Csáth Géza

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Csáth Géza mellszobra szülővárosában, Szabadkán

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (1887. február 13., Szabadka, akkori Osztrák-Magyar Monarchia, mai Szerbia – 1919. szeptember 29., Regőce és Szabadka közelében, akkori Magyar Királyság, mai Szerbia ) magyar író, orvos, zenekritikus. Kosztolányi Dezső unokatestvére.

Tartalomjegyzék

1 Élete és munkássága
2 Válogatott bibliográfia
3 Lásd még
4 Külső hivatkozások
- 4.1 On-line művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

[szerkesztés] Élete és munkássága

Az édesanya korai halála után a gyermekét egyedül nevelő, szenvedélyesen zenélő ügyvéd apja hegedűművészt akart nevelni a fiából, de az festő akart lenni. Az alkotásvágy miatt nem volt türelme gyakorolni, a rajzait, festményeit pedig a rajztanára kinevette, és csak elégségesnek ítélte. Az írásait viszont a környezete már korán értékelte. A Bácskai Hírlap közönségének 14 éves korában mutatkozott be mint zenekritikus. Tizenhét éves koráig nagyon keveset írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének küldte el egy novelláját, A kályha címűt. Bródy biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással.

1904-től, az érettségi után az orvosegyetemen tanult, és az anatómia, az élettan lekötötte minden idejét – aztán egyszer kopogtatott a Budapesti Naplónál, és pár hónap múlva már vasárnapi tárcákat írt rendszeresen. A Nyugatnak az alapítástól munkatársa volt. 1909-ben orvosi diplomát szerzett, majd Budapesten az Ideg- És Elmekórtani Intézetben kezdett dolgozni tanársegédként. (Az épületben ma a Semmelweis Egyetem Pszichológiai és Pszichoterápiás Klinikája működik és egy emléktábla őrzi Csáth emlékét, melyet 2005 szeptemberében állítottak.)

Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely – a saját naplóját leszámítva – egész munkásságának legnagyszabásúbb darabja. Ebben egy paranoiás nő kórképe található, amelyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. 1910. április 20-án, hajnali fél hatkor beszúrta az első morfiumos injekciós tűt, amire ettől kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Sajnos, csak egy ideig sikerült szenvedélyét kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei az irodalmi művein erősen érződnek. Ezekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. 1911-ben jelent meg a Délutáni álom című elbeszéléskötete, amelyben ezen tapasztalatokat dolgozta fel.

1910-től különböző fürdőhelyeken volt orvos. Ekkoriban sok műve született, a munka mellett maradt ideje az irodalomra.

1913-ban vette feleségül Jónás Olgát, 1918-ban lányuk született.

1914-től katonai orvosi szolgálatra hívták be. A fronton teljesen elvesztette a kontrollt a szenvedélye felett, a napi adagjai folyamatosan nőttek. Rossz idegállapota miatt gyakran szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték.

A leszokást elősegítendő falusi orvos lett Földesen, majd Regőcén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelőtte feleségét, és öngyilkosságot is megpróbált. A sikertelen kísérlet után a szabadkai kórházban ápolták. Újabb szökés után a szerb demarkációs vonalnál 1919. szeptember 29-én feltartóztatták, amikoris egy pantopon nevű szer segítségével megölte magát.

[szerkesztés] Válogatott bibliográfia

A varázsló halála. Elbeszélések (Szépirodalmi, 1964)
Napló 1912–1913 (Babits Kiadó, (Szekszárd), 1989)
Ópium. Válogatott novellák (Interpopulart, 1996)
A muzsika mesekertje. Összegyűjtött írások a zenéről (Magvető, 2000)
Egy elmebeteg nő naplója. Összegyűjtött elmeorvosi tanulmányok (Magvető, 2005)
Emlékirataim a nagy évről. Háborús visszaemlékezések és levelek (Lazi, 2005)
Válogatott novellák (Palatinus, 2006)