Domitianus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ha a hasonló nevű galliai ellencsászárra vagy kíváncsi, lásd a Domitianus (gall császár) lapot!

Domitianus mellszobra

Titus Flavius Domitianus (uralkodott 81. szeptember 13. - 96. december 18. között) a Flavius dinasztia római császára, Vespasianus fia és Titus öccse volt. Uralkodását abszolutisztikus törekvések jellemezték, és az emiatt jelentkező ellenállás letörésére terrorisztikus eszközöket alkalmazott.

[szerkesztés] Ifjúsága

Domitianus 51. október 24-én látta meg a napvilágot Róma városában az akkor még egyszerű senatori rangú Vespasianus és Flavia Domitia második fiaként. 10 évvel bátyját, a Claudius udvarában nevelkedett és szép katonai pályafutást befutott Titus születését követően. Mivel ekkorra Vespasianus kegyvesztetté vált, Domitianus első éveit nagy szegénységben töltötte. (Ezt egyes történészek vitatják, csak a későbbi szerzők rosszindulatának tudják be hangsúlyozását.) Suetoniusnál maradt fenn az a szóbeszéd, hogy egy praetornak felajánlkozott, sőt talán még későbbi utóda, Nerva is fajtalankodott vele ifjú korában.

Domitianus nem lépett katonai pályára, amellett még fiatal is volt, amikor apja és fivére keletre ment a zsidó háborúba hadakozni. A négy császár évében nagybátyjával, Flavius Sabinusszal együtt részt vett a Vitellius elleni harcokban, ahonnan csak nagy viszontagságok árán tudott megmenekülni (többek között Ízisz-papnak öltözött) és elrejtőzni. Vespasianus bevonulásakor merészkedett csak elő, amikor consuli hatalommal ruházták fel, Caesarként köszöntötték és praetori rangot ruháztak rá. Suetonius szerint már ekkor megmutatkoztak természetének zsarnoki vonásai - ekkor még elsősorban nők elcsábításában mutatkozott meg. Felesége, Domitia Longina – Nero zseniális hadvezére, Corbulo leánya – is egy senator, a később kivégeztetett Lucius Aelius Lamia Aemilianus hajdani házastársa volt. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány 71-ben és 74-ben, ám mindketten meghaltak, mielőtt atyjuk trónra jutott volna.

Vespasianus és Titus uralkodása alatt Domitianus csak reprezentatív, hatalommal nem járó funkciókat töltött be, többek között papi tisztségeket. Hat alkalommal volt consul suffectus. Atyjával és bátyjával nem ápolt túlzottan bensőséges viszonyt, sőt amikor értesült arról, hogy Titus haldoklik, azonnal a testőrgárda táborába sietett magát császárrá kiáltatni a praetorianusokkal.

[szerkesztés] A trónon

A senatus, mintegy előrevetítve a későbbi rossz viszonyát az uralkodóval, előbb tüntetőleg búcsúztatta Titust, csak utána ismerték el Domitianust császárnak. Ő bizonyos szempontból tovább vitte a Flaviusok örökét: alatta fejeződtek be az újjáépítési munkálatok a 64-es tűzvész és a 69-es harcok során leégett Rómában (ekkor készült el az Amphitheatrum Flavium, Iuppiter capitoliumi temploma, de új stadium, odeum, naumachia és thermák is épültek) és 86-tól kezdve négyévente megrendezte a capitoliumi játékokat, ahol a plebs nagy örömére nem takarékoskodott a pénzzel és az érdekes ötletekkel (pl. éjszakai gladiátorharcok, törpék és nők küzdelmei). Bőségesen osztogatta az ingyen ételt is Róma lakóinak.

[szerkesztés] Pénzügyek, gazdaságpolitika

Domitianus hasonlóan pazarló bátyjával ellentétben a bevételekről és a kincstár stabilitásáról is gondoskodott. Mindjárt uralkodása elején megemelte a denarius ezüsttartalmát mintegy 12%-kal, így az elérte az Augustus korabeli szintet. Később, 85-ben ugyan le kellett szállítania a nemesfémtartalmat, de ez a szint még így is magasabb volt, mint Vespasianus és Titus idején.

Domitianus denariusa

Az ő császárságához köthető az első, Itália gazdaságának fellendítését - pontosabban hanyatlásának megakadályozását - megakadályozni hivatott intézkedések. Az Appennini-félszigeten ekkor már jobbára luxustermékek, elsősorban bor termelése folyt. Az 1. század folyamán azonban a provinciák is elkezdtek felzárkózni, exportnehézségeket okozva a birodalom központi területének. Domitianus ezért elrendelte a tartományok szőlői egy részének kiirtását, és megtiltotta az új ültetvények telepítését Itáliában. Ezzel egyúttal a gabonatermelést is fellendítette volna, ha végrehajtották volna a rendeletet. A korabeli adminisztráció azonban nem tudta keresztülvinni az intézkedés végrehajtását.

Feltehetően hozzá kötődik az Antoninusok idején kibontakoztatott alimentatio alapjainak megvetése, és pénzügyi nehézségekkel küszködő városok megsegítésére kirendelt curatorok kinevezése. Több tartomány igazgatását is megreformálta.

[szerkesztés] Hadügyek

[szerkesztés] Britannia

Domitianus egyik legnagyobb hadvezére Cnaeus Julius Agricola volt, aki még Vespasianus idején került a britanniai legiók élére. 84-ben leállított hadjárata alatt meghódította Skócia déli részét, felfedezte az Ír-szigetet (latinul Hibernia), végül a történelem során először körbehajózta Britanniát. Agricola, Tacitus apósa tevékenységét a történetíró örökítette meg. Szerinte Domitianus féltékenységből parancsolta meg a hadjárat leállítását és a római seregek visszavonulását.

[szerkesztés] A dák háború

A legsúlyosabb problémát a császár uralkodása alatt a dákok jelentették. A Kárpát-medence Diurpaneus által egyesített dák törzsei 85-ben rátörtek Moesiára, és legyőzték Oppius Sabinus helytartó egy legióját. Sabinus is odaveszett a harcokban. Domitianus talán ezzel összefüggésben rendelte el a britanniai visszavonulást, hogy Pannonia és az ekkor kialakított Moesia Inferior és Moesia Superior területére minél több egységet csoportosíthasson át. 86-ban sikerült legyőzni a dákokat – Domitianus meg is ragadta az aklkalmat a triumphusra –, akiknek ekkor került az élére Decebalus király. A római haderőt 87-ben a praefectus praetorio, Cornelius Fuscus vezette, de egy összecsapásban odaveszett. Végül a 88-as tapae-i csata során döntő római győzelem született, ennek ellenére 89-ben Decebalusnak kedvező béke született: szövetségesnek ismerték el, és még a rómaiak adtak erődépítő mérnököket és pénzt a dákoknak azért, hogy átvonulhassanak a tartományon. A dák hadjárat a siker ellenére kudarcot vallott. Egyetlen eredménye a limes kiépítése volt az Ister (Al-Duna) mentén.

[szerkesztés] Germania és Pannonia

83-ban egy kisebb germaniai csetepaté történt a Rajna vidékén. Ezt követően szervezte meg a császár a korábban meghódított területen Germania Inferior és Germania Superior tartományokat. Ekkor tartotta a császár első diadalmenetét.

A dák háború felemás befejezésének az volt az oka, hogy 89. január 1-jén Lucius Antonius Saturninus helytartó fellázadt Mogontiacumban (Mainz), ráadásul kisebb kvád támadás érte Pannoniát. A császár ezért azonnal nyugatra rendelte a hadsereget, Decebalus ezért tarthatta meg trónját. Saturninust végül Aulus Lappius Buccius Maximus, a szomszédos Germania Inferior helytartója verte le, de Hispania egyetlen legiója élén is megindult a provincia kormányzója, Marcus Ulpius Traianus is. Ha időben odaért volna, akkor sem nyomott volna sokat a latban a négy lázadó hadsereg ellen, de legalább biztosította hűségéről a császárt, és 91-ben consul lehetett. Ezt követően őt nevezték ki germaniai helytartónak, és ilyen minőségben lett később Nerva császár kijelölt utódja, majd császár.

Germania katonaságát ekkor megfelezték, megszüntetve a kettős táborokat. Ezentúl csak 4 legio állomásozott a rajnai határok mentén. 89-ben ehhez járult az ún. Agri Decumates („tizedes földek”, talán az innen fizetendő adóról) megszervezése, ami a germaniai hódító törekvések végpontját jelentette.

92-ban germán és jazyg törtek be Pannonia területére. Az elhúzódó háború több vereséget hozott a rómaiak számára, és Domitianus meggyilkolásáig mindössze a jazygokat sikerült pacifikálni. A császár ovatiót tartott ennek örömére, kiterjesztette a limest Pannonia területére és csapatokat vont össze a határ mentén, de a hadjárat befejezése már Nerva feladata lett.

[szerkesztés] Domitianus, dominus et deus

Domitianus mint Hercules

A császár katonai kudarcai ellenére rendkívül népszerű volt a hadsereg körében, köszönhetően többek között annak, hogy zsoldemelést hajtott végre először Augustus óta. Ekkor az évi zsold 300 denariusra emelkedett. Domitianus másik támasza a játékokkal és ajándékokkal bőségesen ellátott római nép volt - a senatusszal viszont kezdettől fogva feszült volt viszonya. Ez elsősorban abszolutisztikus törekvéseinek volt köszönhető.

Domitianus ugyanis az amúgy csak jelképes hatalmú senatust háttérbe szorítva kormányzott, mindössze a bizalmasaiból (amici principis) szervezett császári tanáccsal (consilium principis) működött együtt, magát úrnak és istennek (dominus et deus) szólíttatta. 85-ben felvette a censor perpetuus (örökös censor) címet, ami hivatalosan is feljogosította a senatus összetételének kedve szerinti formálására. Saturninus felkelésében a senatori ellenzék is szerepet vállalt, ettől kezdve fordult a császár terrorisztikus eszközökhöz. 93-ban legalább 11 consularist kivégeztetett és sokakat – elsősorban a sztoicizmus követőit – száműzette, és lecsapott minden köztársasági érzelmű megnyilvánulásra (így halt meg egy Thrasea Paetust dicsőítő szónok is). Ugyanakkor a potenciális ellenzéknek számító filozófusokat kitiltotta a fővárosból, és 94-ben a keresztények is ugyanerre a sorsra jutottak. Zsidó és keresztény szimpátiája miatt a császár rokonát, Flavius Clemenset is kivégeztette. Az első kivégzéshullámot a seianusi időkre hajazó besúgórendszer, felségsértési perek és újabb kivégzések, száműzések és vagyonelkobzások követték.

[szerkesztés] A bukás

A gyűlölt Domitianusszal egy senatori berkekben szövődő összeesküvés végzett, amelyben felesége és számos előkelőség részt vett. 96. december 18-án magántitkára gyilkolta meg a császárt, és a senatus még aznap a trónra tette egyik bizalmasát, a konspirációban feltehetően részt vállaló Marcus Cocceius Nervát. Domitianus halála után damnatio memoriae áldozata lett, hasonlóan Caligulához és Neróhoz.