Brigetio
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Brigetio: Jelentős katonai tábor és polgárváros az ókori Római Birodalom Pannonia tartományában.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Magyarországon, Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján található.
[szerkesztés] Nevének eredete
A kelta brig főnévből származik, melynek jelentése erőd.
[szerkesztés] Története
A római hódítás előtt a kelták azalusz törzsének települése.
Az 1. század végétől a Római Birodalom részeként fontos határvédelmi szerepet töltött be. A katonai tábort, másnéven castrumot, Traianus császár 100 körül kezdte építtetni az észak felől támadó kvádok elleni stratégiai fontosságú helyen, a Vág folyó - mely a kvádok egyik fontos hadi útvonalának számított - torkolatának közelében. Kezdetben rövid ideig a XI. Claudius legio és a XXX. Ulpius legio állomáshelye.
A castrum - melynek mérete 540 x 430 méter - közelében épült fel a canabae, a katonák családjai számára illetve a hadsereget kiszolgáló kereskedők, kézművesek részére létrehozott település. A castrum kikötőjében hajóhad állomásozott, s a Duna bal partján, a mai Izsa határában felépült Celemantia, a 20 bástyatoronnyal védett castellum, ahol néhány cohors állomásozott. A castrumtól nyugatra terült el a polgárváros, mely a birodalom többi városához hasonlóan rendelkezett szentélyekkel, amphiteatrummal, vízvezetékkel, fürdőkkel, padlófűtéses lakóházakkal, csatornázással. Mivel az itt állomásozó katonaság egy része a birodalom keleti tartományaiból származott, a városban a keleti istenségek szentélyei, oltárai is fellelhetőek.
A katonai tábor jelentőségét bizonyítja az a tény is, hogy a 2. század elejétől a római uralom végéig, itt állomásozott a négy pannoniai legio egyike, a Legio I Adjutrix, az "Első tartalék legio".
Brigetio kezdetben - a 106-ban kettéosztott Pannonia tartomány nyugati felén létrehozott - Felső Pannonia tartományhoz tartozott. Caracalla császár a 3. század elején Brigetiot Alsó Pannonia-hoz csatolta, csökkentve ezáltal a Felső Pannonia tartomány helytartójának parancsnoksága alá tartozó legiok számát, s így meggyengítve annak politikai hatalmát is.
A város municipium rangra emelése 214-ben szintén Caracalla nevéhez fűződik. Ezt követően a várost rövidesen colonia rangra emelték.
I. Valentinianus császár 375-ben agyvérzés következtében, a katonai táborban lelte halálát.
[szerkesztés] Az ásatások leletanyagai
Az ásatások leletanyagai megtekinthetők:
- a komáromi Klapka György Múzeumban
- Kállay Ödön Brigetio-gyűjteménye a tatai Kuny Domokos Múzeumban
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Brigetio az Ókori lexikonban
- A komáromi Klapka György Múzeum római kori gyűjteménye
- Római kőtár az igmándi erődben
- A tatai Kuny Domokos Múzeum régészeti gyűjteménye
Pannonia provincia jelentősebb városai |
---|
Alba Regia · Aquincum · Arrabona · Brigetio · Carnuntum · Gorsium Herculia · Intercisa · Mursa · Savaria · Scarbantia · Sirmium · Siscia · Solva · Vindobona |