Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Cnaeus Domitius Corbulo - Wikipédia

Cnaeus Domitius Corbulo

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Cnaeus Domitius Corbulo
Nagyít
Cnaeus Domitius Corbulo

Cnaeus Domitius Corbulo (Peltuinum, 7 körül – Cenchraea, 67) római politikus, Nero egyik legjobb hadvezére és Caligula császár sógora volt. Hasonló nevű apja a senatus praeturát viselt tagja volt, édesanyja pedig többször ment férjhez, így Caligula Caesonia nevű felesége Corbulo féltestvére volt.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Karrierjének korai szakasza

Gyermek- és ifjúkoráról szinte semmit sem tudunk. Csak abból vonhatunk le következtetéseket, hogy a korabeli cursus honorumnak megfelelően legalább harminckét évesen lehetett elnyerni a consuli rangot. Corbulo feltehetően tisztként szolgált a seregben, majd a quaestori, aedilisi és praetori hivatalokat töltötte be Tiberius alatt. Tiberius és Caligula idején az italiai utakat felügyelte, amely feladatot ellátta ugyan, de számos piszkos ügyben szerepet játszott - talán éppen az uralkodó akaratának megfelelően. Corbulo 39-ben, Caligula uralkodása alatt lett consul suffectus, így hivatali előrelépése feltehetően Caesonia hatásának is betudható.

[szerkesztés] Corbulo Germaniában

Caligula és családja 41-ben történt lemészárlásakor Corbulo karrierje egy időre megtört, ám Claudius nyilván tisztában volt kitűnő hadvezéri képességeivel, ezért 47-ben kinevezte a négy Germania Inferiorban állomásozó legio parancsnokává. Sikeres hadjáratokat vezetett a chaucusok Gennascus rablóvezér vezette germán törzse ellen, ám Claudius - feltehetően a még folyó britanniai hadjárat alatt nem akart nagy háborúba keveredni a kontinensen - visszahívta, és rábízta a Rajna bal partjának megerődítését. Ekkor készült el a Maast és a Rajnát összekötő csatorna, amely a mai napig látható Leiden és Voorburg között Dél-Hollandiában. Régészek több erődöt is feltártak, amelyek a hadvezér tevékenységéhez köthetőek.

[szerkesztés] A passzivitás évei

47-ben Corbulo hazatért, és megkapta az ornamenta triumphalist. Ezután több évig nem viselt semmilyen hivatalt, ennek oka azonban ismeretlen. Az egyik feltevés szerint otthon kívánt maradni, mert ekkoriban született meg feleségétől, Cassia Longinától lánya, Domitia Longina, aki később Domitianus császár felesége és egyik gyilkosa lett. Mindenesetre szülővárosa, Peltuinum sokat szépült ott-tartózkodása idején. 52-53-ban lépett ismét színre, mint a gazdag, ám katonailag jelentéktelen Asia provincia proconsulja.

[szerkesztés] Nero hadvezére

54-ben, Nero trónra lépésekor Corbulót nyomban keletre küldték, a Parthus Birodalom ellen hadakozni. A harc oka és helyszíne alapvetően Armenia, a két birodalom közti ütközőállam volt. Vologeses parthus király ugyanis betört a királyságba, és elűzte az uralkodóját, a Róma-barát Rhadamistust, és saját fivérét, Tiridatest tette a trónra. Ez ellentétes volt az Augustus és IV. Phraates között kötött szerződésben foglaltakkal, amely a rómaiak számára biztosította az armeniai király megkoronázásának jogát.

Corbulo és a syriai helytartó, Caius Durmius Ummidius Quadratus két-két legióval rendelkezett a térségben, azonban ekkor még nem bontakozott ki komolyabb harc: 55-ben a saját fiával, Vardanesszel belharcba kezdő parthus uralkodó a királyi család számos tagját túszul adta a rómaiaknak. Corbulo ismeretlen okokból követelte, hogy az ő kezébe kerüljenek a túszok, és Ummidius átadta őket neki. A két hadvezér mindvégig rivális maradt. 58-ban Tiridates kihasználva, hogy a római haderő nem állt készen, újból támadást indított az immár Tigranes, Nagy Heródes zsidó király unokája uralta Armenia ellen, és kisebb győzelmet aratott az immár öt legiót felvonultató rómaiak ellen az Eufráteszen.

Végül a kaukázusi törzsekkel szövetségben és a hürkánok lázadásától megtámogatva sikerült bevenni két armeniai fővárost, Artaxát és 59-ben a Tigrisen túl eső Tigranocertát. A győzelem teljes volt, és az elhunyt Ummidius utódjául Corbulót helyezték át Cappadociából Syria élére. Közben egy új legio érkezett a hadszíntérre, tehát a rómaiak tudták, hogy a háborúskodás még nem ért véget.

62-ben tört ki az újabb konfliktus: Vologeses ismét megkoronázta Tiridatest, és megkezdte Tigranocerta ostromát. Mivel az északi hadak római parancsnoka még nem érkezett meg, Corbulo megegyezett a parthusokkal: a rómaiak kivonultak Armeniából, cserébe Vologeses és Tiridates is felhagyott az ostrommal. Az év nyarán érkezett meg az északi hadseregcsoport vezetője, az előző év consulja, Lucius Caesennius Paetus. Ő betört Armeniába, míg Corbulo délen, az Eufráteszen kelt át. Paetus azonban csapdába került Arsamosata környékén, és mire Corbulo odaért, két legiója már megadta magát. Tiridates gyakorlatilag uralta Armeniát, ám a téli tárgyalások során a még mindig erős pozícióban levő rómaiak nem akartak békét kötni.

63-ban Corbulo ismét Armeniába vonult, immár négy legióval. A parthusok tisztában voltak a támadóerő nagyságával, ám a rómaiak sem akartak tovább harcolni a sivatagban. Tiberius Julius Alexander vezetésével még a döntő összecsapás előtt megszületett a békeszerződés. Ismét Róma joga lett az armeniai király kinevezése, ám Tiridates megőrizte trónját - mindössze el kellett látogatnia a rivális birodalom fővárosába, hogy Nero koronázza meg.

A háborút igazából egyik fél sem nyerte meg, azonban Rómában fantasztikus győzelemként tüntették fel. Még Janus templomának kapuit is bezárták, jelezve a teljes béke beállását.

[szerkesztés] A bukás

Amikor 67-ben Nero Görögországban tartózkodott, magához rendelte Corbulót. Amikor a hadvezér Cenchraeába, Korinthosz kikötőjébe érkezett, a császár ismeretlen okból parancsot adott a kivégzésére. Amikor Corbulo értesült az utasításról, kardjával átdöfte mellkasát. Utolsó mondata állítólag ez volt: „Kiérdemeltem!”.

Műve, amit ázsiai hadjáratairól írt, elveszett.

[szerkesztés] Források

THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: