Kunfalvi Rezső
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kunfalvi Rezső (Cegléd, 1905. augusztus 20. – Budapest, 1998. július 1.) magyar fizikatanár.
A 1920-as években indított Ortvay Kollégiumokat kezdetben ő szervezte, ezzel kapcsolatban személyesen ismerte Bródy Imrét, Lánczos Kornélt, Neumann Jánost, Teller Edét, Tisza Lászlót, Wigner Jenőt.
Ő indította el Középiskolai Matematikai Lapok Fizikai Rovatát a II. világháború után.
A hatvanas években indított Nemzetközi Fizikai Diákolimpia egyik kezdemenyézője volt cseh és lengyel kollégákkal. Az első, varsói olimpia után a másodikat ő szervezte meg Budapesten.
Kiválóan felismerte a tehetségeket, emiatt sok fizikus köszönheti neki sikeres indulását.
Lelkes természetjáró is volt, kimondottan szerette a magashegyeket. Tagja volt a Svájci Alpin Clubnak és a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztályának.
1998. július 14-én temették a Budapesten, Farkasréti temetőben.
[szerkesztés] Források
- Marx György búcsúbeszéde Farkasréten Fizikai Szemle 1998/7. 217.o.
- Megemlékezés a Természetbarát Hiradó 81. számában