Finály Henrik

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Finály Henrik (Óbuda, 1825. január 16. - Kolozsvár, 1898. február 13.) magyar nyelvész

A gimnáziumot a piaristáknál, illetve az ágostai evangelikusoknál végezte. 1841-től Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott, emellett az egyetemen felsőbb matematikát és csillagászatot is hallgatott. Emellett az ókori irodalommal volt kedvenc tárgya.

1848 húsvétkor hazatért Budapestre és tanári állásért folyamodott de báró Eötvös József azt mondta neki, hogy most nem professzorokra, hanem katonákra van szüksége a hazának! Erre beállt honvédtüzérnek és a schwechati csatában mint irányzó vett részt. A világosi fegyverletétel után Soborsinnál mint főhadnagy fogságba esett; elvitték Aradra, besorozták és Olaszországba küldték, ahol a 34. gyalogezredbe tették közlegénynek. 1850-ben kiszabadult és hazament Pestre; de mint rendőri felügyelet alatt álló egyén nem kapott állást.

Először magánórák adásával foglalkozott, majd 1851. janurájában nevelőnek állt gróf Bethlen János fiai mellé. A grófnak ugyanebben az évben bekövetkezett halála után növendékeivel Erdélybe ment és miután az özvegy grófné elhatározta, hogy Kolozsvárt marad, az ő kérésére Finály is ott maradt. Itt már 1852-ben elvállalta az alsóbb kereskedelmi iskola vezetését. 1853-ban lemondott nevelői állásáról és már Pestre visszatérni készült, midőn dr. Haynald Lajos akkori erdélyi püspök kinevezte tanárnak a kolozsvári római katolikus gymnáziumhoz és ezzel Kolozsvárt marasztotta. 1856-ban az erdélyi gazdasági egylet titkárává választották; 1857-ben az erdélyi múzeum-egylet szervezésére és alapítására alakított bizottság jegyzője lett. 1858-ban a magyar tudományos akadémia levelező tagjává vált, 1859-ben az erdélyi múzeum-egylet titkára lett. 1860-ban lemondott a tanári állásáról, és az erdélyi királyi főkormányszéknél gróf Mikó Imre erdélyi kormányzó mellett elnöki fogalmazó lett. E hivataláról 1863-ban lemondott, amikor a múzeum-egylet megválasztotta a régiség- és éremtár őrévé. 1868-ban átvette a római katolikus líceum nyomdájának vezetését és ekkor a kolozsvári kereskedelmi s iparkamara megválasztotta elnökének. A nyomdát 1871-ben átadta.

1872-ben az új kolozsvári egyetem nyilvános rendes tanárává nevezték ki. A római Instituto di Correspondenza Archaeologica levelező tagja, illetve az erdélyi országos gazdasági egylet és a román népművelő egylet tiszteletbeli tagja volt. Sírja a Házsongárdi temetőben található.

[szerkesztés] Művei

A polgár és kereskedő számvetése. Kolozsvár, 1853. (Első magyar könyv, amely a méterrendszert ismertette.)
A váltórendtartás az uj váltótörvény értelmében. Kolozsvár, 1855.
Latin-magyar iskolai szótár. Kolozsvár, 1858. (Régeni Istvánnal írta, ennek halála után egyedül szerkesztette.)
A magyar ige időformáiról. Pest, 1860. (Székfoglaló. M. Akad. Ért. I. oszt. Nyelv-tud.)
A régi magyar súlymérték. Adalék a hazai pénzverés történetéhez. Kolozsvár, 1868. (Különnyomat az Erdélyi Muzeum-Egylet Kiadványaiból IV.)
Az erdélyi muzeum-egylet évi tudósítása 1866—67. Kolozsvár. 1868.
Adalékok a magyar rokonértelmű szók értelmezéséhez. Budapest, 1869. (Értekezések a nyelv-tud. kör. II. 4.)
Emlékbeszéd dr. Szabó József felett. Kolozsvár, 1873. (Különnyomat az Erd. Muz-Egyl. Évkönyvéből VIII. és Kiadványaiból VI.)
Emlékbeszéd Engel József felett. Bpest, 1873. (Értek. a nyelv- és széptud. kör. III. 5.)
Mi minden telhetik egy lelkes néptanítóból. Kolozsvár, 1877. (Különny. a Család és Iskolából.)
Der altrömische Kalender. Eine Studie. Budapest, 1882. (Különnyomat az Ung. Revue-ből.)
Az ókori súlyokról és mértékekről. Budapest, 1883.
A latin nyelv szótára. A kútfőkből, a legjobb és legújabb szótárirodalomra támaszkodva. Budapest, 1884.
Hogy is mondják ezt magyarul? Előadások a magyar nyelv köréből. Budapest, 1888. (Ism. M. Nyelvőr 1891.)
A besztercei szószedet. Budapest, 1892. (Értek. a nyelv- és széptud. kör. XVI. 1. Ism. Századok.)

[szerkesztés] Műfordításai

Mionette, regény Müller Jenőtől, franciából. Kolozsvár, 1859.
Diótörő és egérkirály, rege. Hoffmann E. T. A. eredetije után a magyar ifjuságnak magyarul regéli. Budapest, 1873.