovremennyije miszli) c. cikksorozatát, amit 1920 után a rendszerváltásig nem adtak ki, mivel ~ Lenint és a bolsevikok „következetes forradalmi intézkedéseit” bírálta. A fordulat után átmenetileg nem ír darabokat. (Illetve egyet igen, de azt a hatalom betiltja.) Önéletrajzi regénytrilógiája befejező része, az Egyetemi éveim (Moi unyiverszityeti, 1922) sokkal komorabb hangvételű, mint az Inasévek vagy a Gyermekkorom. Lenin (1924-31) c. portréjában nemcsak a népvezért, hanem a pozitív emberi erények megtestesítőjét is bemutatja. Az orosz kapitalizmus idején játszódik családregénye, Az Artamonovok (Gyelo Artamonovih, 1927). Az Átlag, a Kispolgár platóni ideáját akarja megírni Klim Szamgin élete (Zsizny Klima Szamgina, 1925-36) című epopeiájában. Gorkij egy Faust-, Hamlet-szerű figurát akart alkotni Szamginnal, akit tervei szerint a Lenint éljenző tömeg taposott volna agyon 1917 áprilisában. A regénybe a századforduló Oroszországának összes típusát, jelenségét bele akarta írni – kész csoda, hogy nem tudta befejezni. 1928-ban körutat tesz a Szovjetunióban: úti benyomásait A Szovjetunióban (Po szojuzu szovjetov, 1929-30) c. cikksorozatban rögzíti. A 30-as évektől jönnek az újabb darabok. Jegor Bulicsov és a többiek (1932) és Vassza Zseleznova (1935, első verzió: 1911) kiemelkedőek.

További művei:
- Regényei: Három ember (Troje, 1900), Vergődés: Matvej Kozsemjakin élete (sizny Matveja Kozsemjakina, 1909-11), Mesék Itáliáról (Szkazki ob Italii, 1913-15) .
- Drámái: Barbárok (Barbari, 1905), Az utolsók (Poszlevije, 1908), Csodabogarak (Csudaki, 1910), Gyermekek (Gyetyi, 1910), A hamis pénz (Falsivaja monyeta, 1913), Zikovék (Zikovi, 1913), Jakov Bogomolov ( 1914 ), Az öreg ( Sztarik, 1915 ), Szomov és a többiek ( Szomov i drugije, 1931 ), Dosztyigajev és a többiek (Dosztyigajev i drugije, 1933) .
- Cikkei, naplói: Tolsztoj (1919), A. P. Csehov (1905-21), Az orosz parasztságról (O russzkom kresztyjansztve, 1922), Naplójegyzetek. Visszaemlékezések (Zametki ed dnyevnyika. Voszpominanyija, 1923), Leonyid Kraszin (1927)

[szerkesztés] Irodalmi hatása

Gorkij óriási szerepet játszott a szovjet irodalom történetében: Sokakat támogatott, adott tanácsot. A „szocialista realizmus” legnagyobb alakja. A sztálini érában kissé leegyszerűsítve értelmezték. A világirodalomra is nagy hatással volt, ámbár inkább mint a lecsúszott emberek ábrázolója. Sokra tartotta G. B. Shaw, Anatole France, Romain Rolland, Louis Aragon.