Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Egyházjog - Wikipédia

Egyházjog

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ez a szócikk a Pallas Nagy Lexikonából származó szövegen alapul, emiatt lektorálandó és korrektúrázandó: tartalmát és nyelvezetét frissíteni és strukturálni kell.

Az egyházjog (jus ecclesiasticum) foglalatja azoknak a jogszabályoknak, melyek az egyházra mint ilyenre, és az egyesekre mint az egyháznak tagjaira irányadók. A különböző egyházak szerint katolikus, protestáns stb. egyházjogról szólunk. A kat. E. szempontjából fontos az E. és a kánonjog közötti különbség, amennyiben t. i. az első csak az egyházi ügyekre vonatkozó szabályoknak foglalatja, mig az utóbbi polgári ügyekre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz. Másrészt a kánonjog csak a kánoni törvénytárban foglalt szabályokból áll, mig az E. az egyházi ügyekre vonatkozó valamennyi szabályoknak foglalatja, tekintet nélkül arra, vajjon azok a kánoni törvénytárban foglalvák-e vagy sem. Az E. forrása és céljánál fogva «jus divinum», vagy «jus sacrum»-nak is, a kat. E. még «jus pontificium»-nak is neveztetik. A kánoni jog elnevezés onnan ered, hogy a régi egyházi törvényeket ellentétben a polgári (nómos), és a Mózes törvényeitől kánonoknak (szabályoknak) nevezték. Az E. vagy általános (jus universale) vagy különös (particulare) aszerint, amint az állami határokhoz nem szorított egyetemes egyháznak általános jogát, v. csak valamely országnak különös jogát képezi. Általános E.-ról természetesen csak a katolika egyházban lehet szó.

Az E. forrásai: a szentirás, a zsinati végzések, pápai határozmányok mint irott-, a hagyomány és a szokás mint nem irott források. A magyar kat. E. forrásai ezenfelül: a nemzeti zsinatok végzései (a XIII. századig egybegyüjtve kiadta Péterfi, Concilia E clesiae Hung. Rom. Catholicae, Pozsony 1741. 2 kötet. Szvorényi Synopsis Decretorum syn. 1807); a római pápáknak a magyar egyház részére kiadott külön levelei; országos törvények és szabályrendeletek; tartományi s megyei zsinatok végzései s püspöki külön rendeletek. Az 1855. évi aug. 18. a róm. sz. székkel kötött konkordatum alkotmányos megerősítést nem nyervén, amennyiben az alkotmány helyreálltáig tényleg hatályban volt, csak jogtört. jelentőséggel bir. Ellenben nem irott jogforrást képeznek: a szokás - observantia ecclesiastica - és a törvényszéki gyakorlat. A keleti egyházban: a keleti egyház gyüjteményei, melyek között említhető különösen Joannes Scholasticus 500. év körüli gyüjteménye; a trulla-zsinat kánongyüjteménye (692), Photiusnak a «Syntagma» nevü gyüjteménye (8839 s számos későbbi gyüjtemények, továbbá hazánkban a nemzeti gyülekezetek s püspöki zsinatok végzései, országos törvények, kir. szabadalmak, s különösen 1770 szept. 27; 1771 jul. 20; 1777 jan. 2. kelt leiratok, 1779 jul. 16-ki Declaratorium, az 1782-ki Systema Consistoriale, és a szerzetrendek szabályai. - Az evangelika egyházban a szentiráson kivül (Angliában a kánoni törvénytár is) az ágostai hitvallásuaknál a szimbolikus könyvek, jelesül; a) az ágostai hitvallás (A. C.) 1530-ból Melanchton által szerkesztve; b) Apollogia Confessionis, Melanchtonból (1531); c) a smalkaldi cikkek Luthertől (1537); d) Luther Márton kisebb s nagyobb kátéja (1529); egy bizottság által kidolgozott formula concordiae (1580); - a helvét hitvallásuaknál: a heidelbergai káté (1563); az u. n. Confessio Marchica Zsigmond János brandenburgi választófejedelemtől (1614); a dortrechti végzések (1619); a Confessio Gallicana (1559); az u. n. variata (1540). Ezekhez járulnak hazánkban az orsz. törvények. Mindkét felekezetüekre nézve említendők különösen: a vallás gyakorlatának szabadságát biztosító bécsi (1606) és linci (1645) békekötések; az 1791: 26. sarkalatos törvény; 1844:3; II. Józsefnek 1786: március 6-án kelt s az 1791: XXVI. tc. által megerősített házassági rendelete; a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról szóló 1858: LIII. tc.; a zsinati végzések, jelesül az ág. hitvallásuaknál a zsolnai (1610); a szepesváraljai (1614); a királyi megerősítést ugyan nem nyert 1791. évi pesti zsinat végzése, és a legujabb, kir. szentesítést nyert 1892/3-ki budapesti zsinat végzései. A helvét hitv.-aknál a Komjáthi-zsinat végzései (megjelentek N.-Váradon 1642. és Pesten 1805), Gelei Katona István kánongyüjteménye. Továbbá mindkét felekezetnél a szuperintendenciák konventek és konsistoriumok számára kibocsátott rendtartások. Az erdélyhoni helv. hitvallásuaknál az egyházi főtanács teljes gyülésének végzései; a közönséges egyházi zsinat végzései; Bod Péter Synopsis Connubialis-a (1763) és ugyanannak Praxis fori ecclesiastici-ja. Végül mindkét felekezetnél mint nem irott jogforrás a szokás és a gyakorlat.

Az 1917-es római katolikus Egyházi Törvénykönyv a kánonjogot a papszenteléshez szükséges teológiai tanulmányok kötelezô tantárgyai közé sorolta (1365. k. 2. §). Magának a Codexnek a kihirdetése pedig jelentôsen hozzájárult az egyházjog teológiai és egyben jogi tudományként való művelésének fejlôdéséhez. A kodifikáció elôsegítette a kánonjog jogi jellegének tudatosulását, megnövelte az érdeklôdést a kánonjogtudomány és az egyházjogi tanulmányok iránt. Ezt a fokozott érdeklôdést jelezte, hogy ebben az idôszakban számos új kánonjogi fakultás, illetve ehhez hasonló, tudományos fokozatok adására ugyancsak jogosult ún. kánonjogi intézet alakult.

II. János Pál pápa 1983. január 25-én hivatalosan kihirdette az új római katolikus Egyházi Törvénykönyvet.

A tételes egyházjogtudomány ágait tárgyuk (az egyházjog, sôt gyakorlatilag az Egyházi Törvénykönyv részei) szerint és ezzel összefüggésben aszerint különböztetjük meg, hogy önálló egészként szokták-e művelni ôket. Ezek a fôbb ágak: 1) az általános szabályok kifejtése; 2) az Isten népének szerkezetével foglalkozó ún. egyházi alkotmányjog, melyet egyes szerzôk személyi jognak neveznek, mások pedig a hierarchikus szerkezetrôl szóló részre az alkotmányjog, a személyekrôl általában és a krisztushívôkrôl szóló részre pedig a személyi jog nevet alkalmazzák; 3) a szerzetesjog, mely az Isten népével kapcsolatos joganyag egy részének önálló egészként művelt területe; 4) a szentségi jog, mely a szentségekkel (és a kultusszal) kapcsolatos alapvetô elôírásokat tárgyalja; 5) a házasságjog, mely a szentségi jognak nagy gyakorlati jelentôségére való tekintettel önállósult része; 6) a liturgikus jog, mely -- szoros értelemben véve -- a liturgikus cselekmények végzésének kötelezô rítusaival foglalkozik, és gyakran inkább a liturgika, mint az egyházjog keretében nyer kifejtést; 7) az egyházi vagyonjog; 8) a büntetôjog; 9) az eljárásjog, mely anyagának legfôbb részére való tekintettel perjog néven vált ismertté; 10) a közigazgatási jog, mely újabban jelentôs önállósulás jeleit mutatja; 11) az egyház tanítói feladatával kapcsolatos jog, melynek külön művelésére az 1983-as Egyházi Törvénykönyv szerkezete ad ösztönzést; 12) a missziós jog, mely az egyház tanítói feladatával foglalkozó jognak és az alkotmányjognak a missziós területekre érvényes sajátos szabályait vizsgálja.

Erdő Péter: Egyházjog

Hatályos római katolikus Egyházi Törvénykönyv

THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: