Kalandozó hadjáratok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Kalandozó hadjáratoknak nevezik azokat a katonai vállalkozásokat, amelyeket, a honfoglalást követően a magyarság vezetett Európa különböző vidékeire. 899 és 970 között bizonyosan, legalább negyvenhét hadjáratot indítottak a magyar seregek, ebből harmincnyolcat nyugati, kilencet déli irányba. Mutatnak nyomok északi (fehér horvátok) és déli (horvátok, szerbek) irányú hadjáratokra is de ezek részleteiről nincs információnk.

Tartalomjegyzék 1 A kalandozó hadjáratok célja 2 A magyar és a nyugat-európai hadművészet a 10. században 3 A kalandozások időrendje 4 Felhasznált források

[szerkesztés] A kalandozó hadjáratok célja

A hadjáratok céljáról a legkülönfélébb magyarázatok ismeretesek. A valódi célok és okok keresését megnehezíti, hogy – csaknem kizárólag – nyugati krónikások leírásaiból tájékozódhatunk. Ezek a krónikások a magyarokat – természetszerűen – ellenségüknek tekintették, így elfogult, túlzó képet mutatnak a magyarokról és az általuk okozott pusztításról.

A történetírók egy része e krónikák nézeteit átvéve, kizárólag rabló, zsákmányszerző, sőt céltalanul pusztító háborúkként jellemzi ezeket a hadjáratokat. A 19. századi magyar történetírók úgy vélték, hogy a kalandozó hadjáratok egyik célja a hadi dicsőség szerzése volt. A 20. század második felében történetírásunk fő vonulata a hadjáratokat a nemzetségi társadalom általános válságával, a termelésből kiszorult szabadok zsákmányszerző szándékával magyarázza.

A hadjáratok minősítéséhez figyelembe kell venni a következőket is:

• A kor hadviseléséhez hozzá tartozott az ellenséges területek dúlása. A kor ellátási és hadsereg-szervezési viszonyai között nagyon nehéz volt egy ütőképes hadsereg egyben tartása, így csak ritkán került sor nagy ütközetekre. A háborúk többségében az ellenfelek egymás hátországának felégetésével próbálták a győzelmet kicsikarni. Ez a stratégia más hadseregekre is jellemző volt.
• A hadjáratokban a magyar haderőnek csak egy része vett részt. A legfeljebb ötezer lovasból álló magyar sereg célját sokszor több száz – nem ritkán ezernél is több – kilométer megtétele után, sokszor ellenséges területen áthatolva érte el. Ez a tény egyrészt a hadjáratokat irányító magyar vezetők magas szintű hadvezéri képességeit bizonyítja, másrész kétségessé teszi azt, hogy a hadjáratok egyedüli célja a zsákmányszerzés volt.
• A korban általában szokás volt a legyőzöttek javait zsákmánynak tekinteni. (Nagy Károly avar hadjárata után szekérszámra vitték az avar kincseket Nyugat-Európába, mégsem találkozunk e hadjárat „zsákmányszerző” minősítésével.)
• A magyar hadjáratok jelentős része a nyugat-európai belső háborúk egyik résztvevőjének szövetségében történt. Nem ritkán, az egyik évben még szövetséges erő, már a következő évben a magyarok sereg célpontja (Ez irányba Vajay Szabolcs végzett jelentős kutatásokat).

Mindezek figyelembevételével a kalandozó hadjáratok céljáról egy árnyaltabb felfogás is létezik: a kétségtelenül meglévő zsákmányszerzés mellett ezek a hadjáratok egy nagy ívű katonai stratégia részei, melynek célja a Kárpát-medencei magyar hatalom megszilárdítása és annak megakadályozása, hogy Európában egy azt veszélyeztető államalakulat létrejöjjön.

A magyar hadjáratokat az tette lehetővé, hogy a magyar hadművészet jelentős fölényben volt a nyugat-európaival szemben.

[szerkesztés] A magyar és a nyugat-európai hadművészet a 10. században

A 10. századi magyar hadviselésről Bölcs Leó 904 után készült Taktika című művéből szerezhetünk képet. E szerint a magyarok fegyverzete kard (helyesen szablya), páncél, íj és kopja. Az előkelők lovainak szügyét vas vagy nemez fedi.

„Követi őket nagy csapat ló […] részint táplálékul és tejivás végett, részint pedig sokaság látszatának keltése végett. […] ellenségeiket nem annyira karjukkal és haderejükkel igyekszenek leverni, mint inkább csel és rajtaütés […] útján.”

Bölcs Leó szerint a magyarok mesterien bánnak az íjjal, de a közelharc elől kitérnek. Szokásos taktikájuk az, hogy egy kis csapattal menekülést színlelve az ellenséges haderőt kelepcébe csalják.

A katonacsászár felsorolja a magyarok gyengéit is.

„Türk ellenfeleinknek hátrányos a legelő hiánya […] gyalogosan nem képesek helytállni, minthogy lóháton nőttek fel. Hátrányos nekik […] a lovasság sűrű csatasora, mely szakadatlanul a nyomukban van.”

Kezdetben a letelepült európai népek főleg gyalogosokból álló seregei tehetetlenek voltak a gyors magyar lovasíjászokkal szemben. Győzni csak akkor tudtak, amikor fölényt vívtak ki a közelharcban és szakadatlan üldözéssel ki tudták azt kényszeríteni. Madarász Henrik volt az, aki Bölcs Leó megállapításait átültette a gyakorlatba. Lovasságot szervezett, mely rendelkezett a lovaglás magas szintű technikájával, a szükséges fegyelemmel, a magyarokénál jobb védő- és támadófegyverekkel. A német seregek alapeleme ettől kezdve a láncszemes páncéllal, sisakkal, lábvérttel, hosszú lándzsával és kétélű karddal felszerelt lovasság lett. Ebből a lovasságból alakult ki később a középkori háborúkban hosszú ideig csatadöntő fegyvernemnek számító nehézfegyverzetű lovasság.

[szerkesztés] A kalandozások időrendje

• 899: Az első hadjárat, amelyet bizonyosan kárpát-medencei hazájukból indítottak a magyar seregek. Arnulf császár itáliai riválisa, Berengár ellen a magyarokat bérelte fel. A magyar sereg a később sokat használt útvonalon, Pannónia déli peremén (Pannónia ekkor még nem volt magyar kézen), a Dráva-Száva vonalán jutott Itáliába. A források ezt az utat később Strata Hungarorumnak (a magyarok útjának) nevezték. A hadjárat részleteiről több forrásból is értesülhetünk (Liudprand, János diakónus, Regino). A magyar sereg több ágra szakadva dúlta Itáliát. Az egyik seregrész 899. vagy 900. június 29-én Velencét is ostromolta. Sikertelenül, mert – a források szerint – Péter doge a magyarokat hajóhadával (!) megfutamította. Berengár megrémült az addig ismeretlen nép támadásától és tizenötezer fős hadsereget gyűjtött. Liudprand beszámolója szerint ez a sereg háromszoros túlerőben volt a magyarokkal szemben. Ebből adódik, hogy a magyarok kiállítható haderejüknek (Ibn Ruszta 880 körül írt tudósítása szerint a magyarság húszezer lovast tud kiállítani) csak töredékével vettek részt a hadjáratban. Berengár a 899. szeptember 24-én vívott brentai csatában vereséget szenvedett. A magyarok szokatlan módon Itáliában teleltek és 900 tavaszán vonultak vissza. A történészek egy része ezt a tényt új „honfoglalási kísérletként” értelmezte, de az áttelelésen kívül más érvet nem tudtak ennek bizonyítására felhozni.
• 900: 899. december 8-án meghalt Arnulf keleti-frank uralkodó, a magyarok szövetségese. Mivel Árpád népét már nem kötötte szövetségi szerződés, Itáliából hazafelé jövet megszállták Pannóniát. A következő négy évben folytatott morva, bajor háborúkat az elfoglalt területek biztosítására indították.
• 901-904: Hadjáratok Karintiába, Bajorországba és morva területre. A magyarok felajánlották az Arnulffal kötött szövetség megújítását. Az elutasítás után három éven keresztül folyt a magyar-bajor háború, amely magyar győzelemmel végződött, annak ellenére, hogy a bajorok 904-ben tőrbe csalták és megölték Kurszánt.
• 904-905: A magyarok Berengár itáliai király (a brentai csata vesztese) hívására beavatkoznak az Észak-Itália birtoklásáért kitört háborúba.
• 906: A nyugati szláv dalamancok hívására hadjárat indult Szászországba.
• 908: Hadjárat Szászországba és Türingiába.
• 909: A magyar seregek első ízben harcolnak sváb területen. Ebben az évben volt a hadjáratok során első magyar vereség. A hazatérő magyar sereg Rottnál vereséget szenvedett az Arnulf bajor herceg vezette seregtől.
• 910: A bajorországon keresztül támadó magyar hadak az Augsburg melletti Lech mezőn június 12-én vereséget mértek a sváb seregre. A csata után a magyar sereg első ízben dúlta fel Frankföldet, ahol az ellene gyűjtött sereget június 22-én legyőzte.
• 911: A magyar sereg a Burgundia ellen indított hadjárat során első ízben kelt át a Rajnán.
• 912: 911. szeptember 24-én meghalt Gyermek Lajos. A Frankföld és Türingia elleni hadjárat az új uralkodó, I. Konrád adóztatását célozta.
• 913: A burgundiai hadjáratról visszatérő magyarokat minden addiginál nagyobb vereség érte az Inn folyó mellett. A győztes bajor sereget Arnulf bajor herceg vezette.
• 914: A magyarokat többször legyőző Arnulf belviszályok miatt a magyarokhoz menekült.
• 915: Türingia és Szászország megtámadása után a magyarok nem tudták bevenni a fuldai kolostort.
• 917: Az első olyan év amelyben egyszerre két irányba indult hadjárat. Egy Nyugat-Európai hadjárat során a magyarok január 21-én lerombolták Bázelt. Ugyanekkor indított hadjárat során, Simeon bolgár cár szövetségeseként részt vettek annak Bizánc elleni háborújában.
• 919: a Nyugat-Európai hadjáratot azért indították, mert a német trónon uralkodóváltás történt. A magyarok végigdúlták Szászországot és Püchen mellett vereséget mértek Madarász Henrik, az új német király seregére.
• 922: Berengár hívására magyar csapatok vesznek részt az itáliai belháborúkban.
• 924: Berengár király szövetségeseként, Szalárd vezetésével indítottak hadjáratot Itáliába. A magyar csapatok március 15-én megsarcolták Pávia városát. Ezt követően az Alpokon átkelve Galliára akartak támadni, de meghalt Berengár király és ellenfelei a magyarok üldözésére indultak. A magyar sereget beszorult az Alpok hegyszorosai közé. Ki tudtak törni Gothia (a mai spanyol-francia határvidék) felé, de az ellenfelek nem hagytak fel az üldözéssel, így a magyar sereg nagy veszteségeket szenvedett. A források szerint a magyar sereget járvány is gyengítette. Ugyanebben az évben Szászországba is indult hadjárat, ahol egy ismeretlen nevű magyar vezér fogságba esett. Szabadon engedése és évi adó fejében Madarász Henrik kilencévi békét vásárolt a magyaroktól. A szász származású Liudolf-ház első német uralkodója a békét arra használta fel, hogy a magyar harci taktika ellen eredményes sereget szervezett.
