Henryk Dembiński

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Henryk Dembiński, hrabia (lengyelül: gróf), elterjedt magyar nevén Dembinszky Henrik) (Strzałków, Stopnica közelében]], 1791. január 16. – Párizs, 1864. június 13.) honvédaltábornagy, a lengyel szabadságharc altábornagya.

[szerkesztés] Élete

Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte. 1806-tól századosként szolgált a Varsói Nagyhercegség hadseregében. I. Napóleon oldalán 1812-ben részt vett az oroszországi hadjáratban és a szmolenszki csatában meg is sebesült. Vitézségéért 1813-ban megkapta a francia Becsületrendet. A lipcsei csatában már a Napoleon elleni oladalon vett részt.

Az 1830–31 évi lengyel szabadságharcban előbb őrnagy, majd ezredes, 1831 márciusától dandártábornok volt. Az 1831. május 26-ai osztrolenkai csata után megfogyott csapatával az ellenségtől sűrűn megszállt területen vonult vissza Varsóba. E merész és sikeres visszavonulás hozta meg számára a hírnevet. Varsóba érkezése után ezért 1831. augusztus 11-én a lengyel nemzeti kormány kinevezte Varsó kormányzójává és a lengyel hadsereg főparancsnokává, de mivel a közeledő Paszkevics csapataival szemben fel akarta adni Varsót, rövid idő után leváltották. Ezután elhagyta Lengyelországot és 1848-ig Párizsban élt.

1848 végén gróf Teleki László közvetítésével felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak és 1849. január 11-én Magyarországra érkezett. Dembinszky Görgei január 5-ei váci kiáltványa előtt indult, ezért nem helytállóak azok a nézetek, hogy meghívásának oka a kiáltvány lett volna. A magyar szabadságharcban mindvégig súlyos problémát okozott egy a feladatra alkalmas fővezér hiánya ezért Kossuth több más lengyel tábornok meghívásával is próbálkozott, de végül Dembinszkynél járt sikerrel. Kossuth nem vette figyelembe azt a tényt, hogy Dembinszky hírnevét visszavonuló hadműveletben szerezte, valójában győztes csatát soha nem vívott.

A magyarországra érkező tábornokot Kossuth 1849. január 21-én honvéd altábornaggyá nevezte ki majd megbízta a Tisza mögött összpontosított, négy hadtestből kialakított magyar fősereg parancsnokságával. Dembinszky a főparancsnokságot hiányos helyismerettel vette át és jelentős részben az ő tevékenységének köszönhető, hogy Franz Schlik tábornok hadteste kicsúszott a bekerítésből. A Windisch-Grätz herceggel február 26-án és 27-én vívott kápolnai csatában mindkét fővezér gyenge teljesítményt nyújtott, de Windisch-Grätz nagyobb szabadságot adott hadtestparancsnokainak és ezért a csatát is ő nyerte meg. A csatát követő sikeres mezőkövesdi ütközet után Dembinszky nem engedte a sikert kihasználni és a magyar sereget visszavezette a Tisza mögé. A tábornok irányításával elégedetlen tisztek Görgei Artúr és Klapka György vezetésével március 3-án Tiszafüreden a távozását követelték, majd önhatalmúan le is váltották a sereg éléről. A tiszafüredi zendülés néven elhíresült esemény után, a lefolytatott vizsgálat alapján Dembinszkyt felmentették beosztásából. Utóda Vetter Antal altábornagy lett.

Dembinszky – leváltása ellenére – a tisztek egy részének körében népszerű volt és – feltehetően Bem sikereinek hatására – Kossuth bizalmát is visszanyerte, ezért újabb parancsnoki beosztást kapott. Április 19-én kinevezték a Felső-Magyarország védelmére alakuló hadtest élére. A tavaszi hadjáratra készült haditerv értelmében azt a parancsot kapta, hogy erőivel csatlakozzon a Komáromnál támadásra készülő főerőkhöz, ő azonban e helyett egy Galíciai betörést javasolt és miután a tervet nem fogadták el, május közepén lemondott. Utóda honfitársa Wysocki József lett, aki a parancsnokságot csak június közepén tudta átvenni, mert Dembinszky közben meggondolta magát és ragaszkodott beosztásához.

Június 29-én a minisztertanács elfogadta javaslatát a főerők Tisza–Maros szögében történő összpontosításáról és kinevezték a terv végrahajtására parancsnokul kinevezett Mészáros Lázár mellé vezérkari főnöknek. Kossuth hiába szembesült már két alkalommal is Dembinszky alkalmatlanságával július 30-án, Szegeden mégis őt nevezte ki a lemondott Mészáros helyére főparancsnoknak. A magyar sereg ekkor a siker reményében szállhatott volna szembe a Haynau vezette császári erőkkel, Dembinszky azonban harc nélkül feladta Szegedet, majd a kormány utasítása ellenére nem Arad, hanem Temesvár felé vonult vissza. Érzékelve tehetetlenségét ismét leváltották. Utóda Bem József lett, aki augusztus 9-én, a temesvári csata napján vette át a főparancsnokságot.

Dembinszky a világosi fegyverletétel után előbb Törökországba, majd 1850-ben Franciaországba emigrált. Itt írta meg emlékiratait. Haláláig Párizsban élt.

[szerkesztés] Felhasznált források

• Kovács István: A csigalassúságú tábornok. Henryk Dembinski (Rubicon 1999/4)
• Bona Gábor: Az 1848–49-es honvédsereg felső vezetői (Rubicon 1999/4)
• Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
• Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
• Révai Nagy Lexikona