Ligeti György

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ligeti György Sándor (Dicsőszentmárton, 1923. május 28. – Bécs, 2006. június 12.) Kossuth-díjas magyar zeneszerző. 1956 óta Ausztriában élt. a 20. századi instrumentális zene egyik mestereként tartják számon.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Zenéje
3 Művei
4 Filmek, melyek felhasználták zenéjét
5 Díjai
6 Külső hivatkozások
- 6.1 Magyarul
- 6.2 Más nyelveken
7 Könyvek

[szerkesztés] Élete

Ligeti Dicsőszentmártonban született (ma Târnăveni, Románia). Zongorázni (és egy kicsit orgonálni) tanult magánúton. Az érettségi után a zsidótörvények miatt nem mehetett egyetemre, így került a kolozsvári (ma Cluj-Napoca) konzervatóriumba, ahol zeneszerzést tanult Farkas Ferencnél; ekkor döntötte el végleg, hogy zeneszerző lesz. Tanulmányai 1943-ban megszakadtak: munkaszolgálatra hívták be, míg szüleit, testvérét és egy másik rokonát később deportálták az auschwitzi koncentrációs táborba. Az elhurcoltak közül az édesanyja volt az egyetlen túlélő.

A háborút követően Ligeti visszatért tanulmányaihoz: fölvették a budapesti Zeneakadémiára, ahol Kadosa Pálnál, Farkas Ferencnél, Kodály Zoltánnál és Veress Sándornál tanult 1949-ig. Ezután román népzenével foglalkozott (gyűjtött, ill. mások fölvételeit jegyezte le), de egy év után visszatért a Zeneakadémiára, ahol összhangzattant, ellenpontot és zenei analízist tanított. Miközben Magyarországon a kommunista kormány jutott hatalomra, és a politikai vezetés egyre inkább elidegenedett a nyugattól; Ligeti titokban hallgatta a tiltott nyugati rádióadásokat, hogy figyelemmel kövesse a vasfüggönyön túli zenei életet. 1956 decemberében, a forradalom és a szovjet megszállás után egy hónappal Bécsbe menekült; 1967-ben osztrák állampolgárságot kapott.

Még Magyarországon hallott az elektronikus zenéről, amit mindenképp ki akart próbálni. 1957-ben Kölnbe ment és az ottani stúdióban dolgozott ösztöndíjasként. Emellett áttanulmányozta azokat a műveket, melyekhez Magyarországon nem jutott hozzá. Mindezek nagymértékben kitágították zeneszerzői eszköztárát, és az 1960-as donaueschingeni fesztiválon bemutatott Apparitions egy csapásra elismert avantgárd zeneszerzővé tette.

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

[szerkesztés] Zenéje

A totalitárius Magyarországon egy zeneszerző vagy a cenzúrának, vagy az íróasztalfióknak írt. Ligeti műveiben is megfigyelhető ez a két kategória, bár a határ kissé elmosódott (pl. a Pápainét annak ellenére betiltották, hogy népdalfeldolgozás, mivel (a gyilkosságot illusztrálandó) túl disszonáns). Első művei erős Bartók-hatást mutatnak (megjegyzendő: Bartók nem folklorisztikus művei nem voltak népszerűek cenzori körökben). A korszak legfontosabb művei (Musica ricercata, 1. vonósnégyes, Éjszaka-Reggel) útkeresésként is felfoghatók saját nyelv kialakítására, saját eszközök kifejlesztésére.

Az elektronikus zenével végzett kísérleteinek eredményeképp szakít avval a fölfogással, hogy a zenét diszkrét hangokból összerakott dallamokból-akkordokból állítsa össze, ehelyett egy képlékeny hangmassza mozgatására koncentrál. Ebben az összefüggésben persze értelmüket vesztik az olyan fogalmak, mint dallam, ritmus, metrum, harmónia; helyettük azt kell figyelni, hogy mozog a massza a hangmagasság, hangerő, hangszín terében: homogén vagy heterogén módon, tágul vagy szűkül, ritkul vagy sűrűsödik, esetleg dinamikus egyensúlyban van (miközben a belső mozgás nagyon is élénk) stb. Egy hangszerre írott mű esetén (Volumina) a kottakép is tükrözi ezt a nézőpontváltást: a nagyzenekari művek lejegyzése a precíz kivitelezhetőség végett hagyományos, de az ütemvonalak nem metrikai rendet szolgálnak, csak az előadók szinkronizációját, az egyes szólamok dallamai nem önállóak, csak a nagy egész részeként léteznek. Ligeti saját elnevezése erre a szerkesztésmódra a mikropolifónia. Ennek a stílusnak a paródiáját írta meg a Fragmentben.