• 926: Hadjárat Bajorországba és Svábföldre. Ehhez a hadjárathoz kapcsolódik Sankt Gallen monostorának elfoglalása 926. május 1-jén. Az eseményről részletes leírás maradt ránk. (Widukind) Részletesebben lásd: Sankt Galleni kaland
• 927: X. János pápa testvérének hívására a magyar seregek Itáliát (Toscana, Apulia) dúlták fel.
• 933: Lejárt a német királlyal kötött kilencévi béke és Madarász Henrik megtagadta a további adófizetést. A magyarok megtámadták Szászországot, de a merseburgi csatában március 15-én vereséget szenvedtek. Ugyanebben az évben Itáliába is vezettek hadjáratot.
• 934: A merseburgi vereség nem okozott törést a hadjáratok vezetésében, mert ismét két irányba indultak magyar csapatok. Az egyik sereg nyugat felé Metzig nyomult előre, a másik a Balkán-félszigeten bizánci csapatokkal harcolt. Ez volt az első jelentős hadjárat a Bizánci Birodalom ellen. Egy nehezen értelmezhető arab forrás szerint a magyarok a besenyőkkel szövetségben vettek részt a hadjáratban összesen mintegy hatvanezer lovassal.
• 935: Hadjárat Burgundiába és Aquitániába. A magyarok Rudolf király seregei elől kitértek és átvonultak Itáliába.
• 937-938: Nagyszabású nyugat-európai hadjáratok indultak, melyek oka, hogy az előző évben, 936. július 2-án meghalt a magyarok nagy ellenfele, Madarász Henrik és a trónon fia, a későbbi Nagy Ottó császár követte. Elsősorban Madarász Henrik céltudatos hadseregszervezésének köszönhetően a magyarok számára egyre nehezebb feladatot jelentett a szászországi védelem feltörése. Az elszenvedett vereségek véget is vetettek a Szászországba indított hadjáratoknak.
• 942: Itália felé indult katonai akció, de Itália királya, Vienne-i Hugó békét vásárolt a magyaroktól és azok továbbvonultak az Ibériai-félsziget felé. Egészen Andalúziáig nyomultak, de végcéljukat Córdobát nem sikerült elérniük.A hadjáratról több nyugati és arab forrásból is tájékoztat. Ibn Haiján „Al Muqtabas” című munkájában nem csak a hadjárat részleteiről, hanem a magyarok Duna melletti lakhelyéről, illetve a magyarokról is értékes leírás található.
• 943: Ismét két irányba indul hadjárat. A déli irányú támadás során a magyarok a Bizánci Birodalom területén pusztítottak, majd öt évre szóló békét kötöttek. A nyugat felé támadó magyar sereget Berthold bajor herceg Wels városánál megállította és legyőzte.
• 947: Feltehetően a Wels-i vereség hatására több éves szünet után Itália felé indult hadjárat. A sereget Árpád unokája, Taksony vezette. A magyarok Otrantóig végigdúlták a félszigetet, majd adó fejében békét kötöttek a későbbi II. Berengár itáliai királlyal.
• 948: A bajor hercegség élére I. Henrik (Gizella magyar királyné nagyapja) került. A magyarok ezért megtámadták Bajorországot, de ismeretlen körülmények között vereséget szenvedtek.
• 950: 907 óta első eset, hogy ellenséges hadsereg lép magyar területre. I. Henrik bajor herceg nagy zsákmánnyal és foglyokkal tér vissza Bajorországba.
• 951: Hadjárat Aquitániába. A magyarok a német területet elkerülve, Észak-Itálián keresztül vonultak fel, de itt időközben Ottó megszerezte a hatalmat. A visszatérő magyarok súlyos vereséget szenvedtek.
• 953: Lázadás tört ki Ottó német király uralma ellen. A lázadók élén fia, Liudolf és veje Vörös Konrád, Lotaringia hercege állt. A hercegek a magyaroktól kértek katonai segítséget. A magyarok nem ütköztek meg Nagy Ottó seregeivel, hanem a Rajnán átkelve Vörös Konrád ellenfeleit semmisítették meg.
• 955: A szokásosnál nagyobb létszámú, nyolc-tízezer fős magyar sereg augusztus 10-én az augsburgi csatában vereséget szenvedett Ottó csapataitól. A magyar csapatok vezéreit Bulcsút, Lehelt és Súrt Nagy Ottó kivégeztette. Ez volt a magyarok utolsó Nyugat-Európa felé vezetett hadjárata.
• 959: Hadjárat a Bizánci Birodalom ellen. A magyar hadak Konstantinápolyig hatoltak, ahol egy éjszakai rajtaütés során vereséget szenvedtek. Ehhez a hadjárathoz kapcsolható a Botond monda.
• 961: A Bizánc területére behatolt haderő ismét egy éjszakai támadás során szenvedett vereséget.
• 968: Kisebb, néhány száz fővel végrehajtott betörés során volt az utolsó sikeres magyar ütközet Thesszaloniké mellett.
• 970: Orosz, bolgár, besenyő szövetségben indult magyar hadjárat a Bizánci Birodalom ellen. Az arkadiupoliszi csatában a szövetséges haderő vereséget szenvedett. Ez volt az utolsó hadi vállalkozás a kalandozónak nevezett hadjáratok sorában.

[szerkesztés] Felhasznált források

• Zimonyi István: Magyar kalandozások a nyugat szemével
• Kristó Gyula: Háborúk és hadviselés az Árpádok korában, Szukits Könyvkiadó – 2003, ISBN 9639441872
• Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában, Panoráma Kiadó – 1987, ISBN 9632433432
• Bóna István: Európa és a „kalandozók” (História 1999/7)
• Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Kiadó – 1985, ISBN 9633263352
• A magyar honfoglalás kútfői (szerkesztette: Pauler Gyula és Szilágyi Sándor), Magyar Tudományos Akadémia – 1900