Móra Ferenc

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Főbb művei
3 Hivatkozások
- 3.1 Lásd még
- 3.2 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

szobra a szegedi Pantheonban

Szegényparaszt családból származott, atyja, Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja, Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn.

Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója.

Móra Ferenc Múzeum, Szeged

Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926). Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt. Tagja volt a Petőfi (1915) és a Kisfaludy Társaságnak (1931).

Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905), később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Budapest, 1920). Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos magyaros stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása c. regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden – azonban több mint 200, nem az író szándékai szerinti változtatással (cenzúra) – 1956-ban pedig Hannibál tanár úr címmel filmre vitték ^[1].

1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták a m. ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához. Művei több idegen nyelven is olvashatók.

[szerkesztés] Főbb művei

szobra Szegeden, a nevét viselő múzeum előtti parkban

Rab ember fiai (Budapest, 1909)
Mindenki Jánoskája (Budapest, 1911)
Csilicsali Csalavári Csalavér (Budapest, 1912)
Filkó meg én (Budapest, 1915)
Kincskereső kis ködmön (Budapest, 1918)
Dióbél királyfi (Budapest, 1922)
A festő halála (regény, Budapest, 1921, később Négy apának egy leánya címmel jelent meg)
Georgikon (Budapest, 1925)
Nádihegedű (Budapest, 1927)
Ének a búzamezőkről (regény, Budapest, 1927)
Beszélgetés a ferdetoronnyal (Budapest, 1927)
Véreim (Budapest, 1927)
Sokféle (Budapest, 1927)
Egy cár, akit várnak (Budapest, 1930)
Aranykoporsó (történelmi regény, Budapest, 1932)
Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig (önéletrajzi regény, Budapest, 1934)
Utazás a földalatti Magyarországon (Budapest, 1935)
Parasztjaim (Budapest, 1935)
Dióbél királykisasszony (Budapest, 1935)
Napok, holdak elmúlt csillagok (Budapest, 1935);