Ez a teoretikus szigor később oldódik; a Requiem zárótételétől kezdve egyre nagyobb szerepet kap az önálló dallam; a Lux aeternában formaépítő szerepet kapnak bizonyos akkordok (a masszát mintegy keresztülfűzi ezeken); az orgonaetűdök és a Continuum lassú akkordváltásokkal operál (azért ezek elég összetett akkordok, fölfoghatók darabos masszának is).

A 70-es évek közepén, a kétzongorás daraboktól kezdve hirtelen fontos szerepet kap Ligeti zenéjében a metrika (általában bonyolult polimetrika; fontos inspirációt jelentett Nancarrow zenéje és bizonyos afrikai népzenék). A 80-as évektől pedig megjelennek a harmóniák: hagyományos tercépítkezésű hármas- és négyeshangzatok, nem tonális akkordfűzéssel. Legtisztább példa erre a King's Singersnek írott Nonszensz madrigálok.

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

[szerkesztés] Művei

Andante és Allegro vonósnégyesre (1950)
Balada si joc két hegedűre (1950)
Concert românesc zenekarra (1951)
Ricercar orgonára (1951)
Musica ricercata 11 zongoradarab (1951-1953)
Hat bagatell fúvósötösre (1953)
Pápainé népdalfeldolgozás vegyeskarra (1953)
Métamorphoses nocturnes (1. vonósnégyes) (1953-54)
Éjszaka, Reggel Weöres Sándor verseire, vegyeskar (1955)
Glissandi, elektronikus zene (1957)
Artikulation, elektronikus zene (1958)
Pièce électronique n° 3 (1958)
Apparitions nagyzenekarra (1958-59)
Atmosphères nagyzenekarra (1961)
Fragment kontrabasszus kamarazenekarra (1961)
Volumina orgonára (1961-62, átdolgozva 1966)
Szimfonikus költemény száz metronómra (1962)
Aventures szoprán-, alt-, baritonszóló, 7 fős kamaraegyüttes (1962)
Nouvelles aventures mint fönt (1962-1965)
Requiem szoprán- és mezzoszóló, kórus, zenekar (1963-65)
Csellóverseny (1966)
Lux aeterna 16-szólamú kórusra vagy énekegyüttesre (1966)
Lontano nagyzenekarra (1967)
Két orgonaetűd (1967, 1969)
Continuum csembalóra (1968)
Ramifications vonószenekarra vagy 12 szólistára (1968-69)
2. vonósnégyes (1968)
Tíz darab fúvósötösre (1968)
Kamarakoncert (1969-70)
Melodien zenekarra (1971)
Fuvola-oboa kettősverseny (1972)
Clocks and Clouds nőikarra és zenekarra (1973)
San Francisco Polyphony nagyzenekarra (1973-74)
Három darab két zongorára (1976)
Le Grand Macabre, opera (1974-77)
Hungarian Rock csembalóra (1978)
Passacaglia ungherese csembalóra (1978)
Hölderlin-fantáziák 16-szólamú kórusra vagy énekegyüttesre (1982)
Magyar etűdök Weöres Sándor verseire, 16-szólamú kórusra vagy énekegyüttesre (1983)
Zongoraetűdök, első kötet (1-6) (1985)
Zongoraverseny (1985-88)
Der Sommer dal Friedrich Hölderlin versére (1989)
Nonszensz madrigálok hatszólamú énekegyüttesre (1988-1993)
Hegedűverseny (1992)
Brácsaszonáta (1991-1994)
Zongoraetűdök, második kötet (7-14) (1988-94)
Kürtverseny (1998-99, átdolgozva 2003)
Síppal, dobbal, nádihegedűvel Weöres Sándor verseire; mezzoszoprán, ütőegyüttes (2000)
Zongoraetűdök, harmadik kötet (15-18) (1995-2001)

Az Apparitionst, az Atmosphérest és a Fragmentet az Universal Edition, a Voluminát, az Aventures-öket, a Requiemet, a Csellóversenyt és a Lux aeternát a Peters, a többi művet a Schott adta ki.